Amíg át nem adjuk életünket minden apró részletéig, addig nem ismerjük meg az önzetlenség örömét. A legnehezebb átadni magunkat: "Megteszem, ha..." "Ó, igen, azt hiszem oda kellene szentelnem az életemet Istennek." Az ilyen beszédből hiányzik az önzetlenség öröme. De amint kiszolgáltatjuk magunkat, a Szent Szellem megtölt Jézus örömével. Az önzetlenség végső célja, hogy életünket adjuk barátunkért. Amikor a Szent Szellem lakozást vesz bennünk, az a vágy tölt be, hogy odaadjuk életünket Jézusért. Még gondolatunkban sem fordul meg, hogy ezzel áldozatot hoznánk, mert a Szent Szellem szeretetszenvedélye teljesen betölt. Urunk az önfeláldozó élet megtestesítője: "Hogy teljesítsem a te akaratodat, ezt cselekszem, én Istenem" (Zsolt 40,9). Egyre túláradóbb örömmel haladt előre önmaga odaáldozásában. Alárendeltem-e magam valaha is Jézus Krisztusnak feltétel nélküli odaadással? Ha nem Jézus Krisztus a vezérlő csillagod, akkor nincs áldás áldozatodon. De amikor szemedet Őrá irányítod áldozathozatalod közben, akkor lassan, de biztosan érvényre jut benned az Ő átformáló ereje. Ne engedd, hogy természetes hajlamaid gátolják a szeretetben járásodat. A szeretet kiölésének egyik gyakori és legkegyetlenebb módja a természetes hajlamokon alapuló megvetés. A szent szeretete az Úr Jézus. Isten szeretése nem érzelmi vonzódás; úgy szeretni, amint Isten szeret, a lehető leggyakorlatibb szeretet. "Titeket pedig barátaimnak mondottalak." Ez a barátság a bennünk megteremtett új életre épül, és nincsenek rokon vonásai régi életünkkel, hanem csak az Istenből való új élettel. Kimondhatatlanul alázatos, mocsoktalanul tiszta és feltétel nélkül Istennek alárendelt élet.
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése