Befejezésül az író imatémává teszi tanításának fő elemeit és szánkba adja
ezt az imádságot.
A legtöbb keresztyén megérti, hogy ily módon kell bibliaolvasásunknak gyümölcsözővé lenni. Ezért azt az időt, amelyet bibliaolvasásra szánnak, összekapcsolják az imádságra fordított idővel. Akkor viszont meg is kell kísérelnünk, hogy imádságaink egyfajta válaszok legyenek arra, amit a Bibliában olvastunk. Amíg a Bibliából vett tanítások valami mást mutatnak, mint amit imádságainkban óhajtunk, addig Isten és mi nem vagyunk partnerek, nem vagyunk szövetségesek. Amikor azonban Isten kijelentése megtanít bennünket arra, hogy mit kívánjunk, vagyis hogy miként kell imádkoznunk, akkor megtanulunk Isten útjain járni. Ez az Istennel való összhang, ez a szövetségből fakadó partneri viszony valóságos misztérium. Nem titok azonban akkor és ott, amikor és ahol ez az összhang létrejött és megerősödik. Ez akkor történik meg, amikor Isten Igéje elér bennünket, és amikor odafordulunk ennek az igének az Istenéhez imádságaink segítségével. Itt sokkal többről van szó, de ez a dolog lényege. Ez a szövetségi élet szíve. A szövetségi életet szintén a bibliaolvasást és az imádságot követően Krisztus vére és lelke teszi lehetségessé számunkra. Vére által megtartatunk, lelke pedig megmutatja nekünk az utat, hogy miként éljünk Isten akarata szerint, amíg meg nem érkezünk az örök városba, ahol örökké tartó összhangban fogunk élni vele. Most hát tegyük a Zsidókhoz írt levél fő elemeit imádságunk témájává: Békesség Istene, Pásztorunk Jézus nevéért, akinek halála igazolást nyert feltámadásában, és akinek vére a mi üdvösségünk, ruházz fel bennünket Lelkeddel, hogy képesek legyünk cselekedni a te akaratodat. Ámen. |
A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 13,17-25
|
|||||
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése