A hitélet úgy nyilvánul meg, mint elfogadás. S ez olyan tevékenység, mely éppen az ellenkezőjét foglalja magába mindannak, ami legkevésbé látszik érdemesnek. Az csupán csak egy adomány elfogadása. Ahogy a föld az esőt beissza, a tenger a folyókat felveszi, az éj a ragyogó csillagok fényét kapja, úgy van nekünk, kik semmit nem adhatunk, részünk az Isten kegyelmében. Az a feltevés, hogy mi valamit kapunk, a valóság gondolatát ébreszti fel. Az a dolog, amelyre gondolunk, ezáltal valósággá lesz előttünk. Hiszen árnyékot nem vehet az ember, azt vehetjük el, aminek valósága van.
Így áll a dolog a hitéletben is: Krisztus valósággá és igazsággá válik előttünk.
Míg hit nélkül élünk, Jézus csak üres név marad részünkre, mint valamely ember, aki valamikor évekkel ezelőtt élt, olyan régen, hogy életének csak történeti értéke van számunkra.
Hit által az Úr Jézus lelkünkben valóságos személlyé lesz, akiben szívünk része van.
De az elfogadás egyszer s mindenkor megfogást, birtokbavételt is jelent. Az a dolog, amit elfogadok, tulajdonommá válik. Elsajátítom, ami nekem adatik. Ha Jézust elfogadom, Megváltómmá lesz, olyannyira, hogy sem élet, sem halál el nem szakíthatja Őt többé tőlem. Az egész annyi, mint Krisztust elfogadni, mint Istennek szabad adományát szívem előtt Őt valósággá tenni és magamnak elsajátítani.
Az üdvöt úgy tekintjük, mint a vaknak adott látást, a süketnek adott hallást, a halottnak ajándékozott életet.
Az üdvöt úgy tekintjük, mint a vaknak adott látást, a süketnek adott hallást, a halottnak ajándékozott életet.
De mi nem csak ezeket az adományokat nyertük, hanem az Úr Krisztus Jézust magát vettük. Igaz, hogy minket megelevenített a halálból, bűnbocsánatot ajándékozott és igazságát nekünk tudta be. Mindezek felséges dolgok, de mi nem elégszünk meg azzal. Mi Krisztust magát vettük.
Az Isten Fia belénk született és mi vettük és elfogadtuk Őt.
Milyen nagyon telve kell, hogy legyünk Jézussal, hiszen az ég és az egeknek egei Őt be nem fogadhatják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése