Napi Gondolatok

  Őszinte megtérés

 

"De még most is így szól az ÚR: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, böjtölve, sírva és gyászolva! Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat, úgy térjetek meg Istenetekhez, az ÚRhoz! Mert kegyelmes és irgalmas ő, türelme hosszú, szeretete nagy, és megbánja, még ha veszedelmet hoz is."

Jóel próféta könyve 2:12-13

A ruhát könnyebb megszaggatni - nem fáj. Bármikor felvehetek másikat. De Isten nem a ruhára kíváncsi. Hanem arra, hogy ki vagy, amikor mindened elveszett. Azt viszont csak a szíved rejtheti. Ezért kell a szívvel foglalkozni, mint a ruhával, vagy álarcokkal.

Reményik Sándor:

És a szívem is elhagyott engem

Ez a legnagyobb bűn.
Ez a legszörnyűbb büntetés.
S a legnagyobb nyomorúság is ez: 
Elhagyott engem az én szívem is.
Ülök a puszta-homok közepén, 
Csügged nehéz fejem.
Ülök, akár a kő,
Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal 
Tapogatom magam. 
Vad-idegenül kutat a kezem
A hely körül,
Hol a szívemnek lenni kellene.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során. 
Őszökkel, tavaszokkal, 
Bűnökkel, bajokkal, 
Vándormadarakkal. 
Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel, 
Nem tudom, hogyan,
Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal 
Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,
Hagyott el engem az én szívem is.
Még néha énekelnék.
Egyszercsak a dal torkomon akad, 
Elfagy, kihűl,
Nem érzem szívemet a dal alatt. 
Szólnék néha egy símogató szót, 
Egyszerűt, tisztát, édest, meleget, 
Vigasztalót.
Kimondom: koppan, 
Érctelenül, csináltan, hidegen: 
Nem szűrhettem által a szívemen.
Magamhoz vonnék néha valakit 
Közel, közel,
Közel hozzám a félelmes magányba.
De szegett szárnyként visszahull a két kar, 
És visszahull a nagy ölelés vágya,
A kitárt karok félszeg ritmusát 
Nem a szív dirigálja.
Indul a kezem irgalomra is,
De nem dobban a mozdulatban semmi, 
Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni. 
Zeng a köszönet: "Ezerannyit adjon..." -
Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!
És imára is kulcsolom kezem,
Úgy esedezem szívetlenül - szívért, 
Szárazon adom Istennek magam, 
Hátha reám bocsátja harmatát,
És kinyílik a kőből egy virág.
Mert bajok vettek engemet körül, 
És a bajoknak szere-száma nincsen, 
És utolértek az én bűneim,
És bűneim beláthatatlanok, 
Hajszálaimmal el nem hullanak,
S elhagyott engem az én szívem is.
Nincs, nincs.
Elszállt, elillant az évek során. 
Ó, bűnök, bajok, őszök, tavaszok, 
Gyilkos órák, rabló pillanatok,
Suhanó szárnyú nagy sors-madarak, 
Hová vittétek az én szívemet? 
Hozzátok vissza az én szívemet, -
Szeretni akarok.