|
A mai napon olvasandó igeszakasz: Róm 7,7-20
|
| 7 Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: "Ne kívánd!" 8 De a bűn a parancsolattól ösztönzést kapott, és felszított bennem mindenféle kívánságot. Mert a törvény nélkül halott a bűn. 9 Én pedig a törvény nélkül éltem valamikor. Amikor azonban jött a parancsolat, életre kelt a bűn, 10 én pedig meghaltam, és kitűnt, hogy éppen az életre adott parancsolat lett halálommá. | | 11 Mert a bűn, miután ösztönzést kapott a parancsolattól, megcsalt engem, és megölt általa. 12 A törvény tehát szent, a parancsolat is szent, igaz és jó. 13 Akkor a jó lett halálommá? Szó sincs róla! Ellenben a bűn, hogy meglássék bűn mivolta, a jó által hoz rám halált, így a bűn fokozott mértékben lesz bűnné a parancsolat által. 14 Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: ki vagyok szolgáltatva a bűnnek. 15 Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. | | 16 Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. 17 Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. 18 Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. 19 Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. 20 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. |
|
|
"Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se ... és semmit, ami a felebarátodé!" |
| (2Móz 20,17) |
 A Tízparancsolat utolsó parancsolata a figyelmet a külső cselekedetekről (gyilkosság, paráznaság, lopás, hamis tanúskodás) a belső indítékokra tereli. "Ne kívánd...!" Legalábbis az Újszövetség így magyarázza ezt a parancsolatot.
Most hát Isten megtiltja és kárhoztatja minden előbbi bűnnek az okát, vagyis az emberi szívben lévő gonosz vágyakat. A bűnös ember nyomorúsága nem annyira a külső viselkedésében, mint inkább a szívében rejlik. Ez a nyugtalan, mohón vágyakozó szív az oka minden nyugtalanságnak, és ez a forrása a bűnös ember egész gonosz viselkedésének.
Nem a keresztyénség az egyetlen vallás, amely rámutat erre a fájó pontra. A buddhizmus is tanítja, hogy a vágy az oka minden szerencsétlenségnek. A megoldás pedig, amit ajánl, magának a vágynak a halála.
A pszichológia, amely egy viszonylag új tudomány, különös gondot fordít az embernek erre az alapvető állapotára. A pszichológusok úgy írnak le bennünket, mint gonosz vágyakkal, kínzó epekedéssel, kívánságokkal, ösztönökkel, mozgató erőkkel, sóvárgással teli edényeket. Rámutattak arra, hogy a vágyaknak ez az örvénylő kavargása jóval lejjebb van, mint gondolatainknak a felszíne, és mélyebben, mint tudatos életünk.
A Biblia azt mondja, hogy ez a megállapítás helyes. De az az Isten, aki elítéli ezt a bűnös állapotot, felajánlja saját megoldását is.
Az ember mindaddig mohón vágyakozik, ameddig balra és jobbra, előre és hátrafelé tekintget. Amíg ezen a horizontális szinten él, azt akarja majd birtokolni, ami soha nem elégítheti ki. Mindig a zöldebb legelő és a "sokkal több" után fog sóvárogni, és mindig mélyebbről kíván inni, anélkül, hogy valaha is képes lenne eloltani ezt a szomjúságát. Mindaddig nyugtalan a szívünk, míg Istenben nyugalmat nem talál.
A keresztyénség nem azt tanítja, hogy a vágyaknak meg kell halniuk, mígcsak be nem sodródunk a nagy semmibe. Maga az Isten teljesíti be életünket. Epekedő szívünknek felé kell fordulnia. Egyedül ő tudja kielégíteni legmélyebb szomjúságunkat. Amikor Isten megtelít bennünket szeretetének gazdagságával, akkor a mi legmélyebb szükségletünkre nézve elégíttetünk meg. Megtanuljuk az új életből fakadó megelégedettséget, és megtanuljuk, hogy mit jelent vágyaink megszentelése. |
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése