1959.-ben két gengszter tört be egy kansasi család otthonába, megölte a szülőket és két tinédzserkorú gyermeküket. Ezek után, mielőtt megtalálták volna a gyilkosokat a meggyilkolt apa fivére a következő levelet írta a helyi lapba. „Rengeteg harag van ebben a közösségben. Nem egyszer hallottam magam is, hogy ha egyszer elkapják ezt az embert, a legközelebbi fára kellene felhúzni.
Ne engedjük az érzelmeinknek! A gaztett megtörtént, de egy másik élet elvétele ezen már mit sem változtat. Inkább bocsássunk meg, ahogy Isten is megbocsát nekünk! Nem helyes gyűlölet táplálni a szívünkben. A bűnözőnek, aki ezt tette, bizonyára nem lesz könnyű együtt élni önmagával.
Csak akkor nyerhet békét a lelkében, ha Istenhez fordul bűnbocsánatért. Ne állítsunk akadályokat ennek az útjába, hanem imádkozzunk, hátha ő is megtalálja a lelki békéjét.”
Félretéve a halálbüntetéssel kapcsolatban felvetődő egyéb kérdéseket, a levélben annak a kegyelemnek a nem mindennapi kifejezését találjuk, amelyet Krisztus ajánl fel mindannyiunknak. Péter még megbocsáthatatlan bűne után sem tagadta meg Krisztust, hanem megbocsátott neki, és megbízta a lelkek megmentésének munkájával. „Péter éppen most jelentette ki, hogy nem is ismeri Jézust, de most keserű fájdalommal rájött, hogy Ura milyen jól ismerte őt, és hogy szívében milyen pontosan elolvasta azokat a hamisságokat, amelyekről jószerével ő maga sem tudott, mert ismeretlenek maradtak számára.”
Jézus tudta, mi lakik Péterben, még mielőtt Péter rájött volna; ahogy azt is tudta, mit fog tenni a tanítványa, mielőtt Péter tudta volna. Kegyelme és szeretete mégis töretlen maradt, annak ellenére, hogy önmagán kívül Péter senkit sem hibáztathatott cselekedeteiért.
Amikor olyanokkal van dolgunk, akik hasonló hibákat követnek el, igen fontos, hogy kegyelmet gyakoroljunk, ahogy magunk is szeretnénk az ő helyükben kegyelmet kapni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése