Jákob Lábánnál való társalgásában, ezekben a szavakban ecseteli fáradtságát és munkálkodását: „Immár húsz esztendeje, hogy nálad vagyok, a te juhaid és a te kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg. Amelyet a vadak megszaggattak, azt haza nem vittem, hanem én fizettem meg, mert az én kezemből kívántad azt meg, azonképpen, amit vagy nappal, vagy éjszaka elloptak. Noha nappal a nagy hévség emésztett meg, éjszaka a hideg; és az álom az én szemeimtől távol volt”. Ennél még fárasztóbb volt a mi Megváltónk élete ezen a földön. Ő valamennyi juha fölött őrködött úgy, hogy végül elmondhatta: „Akiket nékem adtál, megőriztem és egy is azok közül el nem veszett”. Fejét permetezte a harmat és a hajfürtjeit az éjjeli nedvesség. Az álom elszállt szemeiről, mert éjjelenként imában küzdött térdein az övéiért. Péterért esedezett, majd meg egy másik tanítvány késztette Őt esedezésre. A hideg éjjeli égbolt alatta üldögélő és a csillagokat szemlélgető pásztorok egyikének szívéből sem szállhatott el olya sóhaj hivatásának terhes volta miatt, mint amilyenre az Úr Jézusnak lett volna oka kemény szolgálata miatt, mellyel jegyeséül választott gyülekezetét szerezte, ha Ő panaszkodni szándékozott volna:
"Szíved szeretete
Szívünk arról meggyőzte:
Mily hévvel szerettél,
Mikor értünk szenvedtél!”
Mikor hit által Krisztussal egyesültünk, oly teljes közösségbe jutottunk Ő vele, hogy eggyé lettünk Vele, minélfogva az Ő és a mi hajlamaink kölcsönösen és egybehangzóan alakultak.
Közösségében vagyunk Krisztussal az Ő szeretetében, mindazt, amit Ő szeret, szeretjük mi is.
Ő szereti a szenteket, mi is. Ő szerei a bűnösöket, mi is. Szereti a szegény eltévedt emberi nemzetet és esdve esd azért, hogy e föld pusztasága az Úr paradicsomává változzék át, mi szintén. Közösségünk van Ővele vágyaiban. Ő óhajtja Istennek dicsőítését, arra törekszünk mi is. Óhajtja, hogy a szentek Nála legyenek, ahol Ő van, s mi is Nála óhajtunk lenni. Óhajtja, hogy a bűn megsemmisüljön; íme, mi az Ő zászlaja alatt harcolunk. Szeretné, hogy Atyjának neve szeretve és dicsérve lenne minden teremtmény által; mi is azért imádkozunk naponként: „Jöjjön el a Te országod; legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy itt e földön is”.
Közösségünk van Krisztussal az Ő szenvedéseiben. Jól lehet, nem leszünk keresztre függesztve, s nem kegyetlen halállal halunk meg, de ha Ő gyaláztatik, mi is gyaláztatunk Ővele; s tényleg, Ő érte gyalázatot szenvedni üdvös; megvettetni, mivel az Ő követségében járunk, s emiatt a világ ellenségünk lesz. Nem nagyobb a tanítvány az Ő Mesterénél.
Nekünk közösségünk van iránta az Ő fáradozásaiban és munkáiban is, amennyiben szolgálunk az embereknek az igazság beszéde és a szeretet munkája által. A mi életünk és üdvünk, mint az Övé; ami abban áll, hogy Annak akaratát cselekedjük, Aki minket küldött és elvégezzük az Ő dolgát. Ekként közösségünk van Krisztussal az Ő örömeiben is. Boldogsága boldogít minket és örülünk az Ő felmagasztalásának. Megkóstoltad-e ezt az örömet kedves hívő lélek? Nincs tisztább és elragadóbb gyönyör, s nem ismerünk az ég alatt annál nagyobbat, hogy Krisztus öröme tökéletességgel bennünk van.
Hogy örömünk szerfelett legyen, dicsősége várakozik ránk, hogy közösségünket teljessé tegye, mert gyülekezete együtt ül Vele királyi székében, mint az Ő bensőleg szeretett menyasszonya és királyi hitvese.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése