36„Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Ásér törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, 37 és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. 38 Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását. 39 Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. 40 A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.”
Krisztusról beszélni kell. Ezt kapják feladatul azok az egyszerű férfiemberek Betlehem mezején, akik be se léphetnek a templomba, s az az előrehaladott korú asszony, aki el sem távozott onnan már évtizedek óta. Nem az a kérdés, hogy nő vagy sem. Hogy egy nő beszélhet-e a templomban. Hogy aktív korú-e még, akinek tiszta a gondolkodása, vagy elnézik a szegény öregasszonynak, ha időnként összevissza beszél.
Nem húzódik félre tőle a rózsás arcú fiatal anya, hogy védje újszülött gyermekét, a kis negyvennapost, el ne kapjon valami betegséget a százéves öregtől.
Nem. Mind a nép, mind a vallási vezetők, a templomszolgák odafigyelnek Annára. Mert látták, milyen lélek lakik benne.
Ha Isten elhívása egyértelmű valaki szolgálatában, ott nem kérdés az elhívott kora, neme, nemzetisége, családi állapota. Annában megvolt a prófétálás ajándéka: tudta Isten szemszögéből értelmezni a múltat, a jelent s a jövőt. Mikor mit mutatott neki Isten.
S amit most mutatott, az élete betetőzése volt, reménységének – ami egyezett népe sok évezredes reménységével – beteljesedése. És boldogan hirdette mindenkinek.

(Szommer Hajnalka)