Amikor egy gyermek megszületik, általában felsír és nem véletlen, hogy fájdalommal születik és nem kacagással jön a világra. Azután megtanul gügyögni, majd nehezen érthető szavakat formál, végül egyre világosabban, sokrétűbben és pontosabban fejezi ki magát, némelyek pedig kifejezetten magas, művészi szintre jutnak el a közlésben: költők, irodalmárok, szónokok lesznek. Hasonlóan van ez az újjászületéssel is. Test szerint fájdalommal születünk és sírással lépünk be az életbe, az újjászületést viszont öröm és nevetés kíséri. (Az ígéretből született fiú neve nem véletlenül lett „kacagás”, „Jichák”, azaz Izsák). Az első születés a bűn és a halál törvénye alá történik, a második viszont az örök életre és dicsőségre. De ahogyan a test szerinti újszülöttnek is tanulnia kell a beszédet, úgy a szellemtől született újszülöttnek is van tanulnivalója. Első szavai nem sírás lesznek, hanem hitvallás. Első prófétai megnyilvánulása olyan lesz, mint Péter újjászületése: „Te vagy a Krisztus az élő Isten fia!” (Mt16,16). Ezt ugyanis érvényesen csak a Szellem kijelentése folytán tudja kimondani. Az újjászületés tehát prófétálással kezdődik, nem is kezdődhet mással. Aki a Szellem bizonyságtételét átéli a lelkiismeretében, annak belsejét elönti az igazság felismerése, amely szavakban tör ki belőle, vagyis prófétál. Ehhez semmilyen előképzettségre nincs szükség. Kornéliusz, a római centurio és pogány barátai éppen úgy megtették ezt, mint Eldád és Médád, akik nem akartak Mózessel együttműködni és tiszteletlenül viselkedtek vele azzal, hogy nem mentek ki hozzá a táborból (4M11,26). Ez a prófétálás legelemibb szintje, amit a „szólás” ajándékának hívunk. Ez lehet nyelveken szólás (glosszolália) vagy a nyelveken szólás magyarázata (hermeneia), vagy „értelemmel” szólás, azaz prófétálás. Ez utóbbit hasznosabb ajándéknak (karizma) mondja Pál, mivel a szóló és a hallgatói is épülnek belőle. Ezért erre kell törekedni. Aki nyelveken szól, imádkozzon magyarázatért, de a legjobb, ha prófétál (1Kor14).
A nyelveken szólás tehát olyan, mint a természetes gyermekkorban a gügyögés, nem a végállomása a Szent Szellemmel való együttműködésünknek, hanem a kezdete. A cél az, hogy magunk és mások számára is ihletetten és érthetően beszéljünk, azaz prófétáljunk. A szólásban való jártasság alapozza meg az egyre tudatosabb együttműködést a Szellemmel, azt, hogy valóban az élet vizének forrása legyen a szánk, amelyből az örök élet beszéde árad a hallgatókra (Jn7,38). A szólás ajándékainak lényege az, ami Pünkösdkor történt az apostolokkal: „Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Szellem adta nekik, hogy szóljanak” (ApCsel 2,4).
Ezután Péter a csúfolódók miatt színre lépett és megtartotta a világtörténelem első keresztény prédikációját, ami már a prófétálás következő szintje lesz.
A szólás ajándéka és az ihletett igehirdetés közötti különbség abban van, hogy a szólás nem tudatos. A Szellem adja a szavakat a szánkba, melyeket ugyan mi mondunk ki, de nem tőlünk származnak. Ilyenkor az ember maga is rácsodálkozik arra, hogy mik jönnek ki a száján. Az igehirdetés viszont már egy tudatos folyamat, amelyben az értelem, az ismeret a személyiség már szerepet játszik.
Szeretném újra hangsúlyozni, hogy a szólás ajándékának működéséhez nem kell sem előképzettség, sem megfelelő bibliaismeret, sőt – horribile diktu – még kereszténynek sem kell feltétlenül lenni. A legeklatánsabb példa erre Bálám szamara, aki szintén a szólás ajándékában jeleskedett, nem véletlenül. Ugyanis maga Bálám is szólta a szavakat, amelyeket az Örökkévaló a szájába adott, és mint ismeretes, az Úr nem átkozta, hanem áldotta Izrael népét. De ahogyan Saul is prófétált Sámuel lábainál, még sem változtatott a magatartásán, úgy Bálám sem lett hívő attól, hogy Isten szavait szólta. Sőt, hogy a „bérét” el ne veszítse, gonosz tanáccsal segítette Izrael ellenségeit. Ebből két fontos tanulságot vonhatunk le. Az egyik, hogy a szólás-ajándékok működése nem jelent automatikusan hitbeli vagy jellembeli érettséget. De fordítva: az érett hívők sokkal tudatosabban és jobban használhatják ezeket a karizmákat a kezdőknél. A másik, hogy hívővé nem ezek a megnyilvánulások tesznek bennünket, hanem az a hit, amelyben egész lényünk: tudatunk és személyiségünk is részt vesz. Más szóval: az igazi változásokat az életünkben a saját, tudatos döntéseink hozzák, nem a spontán szellemi megnyilvánulások. Ezek hívhatnak, ösztönözhetnek, Isten használhat bennünket mások javára, de ha nem társulnak a saját döntéseinkkel, akkor akár nyomtalanul el is múlhatnak anélkül, hogy valód és tartós változásokat eredményeznének. Ezért van az, hogy sok konferenciázó, karizmatikus keresztény évek sokaságán keresztül újból és újból betelik Szentlélekkel, néha a „sárga földig lerészegedik” a Szellemtől, majd felkelvén ugyanott folytatja, ahol abbahagyta, se hitében, se kapcsolataiban, se jellemében nem jelentkezik változás. Ezért önmagukban a „nyelveken szóló” hívők nem is féltétlenül jellemesebbek vagy érettebbek más hívőknél. De ahogyan láttuk, hívővé sem válhat senki anélkül, hogy ne prófétálna, a prófétálásnak ez a fajtája, a szólás, minden újjászületett ember életében jelen van, azokéban is, akik nem szólnak nyelveken. Amikor imádkozunk, vagy a hitre bátorítunk, vigasztalunk másokat, amikor felvállaljuk a hitünket és bizonyságot teszünk, gyakran tapasztalhatjuk a prófétálás e formáját. De nagy ajándék a nyelveken szólás is, melynek azon túl is sok haszna van, hogy a prófétálás előszobáját jelenti. Aki nyelveken szól, építi magát (1Kor14,4), nagy szolgálatot tesz a közbenjáráskor, amikor meg sem tudjuk fogalmazni a Test sóhajait (Rm 8,23-26), jó ébren tartani a szellemünket közös imádkozáskor, és csodálatos dolog nyelveken dicsőíteni a gyülekezettel vagy akár egyedül (1Kor14,15).
Aki pedig használja a szólás ajándékait az Úrral való közösségében, annak könnyebb dolga lesz, ha szolgálnia kell más hívőknek vagy éppen hitetleneknek. Ezért mindenkit csak bátorítani tudok arra, hogy lépjen be a Szellem e működésének a területére, ha még nem tette. Ne hagyja magát lebeszélni vagy megfélemlíteni. Aki pedig szól nyelveken, az gyakorolja bátor hittel és igyekezzen továbblépni a következő szintre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése