2016. július 2., szombat

Napi áhítat-Dorkász, a jótevő

Hét témája: Az igazak emléke áldott

Olvasmány: ApCsel 9,36–42
 
Sosem lehet annyi jót tenni, hogy annál többet ne lehessen.



Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát. Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában. Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: „Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!” Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt. Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: „Tábita, kelj fel!” Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült. Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította; majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s megmutatta nekik, hogy él. Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.”

Magyarázat

A héten láthattuk hozzánk hasonló embe­rek életében, hogy előképei vagy követői valamiben Jézus Krisztusnak. Mózes előképe a különös kapcsolatban az Istennel. Elizeus az élet Urának előképe. Jójádá az Úr házának szeretetében előkép. Mária a jókat szívébe rejtő előkép és tanítvány. A kenetet vivő asszony az Isten rejtett tervéhez igazodó előkép és tanítvány. Tábita pedig az elhagyottak és nélkülözők támasza, ahogy a Mestertől tanulta. Mindnyájan vagy elmondanak valamit az érkezőről, vagy a Messiás tanítványaiként valamit különösen jól megtanultak tőle. Tábita feltámasztásával az Úr továbbra is gondot visel a Joppéban élő szegény, elhagyott emberekről.
Téged miben tud használni az Úr mások felé? Nagyon sok lehetőség van arra, hogy az Úr tanítványa lehess. Minél jobban megismered őt, annál jobban rátalálsz a lehetőségeidre. Egyre azonban figyelned kell: Jézus nem ideig-óráig cselekedett valamit! Róla úgy tesz bizonyságot az írás: ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz! Ha tapasztalhatóan tanítványa akarsz lenni, akkor vésd a szívedbe, hogy a hűség tesz igazi tanítvánnyá. Sokan felbuzdulnak és idényszerűen tesznek ezt-azt, majd mindig mást.
Uram, segíts hűségesen követni téged, hogy lássák rajtam, hogy a te tanítványod vagyok!
(Tenkely Béla)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése