Nem az a baj, ha félsz Istentől. Inkább az, ha ennek ellenére nem keresed a vele való találkozást. Ha megtörténik, nem érted, mitől is féltél.
Adjunk hálát a meggazdagításunkért szegénnyé lett Úr Jézus Krisztusért! (2Kor 8,9)8„Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 9 És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 10 Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet,amely az egész nép öröme lesz: 11 Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. 12 A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” 13 És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 14„Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.
Egy mező éjszaka, az ördög nélkül. Egy elrejtett hely a földön, ahol a történelem egy rövid idejéig megnyílik a menny a földiek előtt. Félelmet keltő. És csodálatos. Feledhetetlen. És egyértelmű. Hitet ébresztő, és alázatban tartó. Egy szóval: megrendítő. Azóta talán a csillagok fénye nem halványult a fölött a mező fölött, de bombák szaggatták szét földjét, népek vonultak, taposták éjjel és nappal, a fű s az emberi életek megszámlálhatatlan sokasága száradt el rajta, benne. Mert nem a hely a szent. Hanem az Isten jelenléte. A reménység isteni Gyermeke véghez vitte küldetését. Az angyalok által hirdetett nagy örömnek híja nem lett. Miért aktuális mégis ma is az angyal biztatása: „Ne féljetek…” Mert végesként az örökkévalóval találkozni ma sem kevésbé megrendítő. Akik nagy hangon követelik Isten látását („hiszem, ha látom”), nemhogy a mindenség Ura, csupán egyik harcos angyali szolgája, sőt a legkisebb mennyei hírhozó előtt is holtra válnának. Nem húsnak és vérnek való látvány. Mégis magát a mindenség Teremtőjét, a felséges Istent láthatták azok a pásztorok, akik a jászolban fekvő gyermek szemébe néztek. És ott, őelőtte nem volt bennük félelem. Csak csodálat. Érthetetlen szívmelegség, béke, nyugalom, távol a szállásaikat betöltő, zsibongó emberseregtől. Nem mindenki számára volt öröm annak híre, hogy aki született, azért született, hogy üdvözítsen. De az édenkert ősi kígyója kizáratott ebből a találkozásból: mikor ember és Isten újra közel került egymáshoz.
Engedelmes szülők
Olvasmány: Lk 2,21–24
Amikor Isten földi szülőket keresett Fiának, a választás fontos szempontja volt a neki engedelmes lélek. Az ő értékrendjében ez a magatartás ma sem ér kevesebbet. És tanulható.
21„Amikor a nyolc nap elmúlt, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant. 22 Amikor leteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, 23 amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúmagzat az Úrnak szenteltessék;” 24 és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében foglalt rendelkezés szerint: „egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.”
Adjunk hálát, hogy az Úr Jézus által fölragyogott a halál sötétjét elűző világosság! (Ézs 9,1.5)
Krisztus emberszülei nem voltak bűntelenek. S bár tudták, hogy a fiú, aki a családjukba született, maga Isten, aki bűntelen, nem estek gondolkodóba: vajon mi vonatkozik rá a törvényből, és miből húzhatná ki magát. Például egy ilyen gyermek szüleinek kell-e egyáltalán áldozatot bemutatniuk az elsőszülöttükért? Hiszen valójában nem is az ő elsőszülöttük. Meg egyáltalán, meg kell-e őt váltani az áldozattal (4Móz 18,15), hiszen ő nem az Istené, hanem maga az Isten? Talán megspórolhatnák. Az újabb költséges és fárasztó utat is Jeruzsálembe, az áldozati állat árát is, hisz úgyis szegények (3Móz 12,8). A napkeleti bölcsek még úton voltak feléjük kincseikkel. Vagy tegyék meg a szomszédok miatt? Látszatból? Talán nem volt itt semmi tépelődés. A törvény megtartása annyira szívükbe volt írva, hogy természetesen járták végig az isteni rend útját a Fiúval. Ha csupán a szomszédok miatt tették volna, akkor sem gondolhatnánk róluk rosszat, hiszen a felnőtt Jézus maga is tett dolgokat nem valódi szükségből, hanem mert „így illik”, hogy ne botránkoztasson (gondoljunk bemerítkezésére vagy adófizetésére). Bárhogy is, Mária és József helyesen járt el. Ezt mutatják számukra is az újabb megerősítések, amelyeket átélnek a templomban (Simeon és Anna). Isten törvényének engedelmeskedni mindig nyereséget jelent
(Szommer Hajnalka)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése