Charles H. Spurgeon

Ez a mi bizonyságunk 

“És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét.” (1Ján. 4:16)

Minden keresztény kell, hogy bizonyságtevő legyen. Hiszen minden, amit Isten teremtett, Őróla beszél. Egyes dolgok az Ő nagy erejéről, míg mások az Ő hatalmáról szólnak. A hullámzó tenger és a ragyogó ég mind-mind az Ő erejét és fenségét dicsérik. Vannak olyan dolgok, melyek az Ő bölcsességét, míg más dolgok az Ő jóságát hirdetik. Ám Isten szentjeinek különleges bizonysága van: a szívükkel és ajkukkal kell, hogy bizonyságot tegyenek az Úrról. Az összes többi teremtmény nem szavakkal beszél. Lehet, hogy ragyogásuk közben énekelnek, de hangjuk nem hallható. A hívő osztályrésze az, hogy a hatalmas, örökkévaló kórusban felemelje hangját – a szívével együtt –, és mint egy intelligens, élő, szerető és ismeretekkel rendelkező bizonyságtevő, tanúbizonyságot tegyen Istenről. 

Na már most, úgy gondolom, hogy szólhatok, sőt, szólok is az itt, ma reggel összegyűlt “izraeliták” ezreinek nevében  arról, hogy a bizonyságunk, amelyet elmondhatunk világnak és a szegény, elcsüggedő bűnösöknek, hogy hitre jussanak, nem más, mint ez: “és mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét”! Ez tehát a mi bizonyságunk, és el is akarjuk mondani mindenkinek, minden helyen és mindaddig, amíg csak élünk – és reméljük, hogy halálunkkor is képesek leszünk még az utolsó, erőlködő leheletünkkel is ezt mondani. Igen, amikor a földi életünk befejeződik, és elkezdődik az örökkévalóság, mi akkor is ezt hirdetjük majd: “Mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét!”