"Ha látom az eget, kezed alkotását,... micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél."
Zsoltárok 8,4-7
|
Elég érthetetlen az, hogy Isten, a mindenség alkotója ebben a végtelen világban olyan kivételes helyzetbe állította be az embert. A gondolkodó emberek nagyobb része nem is tudja elfogadni, hogy csak mi lennénk ilyen kivételezettek, azért kutat az űrben társak, más tudatos lények után. Az Ószövetség sem érti, csak felteszi a kérdést, nem is próbál felelni rá. Krisztus adja meg a választ: Isten a maga képmását, személyes, tudatos mivoltát, bölcsességét, szeretetét akarja látni az anyag világában. Itt nem a méretek, nem a mennyiség számít. Hogy a mérhetetlen világmindenségnek mi a célja, nem ránk tartozik. Mi Isten képét kell tükrözzük a magunk világában. Csodálkozzunk, mint a Zsoltáros, vagy mint a Krisztus keresztjén elámuló, megváltott bűnös, de úgy fogadjuk el emberi méltóságunkat, istenképűségünk ajándékát, mint megtisztelő feladatot! Minél jobban belelátunk Isten műveinek csodájába, minél többet tudunk abból uralmunk alá vonni, annál mélyebb hálával és alázattal forduljunk ahhoz, aki erre méltatott minket, és annál tisztábban próbáljuk az Ő képét felmutatni magunkon!
|
Mindenható, teremtő Uram, én sem értem, miért tettél minket ebben a végtelen világban képed hordozóivá, értelmes, szeretetre képes gyermekeiddé. Csak megköszönni tudom, és sok munkával folytatni csodáid feltárását és hasznosítását, hogy cselekedeteid eszközévé váljanak azok. Olyan szomorú látni, hogy nem erre használjuk fel őket. Félelmes, ha az emberek nem egymás számára, hanem egymás leigázására fordítják Tőled kapott hatalmunkat. Állítsd meg, Uram, a gyűlölet tombolását! Ne hagyd kárba veszni szereteted ajándékait, teremtésed csodáit! Lelked erejével tégy hű szolgáiddá, képed hordozóivá minket! Ámen.
|
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése