Arcátlan merészség volt Belsazártól, hogy a főváros ostroma idején bujálkodó lakomát és ivászatot rendezett. Ezzel a dőzsöléssel ezt fejezte ki a király: Nem törődöm az ostrommal. Nem zavarja meg a vidám estémet. Mit érdekel, hogy a városon kívül emberek halnak meg!
Micsoda vétkes merészség ilyen nehéz háborús helyzetben Isten komoly intő szava elől elzárkózni és az ital mámorába menekülni!
Isten haragja eléri azokat az embereket, akik még a keserű szenvedések és megpróbáltatások idején sem akarják elhagyni könnyelműségeiket.
Belsazár nemcsak berúgott, hanem az élő Istenből is gúnyt merészelt űzni, amikor a templom szent edényeit előhozatta, hogy azokból igyon cimboráival, s közben a bálványokat dicsérje. Ez az arcátlan merészség megérlelte az ítéletet. Egy kéz jelent meg, amely fénylő vonásokkal írt a falon. A szemtelen tivornyázó remegni kezdett. Bűnös bátorsága elillant.
Történetünk azonban egy igazi, Istentől való merészséget is mutat.
Dániel elé áll a csúfolónak és nem fél a király haragjától, amikor megmondja neki a teljes igazságot: "Te, Belsazár király... felemelkedtél az egek Ura ellen..., az Istent, akinek kezében van lelked és minden utad, nem dicsőítetted". Az írás ezt jelentette: "Megmérettél, és híjával találtattál"!
Isten adjon nekünk ilyen dánieli bátorságot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése