(Mk 5,15)
Amikor Jézus isteni hatalmával megszabadította ezt az ön- és közveszélyes embert az ördögi megszállottságból, Gadara lakói kérni kezdték, hogy távozzék el a határukból. Az előbb még megszállott ember pedig kérlelte őt, hogy mellette maradhasson. Mi mit kérünk Jézustól, ha belenyúl az életünkbe: menjen el vagy maradjon velünk örökre?
Mi is történt itt? Volt valaki, aki a sírboltokban lakott, csupaszon szaladgált az egyetlen úton, ami Gadarát a Genezáret-tóval összekötötte, rettegésben tartotta az embereket, megkeserítette minden arra lakó életét, és olyan emberfeletti ereje volt, hogy ha láncokkal megkötözték, azokat is széttépte.
Amikor Jézus odament, megszabadította őt ebből az állapotából, de a benne lakó démonok elpusztították a falu disznóinak egy részét. Ezért az ott lakók kérni kezdték Jézust, hogy menjen el onnan.
Nem tudtak annyira örülni a szabadításnak, mint amennyire sajnálták anyagi veszteségüket. Pedig Jézus őket is megszabadította valamitől, amitől szenvedtek, és nem tudtak rajta változtatni. Most már nem kell félniük semmitől, de ahelyett, hogy hoznák hozzá a többi betegüket is, ahogyan mások tették, elküldik őt.
Bizonyos értelemben mi is ilyen kényszer alatt élünk, mint ez a megszabadított ember. Félelmek, indulatok, hazugság, harag, kényszergondolatok rabságában szenvednek sokan, és nem tud segíteni senki. Jézus Krisztus ebből is ad szabadulást. De vajon nem sajnáljuk-e a „disznóinkat", amelyek közben esetleg elvesznek? Sok ember jobban ragaszkodik a disznóságaihoz, mint Jézushoz. Pedig ő új életet kínál, saját igazságának fehér ruhájába öltöztet, és aki benne hisz, igazán emberré válik, és vele marad mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése