Emlékezz
szolgádnak tett ígéretedre, amelyhez nekem reménységet adtál. Ez a
vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem.
Bármennyire csúfolnak is a kevélyek, mégsem hajolok el törvényedtől. Ha
ősrégi döntéseidre gondolok, megvigasztalódom, Uram!
„Emlékezz szolgádnak tett ígéretedre”[1] Isten az Ő ígéreteit hűségesen megtartja ellentétben a hűtlen, mindenben engedetlen emberrel. Isten beteljesíti rajtam ígéretét!
„…amelyhez nekem reménységet adtál.”[2]
De Isten nem ember kinek szava percről percre változna, ezért a
zsoltáros is reményét ígéretébe vetve fohászkodik, és erre bátorít engem
is.
„Ez a vigasztalásom nyomorúságomban,…”[3]
Isten ígérete, mit vigasztalás kell, hogy lebegjen a keresztyén ember
előtt és előttem is. Mert Isten ígéretében nyerem reménységem.
„…mert beszéded megelevenít engem”[4] Ez a remény életet ad a nyomorultnak tűnő nehéz helyzetben.
„Bármennyire csúfolnak is a kevélyek, mégsem hajolok el törvényedtől.”[5] A
kevélyek azok, akik elvetik, kinevetik Istent az Ő törvényét és hű
embereit is megcsúfolják. Ez a rész az, ami ma nekem is bátorítást és
reménységet ad, amikor kinevetnek, megvetnek Isten ígéreteibe vetett
bizalmam miatt. Ez az a szilárd remény mely megtart az Úr „törvényében”.
„Ha ősrégi döntéseidre gondolok, megvigasztalódom, Uram!”[6] Ha
bárki visszatekint, az Úr ígéreteire láthatja azt, hogy miként
teljesedtek be azok és egyikkel sem maradt adós senkinek. Ezért amikor
látom Isten „Ősrégi döntéseit”, rendelkezéseit ugyanúgy szertefoszlik
aggodalmam és szívem vigasztalást nyer, mit a zsoltár írójának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése