2016. július 5., kedd

Napi áhítat- Tanítványokat nevelni

Hét témája: A gyülekezet feladatai
 
Olvasmány: 2Tim 2,22–26

Tudj meg minél többet a szelíd nevelésről, amely állandóan számol Isten be­avatkozásával a tanítvány életében!

„Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld! Törekedj viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre azokkal együtt, akik tiszta szívből hívják segítségül az Urat. Az ostoba és éretlen vitatkozások elől térj ki, tudva, hogy ezek viszálykodást szülnek. De az Úr szolgája ne viszálykodjék, hanem legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot, és felocsúdjanak az ördög csapdájából, aki foglyul ejtette őket, hogy akaratát teljesítsék.”

Magyarázat

Pál arra kéri fiatal szolgatársát, Timóteust, hogy nevelje az ellenszegülőket a gyülekezetben. Hogyan történhet ez a nevelés? Semmiképpen sem úgy, hogy nevelési útmutatóként fogjuk fel a Bibliánkat.
Ha a családi kapcsolatokat nézzük, azt látjuk, hogy a Biblia nem ad gyakorlati nevelési tanácsokat, kivéve, hogy a gyerekek „az Úr tanítása szerint” való nevelése a szülők dolga, és erre felhatalmazást is ad nekik. A módszertani kérdéseket a szülőkre bízza. A gyülekezeti közösségre, a tanítványság területére nézve sincs részletes leírás erről.
A legjobb, ha Atyánk „nevelési stílusát”, Jézus lelkületét tekintjük modellnek, az egészet pedig a Szentlélek erejéből és szabadságában valósítjuk meg. Ennek az elemei a személyes példaadás, a szerető jóindulat és a határozott korlátok egyensúlya, a tanítva fegyelmezés,
a szóbeli helyreigazítás, és a kölcsönös tisztelet, melynek bizalmas kapcsolat az alapja.
Persze ebben a kérdésben sem mi vagyunk a kulcstényező. Ha lehetne tökéletes tanítványt nevelni, Isten nevelési útmutatót küldött volna, nem Jézust! Jézus a fontos. Vele találkozzon, aki ellenszegül. Ő tudja meggyőzni a változás szükségességéről, és arról, hogy ez nemcsak ábránd, hanem valóságos lehetőség.
(Sinka Csaba)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése