41„Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. 42 Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. 43 Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. 44 Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között. 45 De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. 46 Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, 47 és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. 48 Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” 49 Mire ő így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” 50 Ők azonban a nekik adott választ nem értették. 51 Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, 52 Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.”
Jézus három napja a templomban. Az engedelmes gyermek, aki még mindig fiatal édesanyját és egyre idősödő apját nem szokta kellemetlen, bánattal teli meglepetések elé állítani. Eltűnésekor szülei jó helyen kezdték keresni: a rokonok közt. Csak arra későn jöttek rá, hogy Jézusnak van egy sokkal közelebbi rokona, és annak a házában talált otthonra. Mint Fiú, azt teszi, amit tennie kell: kérdezgeti a vendégeket, ismerkedik Atyja szolgáival, s hagyja, hogy őt is megismerjék. Anyja értetlenül, a napok óta tartó kereséstől elgyötörten, és anyai szíve rémképeitől üldözötten áll előtte. Akárcsak húsz évvel később a kereszt alatt, amikor az Atya szolgái – „nem tudják, mit cselekszenek” – lerombolják Krisztus testének templomát, megölik az örököst, s az anya rémképei valóra válnak, elveszíti fiát a legborzalmasabb módon, három napra. De most még hallgatják őt, a gyermeket. Még tudnak őszintén csodálkozni rajta, még engedik szívüknek, hogy megkedvelje ezt a fiút. Mert még gyermek. Még nincs hatalma a nép fölött. Még nem féltik tőle a sajátjukat.
Nyitott a szívünk megismerni az isteni Gyermeket? Vagy azt hisszük, van már hatalmunk, amire veszélyt jelent?

(Szommer Hajnalka)