2016. július 16., szombat

Isten műhelyében-Alapos tisztogatás (II.)

Carl Eichorn -
 

"És Asa megújította az Úr oltárát. És Asa anyját, Maákát is letette a trónról, hogy ne legyen királynő. "(2 Krónika 15, 8. 16) 


 

Jahve oltárát a bálványimádás miatt elhanyagolták és romokban állt. Szívünk az Úr oltára kell legyen, de a bűn megszentségtelenítette. Ezen az oltáron szent tűznek kellene égnie, ehelyett azonban a tisztátalan vágyak tüzétől kialudt kráter lett. Az Úr Jézus áldozata által újra Isten templomává leszünk, szívünk pedig oltárrá lesz. Ehhez komolyan szánjuk oda magunkat!

A legnehezebb lépés Asa számára saját anyjának elmozdítása volt. Ezzel saját testébe vágott. Mint anyakirálynő befolyásos tisztséget élvezett, azonban sajnos, bálványimádó volt. Most a saját fia vetett véget ennek; bálványait megsemmisítette. Bizonyára nagyon nehezére esett ez a fiúnak. Az embernek nem könnyű, hogy legközelebbi vérrokonával szemben kíméletlenül és határozottan állást foglaljon az igazság mellett. Jákób hamis kíméletből tűrte kedvenc feleségének, Rákhelnek a bálványait. Csak akkor lépett közbe, amikor felülről komoly intést kapott (1 Móz 35).

Sokszor megfigyelhetjük, hogy szülők, különösen édesanyák, hamis engedékenységgel elrontják gyermekeik életét. Nem akarják elveszíteni gyermekeik szeretetét, nem akarják eltaszítani őket, inkább - mintha nem látnák, vagy nem tudnák az igazságot - sok mindent megtűrnek, amivel szemben komolyan fel kellene lépniök. A gyerekek irányítják a szülőket. Isten komolyan veszi, ha valaki apjáról vagy anyjáról, vagy testvéréről, gyermekéről azt mondja: "Nem ismerem őt!" (5 Móz 33, 9). A gyermekeknek nem használ, sőt csak árt nekik, ha gyengeségből mindent elnéznek nekik.

Boldog az az ember, aki rendíthetetlenül ragaszkodik az igazsághoz és azt keresztül is viszi (Gal 2, 5), mégha ez azzal a veszéllyel is járna, hogy elidegenülés következik be. Jobb egy időre mindent elveszteni és a végén mégis megnyerni. Amikor Asa saját anyját letette a trónról, vérzett a szíve és bizonyára anyjának is nagyon fájt ez. De ez volt az egyetlen út, hogy belátásra jusson, ha egyáltalán képes volt még rá. Nagy áldás van a rendületlen határozottságon. Amit pillanatnyilag elveszítünk, azt megnyerjük az örökkévalóságnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése