"Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.
Ő a feje a testnek, az egyháznak is, Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által."
Imádkozzunk!
Szeretnénk a magunk egyszerű szavaival is megvallani neked, kegyelmes Istenünk, amit ezzel a szép énekkel elsoroltunk, hogy tele van a szívünk hálával irántad, és szeretnénk eljutni oda, hogy egész lényünk zengje a te dicséretedet.
Áldunk és magasztalunk téged ígéreteidért és azért, mert mind igazak és ámenek, amik szádból kijöttenek.
Köszönjük, hogy nem felejted el, amit mondtál, nem változtatod meg, amit megígértél, köszönjük, hogy hű vagy.
Magasztalunk minden eddig beteljesedett ígéretedért, s köszönjük, hogy a jövőre vonatkozó ígéreteidre épülhet a mi reménységünk.
Áldunk téged, megváltó Urunk Jézus Krisztus, a te első eljöveteledért. Magasztalunk a testtélétel csodájáért, a kereszten elszenvedett kínhalálodért, dicsőséges feltámadásodért.
Köszönjük, hogy várhatjuk azt a napot, amikor majd megjelensz nagy hatalommal és dicsőséggel, és minden szem látni fog téged. Könyörülj rajtunk, hogy ne érjen készületlenül bennünket a te megjelenésed.
Alázatosan kérünk, hogy készítgess bennünket erre most is. Elszaladt ez a hét is úgy, hogy kevés csendünk volt. Talán nem is szántunk időt arra, hogy előtted megálljunk, veled beszélgessünk, a te igédre figyeljünk.
Kérünk, hogy akár így volt, akár nem, a te végtelen nagy kegyelmed szerint legyen most szavad hozzánk. Ismered mindannyiunk helyzetét, nyomorúságainkat és hiányainkat. Kérünk, legyen ez a csendes óra a te ajándékozásod alkalma. Add nekünk a te igéd igazságát, taníts minket világosságba lépni, és világosságban járni, ajándékozz meg minket most Szentlelkeddel, hogy a Lélek erejével hangozzék az evangélium, és a te Lelked győzzön meg mindnyájunkat annak igazságáról.
Kérünk, tisztítsd, formáld az életünket. Olyan sok híja van még mindannyiunk hitének, életszentségének, engedelmességének. Kérünk, amikor ma a te szavadat újra hallhatjuk, meg ne keményítsük a szívünket. Ámen.
Ádvent első vasárnapja van, és így a karácsony előtti négy hétben mindig újra felerősödik bennünk a mi dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus visszajövetelének a várása. Mi, hívők szüntelenül várjuk Őt, ilyenkor azonban a szokottnál is jobban figyelünk az Ő ígéreteire, amit az Ő második eljövetelére nézve hagyott ránk.
Azt mondta: Eljön egyszer egy nap, a történelem utolsó napja, amikor Ő teljesen váratlanul megjelenik nagy hatalommal és dicsőséggel. Beül az Ő dicsőségének királyi székébe, eléje gyűjtetnek mind a népek, és isteni igazsággal megítéli azokat. Minden szem meglátja majd Őt akkor. Azok is, akik tagadták, azok is, akik ellenségei, azok is, akik keresztre feszítették, és sírni fognak mindnyájan - ezt olvassuk az igében. Azon a napon mindenki előtt egyértelművé lesz Jézus Krisztus egyedülálló nagysága és isteni személyének a titka.
Azért is örülök annak, hogy éppen most érkeztünk a Kolosséi levél tanulmányozása során ehhez a részhez, mert Pál apostol ebben a szép hitvallásban pontosan Jézus páratlan nagyságáról és istenségéről tesz bizonyságot.
Láttuk az előző két vasárnapon, hogy azután a gyönyörű imádság után, amivel kezdődik ez a levél, az apostol most rátér tulajdonképpeni mondanivalójára, és Jézus istenségének, nagyságának, mindenható hatalmának és végtelen kegyelmének a bizonyítékait sorolja el. Egy formájában és tartalmában egyaránt lenyűgöző Krisztus-himnuszt hallottunk ebből a néhány versből.
Két igazságot zeng ez a himnusz: egyrészt, hogy Jézus Úr mindenek felett, másrészt, hogy Jézustól mindent megkapnak a benne hívők, amire szükségük van ebben az életben és az örökkévalóságban. Jézus felette áll mindennek - ez az egyik bizonyságtétele az apostolnak, és Jézusnál megtalálható minden, amire szükségünk van. Neki van alárendelve az egész világmindenség, és Ő maga a teljesség. Az Ő személye a foglalata mindennek. Rövidebben szólva: Jézus Úr, és Jézus elég.
Formáját tekintve, ebben a himnuszban nem vitázik az apostol azokkal a tévtanítókkal, akik garázdálkodtak a kolosséi gyülekezetben. Tartalmát tekintve azonban pontosan az ő zavaros elképzeléseiket zúzza szét. Mert miről ír itt az apostol és mire válasz ez?
Talán még emlékszünk, hogy ezek a gyülekezetben tevékenykedő tévtanítók egyebek között azt is hirdették, hogy Isten és az ember között olyan nagy szakadék keletkezett, hogy azt Jézus egyedül nem tudja áthidalni. Az áthidaláshoz szükség van különféle szellemi közbenjárók egész sokaságára, és ezeknek kell besegíteniük Jézus megváltó munkájába. Ezek a szellemi közvetítők jó- és rosszindulatú szellemi lények, csillaghatalmak, és ezekkel a gnosztikusok által hirdetett titkos tanítás elsajátítása révén kerülhet kapcsolatba az ember. Az ő zagyva filozófiájuk lényege tehát az volt: Krisztus kicsi, és amit Ő tud adni a benne hívőknek, az kevés. A Pál által hirdetett evangélium szerintük csupán részleges megoldást ad a problémákra, a teljességhez nem segíti el az embereket, a teljességhez a tőlük kapható ismeret visz el mindenkit, és ők minden problémára megoldást adnak. Ez a két szó volt az ő ismétlődő varázsszavuk: teljesség és minden.
Pál itt - megint mondom - formailag nem vitázik, de nem véletlen, hogy öt mondaton belül nyolcszor használja ezt a szót: minden. A himnusz csúcsa az, hogy maga a Teljesség, a mindenható Isten lakozik Jézus Krisztus személyében. Hallgassuk meg még egyszer az igét:
"Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, (és innentől kezdve az ellenfélnek a kifejezéseit sorolja, hogy ezeket mind Jézus teremtette, ezek a bizonyos trónusok, uralmak, fejedelemségek, hatalmasságok, ezek mind az általuk kitalált lények voltak): minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. Ő a feje a testnek, az egyháznak is, Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által."
Nem kell tehát rettegniük a Krisztusban hívőknek semmiféle szellemi hatalmasságoktól, és nem szabad bizonytalanságban lenniük az üdvösségük felől, amit Krisztusban megkaptak és tőle hittel elfogadtak, mert Jézus Úr minden felett, és amit tőle kap a hívő, az elég mindenre. Mert ha Őbenne lakozik a Teljesség, akkor rajta kívül nincs más. Akkor azt, amit Ő hoz, nem lehet, és nem is kell semmivel kiegészíteni. Akkor aki közelebb akar jutni a teljes élethez, annak Krisztushoz kell közelebb kerülnie. Őt kell mélyebben megismerni, vele juthat szorosabb lelki közösségre a hívő.
Ezt az igazságot erősíti itt Pál négyszeresen is.
Először is ezzel a verssel (15. vers): "Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt." Ez röviden azt jelenti: Jézus Isten. Az Ő léte nem a testet-öltéssel kezdődött, hanem öröktől fogva mindörökké tart. Ez a különös kifejezés: elsőszülött minden teremtmény előtt, ez arra utal, hogy Jézus az Isten Fia, amint hogy Ő maga ennek vallotta magát. Ez azonban nem egyfajta leszármazást jelent, mint ami elsőre nekünk eszünkbe jut, hanem azt, hogy Ő az Atya örököse, teljhatalmú képviselője, vele azonos. Az Ő hasonmása, képmása, képe. Ő a láthatatlan Isten képe. Ezért mondta Ő, hogy aki látott engem, az látta az Atyát.
Csodálatos világossággal és erővel ír erről a Zsidókhoz írt levél első fejezete. Hadd olvassak fel ebből egy hosszabb részt, mert tulajdonképpen ugyanazt mondja el, amit ez a Kolosséi levélben található hitvallás, csak egy kicsit részletesebben.
"Miután régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső időkben (amiben mi is élünk) a Fiú által szólt hozzánk, akit örökösévé tett mindennek, aki által a világot teremtette. Ő (Jézus) Isten dicsőségének a kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült. (Ez is azt fejezi ki, hogy vele egyenrangú.)
Annyival feljebbvaló az angyaloknál, amennyiben különb nevet örökölt náluk. Mert az angyalok közül kinek mondotta vala az Isten:
"Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!"
vagy ezt:
"Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz."
Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól:
"Imádja Őt az Isten minden angyala!"
És az angyalokról ugyan ezt mondja:
"Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává",
de a Fiúról így szól:
"A te trónusod örökké megáll, ó Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája.
Szeretted az igazságot, és gyűlölted a gonoszságot: ezért kent fel téged az Isten, a te Istened..."
Az első hitvallás tehát az, hogy Jézus Isten. Éppen ezért nagyobb mindenkinél, még az angyaloknál is, akiket nagy becsben tartottak ezek a tévtanítók is. Tulajdonképpen ez önmagában elég lenne, ha valaki ezt érti, és komolyan hiszi, Jézus egyedülálló nagyságának a bizonyítására.
Pál azonban, ha lehet, még tovább fokozza ezt. Pontosabban konkretizálja, hogy miben mutatkozott meg a leghatalmasabban Jézus istensége. Azt mondja, abban, hogy részt vett a teremtésben. A folytatás így hangzik: "Benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn."
Jézus tehát nem teremtmény, hanem Teremtő. Őbenne, általa és reá nézve teremtetett minden. Ez a három kifejezés arra utal, hogy nemcsak a teremés előtt létezett már, nem csupán tevékenyen részt vett a teremtés isteni munkájában, hanem az egész teremtett világ Őbenne kapja meg az értelmét. Ennek a csodálatos isteni műnek az ad értelmet, hogy ott van benne Jézus. Ez a hitvallás jelenti ezeknek a bizonyos égi erőknek, közvetítőknek és hatalmaknak a lefokozását is. Mert ha ezek egyáltalán léteznek, mindnyájan teremtmények. Jézus pedig mint Teremtő vett részt a világ létrejöttében. Jézus tehát Úr felettük. Aki tehát Jézushoz tartozik, annak nem kell félnie tőlük.
Pál hihetetlen tömörséggel és mégis gyöngéd szeretettel lelkigondozza a gyülekezet tagjait, és így akarja eloszlatni felesleges aggályaikat, szorongásaikat, félelmeiket, és erősíteni a Jézusba vetett bizalmukat, aminek minden alapja megvan.
Aztán - ha lehet -, még tovább fokozza a dolgot, és ezt írja: Jézus nemcsak a világ teremtésében vett részt isteni hatalmával, hanem Ő a világ újjáteremtője. Ő tette lehetővé az Isten ellen fellázadt és tőle messzire szakadt embernek, hogy visszataláljon az élet forrásához, Istenhez, és Ő teszi képessé ezt a belsőleg teljesen megromlott embert arra, hogy értse és szeresse teremtő Istenét, és újra boldog gyermekeként éljen. Ehhez egészen újjá kell formálni az embert, újjá kell teremteni. Aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden. (2Kor. 5,17)
És mindezt az Ő kereszthalála és feltámadása által végezte el. Mert Jézus nem egyetlenként támadott fel a halálból, hanem elsőként törte át a kárhozatnak az áthatolhatatlan falát, és ezen a résen, amit feltámadásával ütött, a benne hívők mind követhetik Őt. Nincs ehhez fogható győzelem ezen a világon. Ezért írja róla az apostol a folytatásban: "Ő a feje a testnek, az egyháznak is, Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben Ő legyen az első."
Az egyház a szó bibliai értelmében azoknak a benne hívőknek a közössége, akik Őt ezen a halálon ütött résen át követik az életbe, a teljes életbe, az örök életbe. Akik így új életet kaptak tőle, az Ő halála és feltámadása által, azok egy új közösséget alkotnak ezen a földön. Pál apostol így írja egy másik helyen: "Az új teremtés zsengéi" vagyis a legelsők azok közül, akik az új teremtést bizonyítják.
Jézus az emberek újjáteremtését ugyanúgy az Ő szavával végzi el, mint ahogy a teremtéskor Isten szavára álltak elő a létezők. Legyen világosság - mondta Isten -, és lett világosság. Nyújtsd ki a te béna kezedet - mondta Jézus a betegnek -, és kinyújtotta a béna kezét. Megbocsáttattak a bűneid - és bizonyos lehetett benne, hogy teljes bocsánatot kapott a bűneire. Hallgass, némulj el! - mondta a viharos tengernek -, s elállt a szél, és nagy csend lett. Lázár, jöjj ki! - mondta annak, akit már négy napja eltemettek, és már oszlásnak indult -, és Lázár megjelent a sírkamra ajtajában.
Ugyanúgy szavával teremt újjá, mint ahogy Isten a szavával teremtett. Ez is Jézus istenségét mutatja.
Mindezek után összefoglalja a bizonyságtételét az apostol egy rövid summás mondatban, amiben az ellenfelek kedvenc kifejezését használja, és ezt mondja: "Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék..." Ha Jézusban valóban a mindenható Isten lakik, akkor Isten Jézus személyében áll előttünk. És ez fordítva is igaz: Jézus személyében maga a mindenható Isten áll előttünk. Aki tehát Őt tiszteli, az nem embert tisztel, aki Őt imádja, az nem bálványimádó, hanem az ugyanazt az Istent imádja, akihez Ő így tanított imádkozni: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.
Éppen ezért belőle, a Teljességből kell nekünk egyre többet merítenünk. Úgy, ahogy a János evangéliuma elején olyan csodálatosan szépséggel írja az ige: "Mi pedig valamennyien az Ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre." (Jn 1,16)
Hisszük-e mi ezt? Az a szomorú tapasztalatom, hogy a templomlátogató gyülekezet jó része sem hiszi ezt komolyan. Legjobb esetben dogmatikai tételként rábólintunk, de nem szivárgott le a szívünkbe, nem határozza meg Jézus iránti imádatunkat, nem vált alapjává a benne vetett rendíthetetlen bizalmunknak, és életünk kritikus helyzeteiben kevesen tudunk ilyen hittel Őreá nézni, és tőle várni a segítséget, mint akiről bizonyosan tudjuk és hisszük, hogy Ő Isten. Mint akiről elhisszük azt, amit a kijelentés mond, hogy előbb volt mindennél és részt vett a teremtésben, mint akinek egyedül köszönhetjük az újjáteremtés lehetőségét, hogy nem kell elvesznünk a kárhozatban Istentől elszakadva, hanem visszatalálhatunk az élet forrásához, Istenhez. Mint akiben benne foglaltatik az egész Teljesség.
Nem könnyű ezt az értelmünkkel felfogni, de a hitünkkel mindenképpen meg kell ezt ragadnunk. Mert a sorozat elején láttuk, hogy Jézus személye az a kritikus pont, ami eldönti életünk és halálunk kérdését. Idéztük a János evangéliuma 5. részéből Jézus szavait: "Aki az én beszédeimet hallja és hisz annak, aki engem elküldött, az nem megy a kárhozatra, hanem átment a halálból az életbe." És mit mondott az, aki Őt elküldte? Azt mondta az Atya: "Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok!" Aki ezt hiszi, az átment a halálból az életbe.
Jézus isteni nagyságáról sok ige tanúskodik. Most csak a Jelenések könyvéből hadd olvassak néhány verset, ami megnyugtathatja azokat is, akik aggódnak amiatt, hogy szabad-e Jézushoz imádkoznunk. Azt olvassuk itt az 5. fejezetben, hogy senki nem találtatik az egész világmindenségben, aki felnyithatná a világtörténelem pecsétjeit. Vagyis, akik végrehajthatnák a mindenható Istennek a történelemre elkészített akaratát. És akkor "A Bárány odament, és átvette a könyvet a trónuson ülő jobb kezéből; és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt - mindegyiknél hárfa volt és aranycsésze, tele füstölőszerrel: a szentek imádságai ezek -, és új éneket énekeltek ekképpen:
"Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet,
és feltörd annak pecsétjeit,
mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek
minden törzséből és nyelvből, minden nemzetből és népből;
és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek,
és uralkodni fognak a földön."
És láttam, és sok angyal hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon:
"Méltó a megöletett Bárány,
hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom,
a tisztesség, a dicsőség és az áldás!"
És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta:
"A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!"
A négy élőlény így szólt: Ámen! És a vének leborultak, és imádták Őt."
Ha a mennyben imádják Őt, nekünk is lehet, sőt kell imádnunk. És ha Jézus valóban az, akinek Őt Isten igaz igéje kijelenti, akkor micsoda kiváltság Őt ismerni, Őhozzá tartozni, vele a hit által közösségben élni, az Ő javait élvezni, és azokkal másoknak szolgálni! Tudatában van-e ennek minden hívő testvér? Tisztában van-e ezzel mindenki, aki keresi Őt, akit keres Ő, és aki még igazán személyesen talán nem ismeri?
Még egy utolsó kérdés van hátra. Ha Jézus ennyire hatalmas, akkor miért hagyta ott a mennyei dicsőséget? Miért vette magára ezt a mi nyomorult emberi testünket? Miért engedte, hogy összeverjék, leköpdössék? Miért tűrte szó nélkül a rágalmakat? Miért szenvedte el azt a temérdek kínt egész földi életében és nagypénteken, a kereszten kiváltképpen, hogy ha Ő ilyen hatalmas?
A 20. versben olvassuk erre a választ. "Hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által." Mert a világmindenségben megszűnt a békesség. A teremtett világ fellázadt Teremtője ellen, vége lett a harmóniának, a közösségnek, és ezt az ember önerőből nem tudta helyreállítani. Lázadásával Isten haragját hívta ki maga ellen, és a biztos pusztulás várt rá. És azért lett az ige testté, azért teljesedett be az első ádventi várakozás, azért halt meg és támadott fel Jézus, hogy Ő egyedül, ezzel az Ő váltsághalálával helyreállítsa azt, amit mi elrontottunk: békességet szerzett Isten és az ember között, mégpedig a Golgotán kihullott vérével - ahogy itt olvastuk.
Mivel Isten, ezért lehetséges volt neki az, hogy örök isteni természete mellé magára vegye emberi természetünket is. Mivel Teremtő, ezért lehetséges neki az, hogy újjáteremtse bármelyikünk életét, akármennyire elrontottuk is azt. Erre használta és használja fel az Ő isteni teljhatalmát, Istenfiúságát, hogy így mondjam: mennyei összeköttetését. Ezt rajta kívül senki nem tudná megvalósítani ezen a világon. Ő viszont teljesen és tökéletesen megvalósította ezt. Nincs szüksége sem arra, hogy besegítsünk neki igyekvésünkkel és jó cselekedeteinkkel. Sem arra, hogy akármiféle mennyei erők, hatalmasságok, uraságok stb. kipótolják azt, ami hiányzik az Ő megváltó munkájából. Ő tökéletes váltságot szerzett.
Mindez, amit most olvastunk, itt a megterített úrasztalánál különös világossággal ragyoghat. Ezek az egyszerű jegyek: a megtört kenyér és a kitöltött bor, pontosan az Ő golgotai áldozatára utalnak. Arra, hogy Ő csakugyan nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő, hanem megalázta magát, rabszolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Így lett az Ő halála számunkra az életnek a forrása. Ezért osztogathatja Ő ma is, nekünk is azokat a jótéteményeket, amiket csak tőle kaphat minden benne hívő: bűneink bocsánatát, az új életet, az örök életet.
Így folytatódik az igénk - és ha Isten segít, jövő vasárnap folytatjuk ezzel -: "Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé." Ezért történt a testetöltés, a kereszthalál és a feltámadás, hogy minket, akik szintén távol voltunk Istentől, közelvalókká tegyen. Minket, akik elidegenedtünk Istentől gonosz szívünk miatt, mint hibátlanokat, szenteket és feddhetetleneket állítson Isten elé.
Ha valakinek van önismerete, azt mondja: ez lehetetlen. De ha valakinek van ilyen igaz Krisztus-ismerete, az ezt mondja: köszönöm, hogy ez lehetségessé vált.
Imádkozzunk!
Köszönjük, hogy nem nekünk kell találgatnunk, hogy ez lehetséges-e, mert megtörtént. Dicsőítünk téged, Istennek Báránya, megváltó Urunk, hogy kimondtad a kereszten utolsó leheleteddel: elvégeztetett. Köszönjük, hogy ezzel elvégeztetett minden bűnös halálos ítélete és minden benned hívőnek a jogerős felmentése.
Könyörülj rajtunk, hogy tudjuk ezt hinni. Tudjunk ennek örülni, ennek az erejével élni, és a benned való reménység tanítson meg minket sokféle nyomorúság között is hálás és örvendező életben maradni.
Köszönjük, hogy neked lehetséges az is, ami az embereknél lehetetlen, mert Isten vagy. Köszönjük, hogy a mi kicsi életünkben is oly sokszor megmutattad már szabadító hatalmadat, isteni erődet, csodáidat. Köszönjük, hogy várhatjuk alázatosan ennek a folytatását is. Köszönjük, hogy akiben elkezdted a munkádat, be is végzed azt. Köszönjük, hogy várhatjuk azt a napot, amikor minket, nyomorultakat szentekként, feddhetetlenekként és hibátlanokként állítasz majd magad elé.
Taníts minket benned hinni már itt, Urunk. Kérünk, szabadíts meg minket mindenféle okoskodástól, minden felesleges kételytől. Taníts meg két lábbal, erős hittel ráállni a te kijelentésedre. Taníts meg a veled való közösség erejével élni és éltetni másokat, hogy bírjuk a terheinket, és tudjuk hordozni egymás terhét is. Tudjunk valóban a te dicsőségedre élni egy Istent gyalázó világban, és tudjunk önzetlenül, örömmel szolgálni másoknak egy önző és haszonleső világban.
Köszönjük, hogy mindnyájan eléd hozhatjuk a személyes dolgainkat is. Köszönjük, hogy ismersz minket, és jól tudod, mire van szükségünk. Egyedül te tudod, hogy valóban mire van szükségünk, és mindazt meg is adhatod nekünk. Ezzel a bizalommal akarunk téged dicsőíteni, és várni tőled szabadítást, ajándékot, bocsánatot, tanácsot, útmutatást - melyikünknek mire van szükségünk.
Ajándékozz meg minket, hatalmas Istenünk, Jézus Krisztus! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése