Napi áhítat: Nem nyomorultakként reménykedünk

Hét témája: Reménység a feltámadásban
Olvasmány: 1Kor 15,9–20
Krisztus feltámadása élő reménységet ad a szívünkbe, hogy már itt a földön az örök élet fényében élhessünk.

9„Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, aki arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert üldöztem Isten egyházát. 10 De Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok, és hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló, sőt többet fáradoztam, mint ők mindnyájan; de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme. 11 Azért akár én, akár ők: így prédikálunk, és ti így lettetek hívőkké. 12 Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? 13 Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. 14 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. 15 Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. 16 Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. 17 Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. 18 Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. 19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. 20 Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.”

Többször hallottam testvéreimtől azt a gondolatmenetet, hogy ha az életünk végén kiderülne, hogy még sincs mennyország, nincs örök élet, akkor sem lenne nagy probléma, hiszen élhettünk egy viszonylag békés életet. Az Ige szerint alapvetően hibás ez az elmélet, és ráadásul veszélyes is. 

Ha nem lenne feltámadás, az nem csak annyit jelentene, hogy mi nem támadunk fel. Krisztus feltámadása is valótlanság lenne, sőt minden igehirdetés és bizonyságtétel, de maga a hitünk is hazugságon alapulna. Becsapott, szánalmas hazudozók lennénk, akik másokat is félrevezetnek. Ebben a földi életben Krisztus nélkül is lehet sokféle reménységünk. Bízhatunk a szebb jövőben, családunk gyarapodásában, gyermekeink jólétében, hazánk felvirágzásában. Ezekért a célokért sokan egész életüket feláldozzák, miközben önmaguk csak reménykednek a beteljesülésükben. Jézus Krisztus azért jött el közénk, azért vállalta a szenvedést, és Isten azért támasztotta fel, mert nem akarta, hogy szánalmas nyomorultakként csak ebben a testben legyen reménységünk. Benne kiderül, hogy alapvetően nem jók, hanem gonoszak vagyunk. Hitetlenségünkből és bűneinkből általa tudunk megszabadulni. Vele túlláthatunk a halálon, és reménységünk bele tud kapaszkodni a mennyei világosságban uralkodó Megváltónkba.

(Paróczi Zsolt)