REINHARD BONNKE: ISTEN ISMERTETŐJELE A TŰZ

Az Ószövetségben Isten jelenlétét a tűz jelezte. „Jön a mi Istenünk, nem hallgat, előtte emésztő tűz” (Zsolt 50,3). Izrael minden törzse saját zászlaja alatt vonult a pusztán át az Ígéret földje felé, de az egész nép fölött ott volt a tűzoszlop, mint Isten zászlaja, és a nép igazi jelképe.

Az újszövetségi időben újra előkerül ez az ismertetőjel. Keresztelő János a legjellegzetesebb igazságot jelentette ki Jézusról. Az hirdette, hogy Jézus Szent Szellembe és tűzbe fog keresztelni. Ez a tűzkeresztség az, amiről felismerhetik a Messiást. Más szavakkal, még mielőtt Jézus feltűnt volna a színen, az embereknek már tudták, mire számíthatnak tőle: tűzre!

A keresztény gyülekezet elsősorban és legfőképpen ennek a tűznek a hordozója; égő fáklyaként kellene bevilágítanunk a környezetünket. Nagy-Britanniában a második világháborúra úgy emlékeznek, hogy jelzőtüzeket gyújtanak a délről észak felé, és a keletről nyugat felé húzódó magasabb dombtetőkön. A tábortüzeket sorban egymás után gyújtják meg, mihelyt megpillantják a tűz fellobbanását a szomszédos dombtetőn, tűz láncolatot hozva létre ezáltal. Nem mindennapi látvány, ahogy mindenfelé győzelmi tüzek égnek és a feltörő lángok szikráznak és táncolnak a magasban fújó szelektől. A keresztények hasonlóképpen működnek - ha benned tűz gyullad, az átterjed másokra is! Isten, mint a Nap, elég nagy ahhoz, hogy ez a tűz soha ne aludjon ki.

Ha tűzben égsz Istenért, nem kell aggódnod a nehézségek szelei miatt! 

A szél csak a gyertya lángját képes eloltani, a tüzet csak még jobban felszítja! A gyülekezetek ilyen tábortüzek a dombtetőkön, és nem gyertyák a pincében.

Legyetek áldottak!