Siess! Gyorsan, gyorsan!

Siess! Gyorsan, gyorsan!

„Azt mondja az, aki e dolgok mellett tanúskodik: „Csakugyan! Sietve megyek el!” Ámen! Jövel Uram Jézus!” -Jelenések 22,20

 

Sokszor volt bennem türelmetlenség. Szerettem azt az izgalommal teli várakozást, amit advent idején éreztem, amikor már elkezdődött a téli szünet, de még volt pár nap karácsonyig. Mi gyerekek latolgattuk, mit kapunk majd ajándékba, közben mi is készültünk meglepetéssel is. Nehéz volt a várakozás ideje, annak ellenére, hogy tudtuk, hamar eljön az ünnep.

Alig vártam már a szülinapokat is, különösen a tizennyolcadikat. Bűvös szám volt, a felnőttkorom küszöbe. Azt gondoltam, egyik napról a másikra valamivel több leszek. Élesnek gondoltam a határt, pedig nem volt az. A felelősségre lassan érik meg az ember. A legnehezebb mindig a határon élni.

Jézus Krisztus megígérte, hogy hamarosan visszatér, de a várakozás sokkal régebb óta tart, mint bármi az életünkben, mert sok-sok emberöltőt ölel fel. Ő mégis azt mondja: „Sietve jövök…” – és én hiszek Neki. Hiszek, mert nekem soha nem hazudott. Hiszek, mert bár rossz Nélküle, de mégis jó Vele lenni már ezen a földön is. Mert ketten, hárman mikor a családban együtt imádkozunk, Ő velünk van. Mert reggel, amikor olvasom az Igét, Ő szól hozzám. Mert miközben dolgozom, szolgálok, sokszor vezet és tanácsol. Velem együtt éli át sikereimet és kudarcaimat is. Sokszor vitázom Vele, pedig tudom, hogy Neki van igaza. Mégis, még ebből is sokat tanulok. A legtöbbet viszont, az engedelmességből. Mert akkor megáld, akkor megsegít, akkor erőt ad, akkor bátorít.

Amikor Jézus eljön, tudom, minden megváltozik. Nem élünk többé a határon. Ami földi, az véget ér, egy új világ kezdődik el. Nem lesz többé semmi, ami rossz; az igazság és a szeretet örökre megmarad. A felelősség, amit megtanultunk, elkísér, azzal élni kell: a hibákat soha többé elkövetni nem szabad. Hát, siess Uram, siess!