2016. május 25., szerda

David Herzog-Mennyei Bíróságok


mennyei_birosagok


David Herzog Mennyei Bíróságok c. könyve hamarosan megjelenik!

Első Fejezet részlet,
A MENNYEI DICSŐSÉG

LÁTOGATÁS A MENNYBEN

 Izraelben voltam, éppen Bételben vezettem egy csoportot. Korábban utánanéztem, hogy a Bibliában Bétel az a hely, amiről Jákob azt mondta: „Milyen félelmetes ez a hely, nem egyéb ez, mint Istennek háza, és az égnek kapuja”. (1Móz 28,17 kiemelés a szerzőtől) Rájöttem, hogy ha elmerülünk Isten jelenlétében és imádkozunk egy ilyen ”Menny kapuja” helyen, sokkal könnyebb lesz eljutni a mennyei helyekre.
Kocsival mentünk fel (golyóálló busszal, mivel át kellett mennünk Rámalláh-on, hogy eljussunk oda) de pontosan senki sem tudta, Bételen belül hova menjünk. A sofőr kitett bennünket egy helyen, ahol a telepesek éltek, egy nagy víztorony közelében. Körülbelül egy félmérföldnyi gyaloglás után megtaláltuk a tökéletes helyszínt, ahol volt egy kör formájú betonlap és körülöttünk végig sziklák.
A dicséretvezető körülbelül egy teljes órát játszott a gitáron, míg a csapat lefeküdt a földre. Sokunk még egy sziklát is talált, ahová lehajthattuk a fejünket. Én pedig, míg szólt a zene, becsuktam a szememet és engedtem, hogy a Szent Szellem elvigyen, miközben megtisztítottam az elmémet a saját gondolataimtól. Néhány perc múlva kinyíltak a szellemi szemeim. Az egyik oldalon láttam a csapatunkat a földön, aztán megváltozott a helyszín és olyan volt, mintha átmennék egy láthatatlan falon. Hirtelen ott voltam a mennyben a kristály tengernél. Ahogy felemeltem a tekintetem, a másik oldalon ott állt Jézus és hirtelen én is ott teremtem előtte. Tekintete olyan volt, mint a tűz, ugyanakkor mégis tiszta szeretet ömlött ki belőle. Rám nézett és ezeket a szavakat mondta: Köszönöm, hogy megérinted Izsákot, a népemet. Most pedig elmennél Izmaelhez is? Én azonnal azt válaszoltam: Igen, hogyne, Uram!
Aztán egy másik kérdéssel folytatta: Rendeznél egy konferenciát is számomra Jeruzsálemben?
Megdöbbentem, mert nem Izraelben éltem, és azt gondoltam magamban: Ki vagyok én, hogy Jeruzsálemben konferenciát szervezzek? De mivel ott voltam a pillanat elképesztő dicsőségében, szinte lehetetlen volt bármi mást mondani azon kívül, hogy „Igen, Uram”. És valóban ezt is válaszoltam.
A csapat sok más tagjának is hasonló élményben volt része. Sokan együtt ragadtattak el a mennybe, Jézus három embernek együtt adott utasítást. Amikor az egyikük azt mondta, hogy másokkal együtt ment a mennybe, különválasztottam őket és egyesével kikérdeztem őket. Teljesen bizonyos, hogy együtt voltak ott és Jézus pontosan ugyanazokat a dolgokat mondta nekik együtt.
Két nappal a bételi események után befejeztük utunkat a Holt tengernél. Ekkor egy szolgáló társam azt kérdezte tőlem: rendeznék-e egy konferenciát Jeruzsálemben, hogy elérjük és megáldjuk a zsidó embereket is, miután ők Betlehemben szerveznek egy konferenciát, hogy elérjék az arabokat és ételhez juttassák a szegényeket. Azt válaszoltam, hogy normális esetben nemet mondanék, de mivel két nappal ezelőtt Jézus közvetlenül erre kért Bételben, igent mondtam. A bételi élmények második megerősítése közvetlenül akkor jött, amikor hazaérkeztem és életemben először meghívást kaptam muszlim országokba, hogy ott hirdessem az evangéliumot. Mindössze néhány hét telt el azóta, hogy Jézus arra kért, menjek el Izmaelhez, és én máris Kuvaitban voltam, ahol megtérések és csodák történtek. Ezután Isten megnyitotta Dubait, Abu Dhabit, Katart, Bahreint és Indonéziát, ahol ezrek tértek meg és vettek gyógyulást és szabadulást.
Könnyen elvethettem volna azt az élményt mondván, hogy ezek a saját gondolataim, vagy a saját elmém képzelgése, de a bizonyíték hamarosan ott volt: mindaz, amit láttam és amit mondtak nekem, elkezdett megtörténni.

HOGYAN LÉPJÜNK BE A MENNYEI TERÜLETEKRE

A mennyei helyekre való belépés legegyszerűbb módja az, ha az ember ellazul, vagy nyugodt zenére áztatja magát. Amikor ellazulunk, Isten tud hozzánk szólni. Isten gyakran szól népéhez álmokon keresztül is, mivel egyedül ekkor vannak „kiütve” és az elméjük ilyenkor nyitottabb, hogy vegyen az Úrtól, mint amikor egész nap ügyeket intéznek és el vannak foglalva az e-mailekkel, Facebook-kal, a szolgálattal, telefonokkal vagy a számlákkal. Az elme az egyik kapu, amit Isten használ, hogy szóljon hozzánk. Annyi memóriája van, mint egy számítógépchipnek. Amikor a chip már televan információkkal a mindennapi élet és stressz miatt, akkor elég nehéz Istennek letölteni rá víziókat, iránymutatást, vagy mennyei élményeket.
Mikor János Pátmosz szigetén volt száműzetésben, könnyebb volt a helyzete ebben a tekintetben, mivel fogoly volt. Vagy említhetnénk Pált, aki sok időt töltött börtönben, és volt ideje arra, hogy halljon és vegyen dolgokat Istentől.
Én az első órát általában dicsérettel és imádattal töltöm, amíg nem jön el az Úr dicsősége. Aztán a dicsőségben speciális kéréseket, kijelentéseket teszek. Amikor az Ő jelenlétében és dicsőségében vagyok, gyakran áztató dicsőítő zenét teszek be, és tovább megyek a mennyei helyekre, pontosan úgy, ahogy Bételben tettük.
Lefekhetsz és betehetsz áztató zenét, megpihenteted az elmédet és a szellemedet, így nyitva tartod elmédet és szellemedet, hogy az Úr szólhasson hozzád, mutasson egy látomást, vagy elvigye szellemedet a Mennybe. Alvás előtt gyakran mondom az Úrnak, hogy nyugodtan beszéljen hozzám egész éjszaka, alvás közben. Mikor így meghívom, akkor mindig több prófétai, vagy iránymutató álmot kapok. Persze Isten akkor is beszél álmunkban, ha nem hívjuk meg. Mondanom sem kell, hogy a szentség is nagyon fontos kulcs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése