Napi áhítat-Csata után csata

Hét témája: Gedeon mint vezető

  Olvasmány: Bír 8,1–12
 

Arra figyelsz, amit Isten tesz, vagy amit az embe­rek?

„De az efraimiak azt mondták neki: Mit tettél velünk? Miért nem hívtál bennünket, amikor harcba indultál Midján ellen? És hevesen pöröltek vele.  

Ő azonban így felelt nekik: Ugyan mit tettem én hozzátok képest? Nem többet ér-e Efraim böngészése Abíezer szüretjénél? A ti kezetekbe adta Isten Midján vezéreit, Órébet és Zeébet. Hozzátok képest mit tudtam én tenni? Amikor így beszélt, megenyhült az ellene támadt indulatuk. Gedeon megérkezett a Jordánhoz, és átkelt háromszáz emberével; fáradtak voltak, de folytatták az üldözést. Ezt mondta a Szukkótban lakóknak: Adjatok néhány kenyeret ennek a népnek, amely engem követ, mert fáradtak, pedig nekem üldöznöm kell Zebahot és Calmunnát, Midján királyait. Szukkót vezetői ezt felelték: Talán már a kezedben tartod Zebahot és Calmunnát, hogy kenyeret kívánsz tőlünk a seregednek? Gedeon azt mondta: Ezért majd ha az ÚR kezembe adja Zebahot és Calmunnát, akkor pusztai tövissel és tüskével csépelem végig a testeteket! Onnan fölment Penúélba, és ugyanúgy szólt azokhoz is. De a Penúélban lakók is ugyanúgy válaszoltak, ahogyan a Szukkótban lakók. Akkor ezt mondta a Penúélban lakóknak is: Ha békében térek vissza, lerombolom ezt a tornyot! Zebah és Calmunná Karkórban voltak táborukkal együtt: mintegy tizenötezer ember, mindazok, akik megmaradtak a keleti törzsek egész táborából; százhúszezer kardforgató ember pedig már elesett. Gedeon a sátorlakók útján vonult fel, Nóbahtól és Jogbohától keletre. Megverte a tábort, mert a tábor biztonságban érezte magát. Zebah és Calmunná elmenekült, de ő üldözőbe vette őket, és elfogta Zebahot és Calmunnát, Midján két királyát, az egész tábort pedig szétverte.”

Magyarázat

Milyen jóleső érzés lehet egy megnyert csata után a bajtársaiddal szócsatába, az érzelmek viharába kerülni! Még szinte tart a küzdelem, és máris megérkeznek az újabb támadók a saját soraidból, akik elmondják, mit hogy kellett volna csinálni. És mit szóltak volna, ha nem nyersz, hanem veszítesz?
Honnan ez az újkeletű támadó indulat a bajtársak szívében? Egyfelől önzésből származik: lemaradtak a dicsőségről, talán némi zsákmányról is, és most a köszönetet mondók oldalán kéne állniuk, ami ugye nagyon kellemetlen. Hát nem tudtak ők arról, hogy ellenség pusztítja országukat, vagy külön felkérésre vártak? Baj van a készséggel, a motivációval. Másfelől árulkodik kérdésük is: „Mit tettél velünk?” Elárulja, hogy csak az embert, zsákmányát, győzelmét látják ebben a történetben. Nem érzik a dolgok szellemi síkját, pedig ez sokkal lényegesebb: „Mit tett Isten?”
Ez a lényeg az eltelt évezredek óta is: látod-e Isten munkáját? Tudsz-e örülnek annak, amit ő végez? Felismered és elfoglalod-e azt a helyet a mai napon is abban a történetben, melyet az ő hatalma és kegyelme ír? Ha nem, akkor mások áldásaira, sikereire irigyen éled az életed (lásd tizedik parancsolat). Ha igen, Isten ad türelmet és bölcsességet e jellemtelen emberek kezeléséhez.

Imaáhítat

Könyörögjünk, hogy Péter felismerése vezéreljen minket a romák közt végzendő misszióban! (ApCsel 10,34–35)

(Boros Dávid)