2016. július 16., szombat

Nyári Irma- E G Y P I L L A N A T ! P I L L A N A T K É P E K…

„Ne dobjátok hát el bizodalmatokat!” Hogyan tudjuk gyakorolni a bizalmat? Zsidók 10:35 és Lukács 1:45




Egyrészt úgy, hogy Ismerjük Bibliánkat.
Olyan embereknek kell lennünk, akik szó szerint veszik Isten szavát, akik úgy számolnak az Ő szavával, mint a számokkal és már a támadások elején örülnek a győzelemnek.” – így mondta ezt misszionárius-társainak Ludwig Nommensen (183-1918), a Batak nép között, Indonézia szigetén szolgáló misszionárius,. A missziómezőn ilyen élő, gyermeki bizalomra van szükség – és ugyanilyenre van szüksége mindegyikőnknek, a saját környezetünkben és élethelyzetünkben.

Másrészt úgy, hogy újból és újból tudatosítjuk magunkban, hogy Isten szeret bennünket!
Néha gondba jutunk azért, mert „nem érezzük” Isten jelenlétét és szeretetét. De azért még mindig szabad közelségével és szeretetével számolni – még ha nem is érzünk belőle semmit, mégpedig egyszerűen azért, mert megígérte! Ahogy egy japán testvérünk, T. Kagawa kifejezte: „Hinni azt jelenti: minden pillanatban tudatosítani magunkban, hogy Isten szeret bennünket.” Egy teológus pedig, Hermann Bezzel (1861-1917) igy fogalmazta meg: „Megváltónkkal úgy kell társalognunk,, mint egy személyesen jelenlévő baráttal, akitől csak egy „test”-nek nevezett fal választ el minket. Nyugodtan elképzelhetjük Őt mint egy mellettünk haladó barátot, akit minden további nélkül láthatnánk, ha szemeink vissza nem tartóztatnának. Mint egy olyan valakit, akinek mindent elmondhatunk, akivel úgy beszélgethetünk, mint aki hozzánk hasonló lett, ember lett.” „Ő az ember-arcú Isten, hogy mi Isten-arcú emberek lehessünk.” És Ő megért minket, mint embereket.

Harmadsorban azáltal, hogy megjegyezzük magunkban és visszaemlékezünk arra, hogyan segített meg Isten már a múltban is. 
 Ne felejtsd el, hogy Isten már milyen sok kis és nagy csodát tett az életedben! Ha ezekre visszagondolsz, akkor ez hálával tölti meg a szíved. Így pedig könnyebb lesz újabb imameghallgatásokkal számolni. „Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságaitokban és könyörgéseitekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt!” (Fil 4:6) Igen, szabad kérnünk, de ne felejtsük el, hogy a hálaadás is részét képezze imádságunknak!
(Olvasd el: Zsolt 103: 2; 34:2-9; Péld. 29:25; Ézs 26:3-4; 50:10; Jer. 17:7-8.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése