2016. június 19., vasárnap

Mindennap az Ige fényében-A KEGYELEM SÁFÁRAI

Andrew Kuyvenhoven-
A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Pt 4,7-11


7. Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok. 
    8. Mindenekelőtt az egymás iránti szeretet legyen kitartó bennetek, mert a szeretet sok bűnt elfedez.     
   9. Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül.
  10. Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai: 11 ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

"Ki milyen lelki ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (1Pt 4,10)


A sáfár azokban a napokban olyan valaki volt, akit ura megbízott az ő házanépe és üzleti dolgai felügyeletével. Gyakran azért jelöltek ki valakit sáfárnak, mert a gazdának huzamosabb ideig távol kellett lennie. De még ha jelen volt is, kinevezhetett egy arra érdemes rabszolgát sáfárnak. A sáfár gondjaira volt bízva az ellátás. Urának raktáraiból kellett táplálnia a háznépet. Józsefnek volt ilyen állása Potifár házánál (1Móz 39)
Amikor a Biblia azt mondja, hogy Isten kegyelme jó sáfárainak kell lennünk, akkor ezzel azt akarja mondani, hogy szorgalmasan kell osztogatnunk Isten házanépének azokat a javakat, amelyeket Isten raktárából vételezünk. Isten házanépe az egyház. A háznép abból a kegyelemből él, amellyel Isten lát el bennünket. Ezen a "kegyelmen" rendszerint Istennek a megbocsátó jóindulatát értjük, azt a jóindulatot, amely üdvözítő és megerősíti Isten népét. Ez a jóindulat az Ige segítségével és a Lélek által jut el hozzánk. És Isten sáfárokat rendelt ki, hogy vigyék ezt a mennyei ellátmányt a háznépnek a raktárból.
Isten raktárai azonban "sokféle kegyelemmel" vannak tele, azaz mindenféle Istentől való ajándékkal. A háznép minden egyes tagja kap egyet vagy kettőt ezekből az ajándékokból, amelyekkel neki "sáfárkodnia" kell.
Isten háztartásában nem úgy áll a helyzet, hogy csak egyetlen személynek van szabad bejárása Isten kegyelmi "ellátmánya" egész gazdagságába. "Ki milyen lelki ajándékot kapott", - eszerint sáfára ki-ki annak, amit kapott.
A példa nem tökéletes. Az ember azt mondhatná, hogy Isten házanépe nem egyazon, mindenki számára főtt ételen él: Isten gyermekei olyan rögtönzött vacsorával tápláltatnak, ahová a sokféle ajándékot ki-ki mindenkinek a javára hozza össze.
Azt halljuk, hogy minden egyes ember kapott ajándékot. De mivel mi sáfárok vagyunk, ezek az ajándékok valójában nem a saját tulajdonaink. Istennek vagyunk felelősök ezekért. Ő azt akarja, hogy a hit egész házanépe hasznát lássa annak, amit ránk bízott. Isten kegyelmi ajándékait tovább kell adnunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése