Isten asztaláról- Varga László

"Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton! Dicsérjétek hatalmas tetteiért, dicsérjétek nagyságához méltóan! Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával! Dicsérjétek csengő cintányérral, dicsérjétek zengő cintányérral! Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!"      Zsoltárok 150,1-6

Ez az utolsó zsoltár. Nem volt szívem kihagyni a szövegéből. Nincs benne dogmatika, még imádság sem, csak boldog, lelkes felkiáltása egy közösségnek, mely megismerte, felismerte, elfogadta Isten jóságát, szeretetét, ezernyi ajándékát. Nem Istennek van erre szüksége. A boldog ember szívéből kívánkozik ki az ének, mint a szerelmes ifjú szívéből szerelmese dicsérete. Ezt nem lehet sem elemezni, sem követelni, sem törvényben előírni. Vagy feltör egy ember, egy közösség lelkéből, vagy soha meg sem érti. Csak az érti meg, aki át tudja élni, annak pedig nincs szüksége magyarázatra. De ha valakit szeretsz, ha valakinek jót, örömet, boldogságot kívánsz, nem kell mást mondanod: Adja Isten, hogy ezzel az örömmel, ezzel a lelkesedéssel törjön elő szívedből ez a hit, ez az élmény, ez a boldog találkozás Istennel, hogy így tudd dicsérni az Urat! Évezredeken át szakad fel boldog emberek lelkéből a kiáltás: Halleluja! - ami annyit jelent: Dicsérjétek az Urat!

Istenem, add meg nekem is legnagyobb ajándékodat, hogy így tudjak lelkesedni, hogy így törjön fel belőlem az öröm azért, hogy Te vagy, hogy Te élsz, hogy szeretsz engem! Jó hallgatni az igét a templomban. Jó értelemmel felfogni annak magyarázatát, hívő boncolgatását. Jó megismerni törvényedet, minden napra szóló útbaigazításodat. De vágyom a hitnek arra a mélységére, hogy lelkem indulatával érezzem, éljem át a veled, személyesen veled való találkozás lelki örömét, és én is teljes szívemből énekeljem: Halleluja, dicsérjük együtt az Urat! Ámen.