Zsoltárok 119,41-44

Teljesedjék be rajtam kegyelmed, Uram, és megígért szabadításod, hogy választ tudjak adni gyalázóimnak, hiszen igédben bízom. Ne vedd ki számból teljesen az igazság beszédét, mert a te döntésedre várok. Meg akarom tartani törvényedet állandóan, mindörökké.

Az Isten kegyelmében való teljes reménység bontakozik ki ebben a részben. Amelynek a célja Isten megdicsőítése az Őróla való bizonyság által. Persze a gonosz, olyan, mint az árnyék, ahol megjelenik Isten, nyomban felüti a fejét diaboló is, aki nem szereti az Istent, aki zűrzavart, veszekedést és félreértést hoz az emberek között. Még az élő hitű emberek között is. Vajon mi a célja a mi bizonyságtételünknek? – hangzik a vád. Isten dicsősége, vagy a mi dicsőségünk? Pl. ha elmesélem mi az, amit tett Isten az én életemben, akkor az, kinek a dicsősége? Istené vagy emberé? Persze, hogy Istené, mert ember nem tud életet átformáló „csodát”, változást hozni. Mert a változás az a csoda, mely meghaladja képességeinket. Ez az én válaszom. És, hogyha még valaki, azt akarja mondani, hogy mit büszkélkedsz, akkor bátran el tudom mondani, hogy én NEM magammal, hanem Istennel dicsekszem. „hogy választ tudjak adni gyalázóimnak, hiszen igédben bízom.”[1]

[1] Magyar Biblia Társulat 2004; Biblia, Zsolt 119, 42