2016. június 9., csütörtök

Andrew Wommack-Társörökösök Krisztussal

Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és az én anyám.” (Máté 12:50)


Nemcsak örökösök vagyunk, hanem Krisztussal együtt társörökösök is. (Róma 8:17.) Fantasztikus dolog lehet bármit is örökölni Isten dicsőségéből és hatalmából, de az a gondolat, hogy egyenlő részben osztozunk azzal, aki mindent örökölt, ami Isten és ami Istené, ez egyszerűen meghaladja minden képzelőerőnket. Ez egy hatalmas áldás, ugyanakkor óriási felelősséget jelent.
Hasonlóan ahhoz, amikor két ember jelenléte és megegyezése nélkül nem fizethető ki egy csekk, társörökösi mivoltunk Jézussal nem működik az együttműködésünk nélkül. Sok keresztény nincs ennek tudatában, és azt gondolják, hogy Jézus fog mindent megtenni. Nekik csak annyit kell tenniük, hogy kérnek Tőle. Tudatában vannak annak, hogy Nélküle semmit sem tehetnek, de nem ismerik fel, hogy Ő semmit sem fog tenni nélkülük. Az Efézus 3:20 szerint: “Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint.” Isten rajtunk keresztül jeleníti meg hatalmas erejét.
Az az elképzelés, hogy Isten bőségesen megtesz mindent azon túl, ahogy gondoljuk, vagy kérjük és pont, egyszerűen nem igaz. Abszolút erővel és hatalommal rendelkezik, de a dolgokat az Ő Szavának megfelelően teszi. Uralkodási területet kaptunk Istentől a földön. (1. Mózes 1:26.) és Ő velünk, illetve rajtunk keresztül munkálkodik. Erejének nagysága aszerint a hit szerint munkál, ahogy azt Őbenne és az Igéjében gyakoroljuk. Erre az elvre utalt Pál, amikor kijelentette: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Filippi 4:13.)
Úgy hagyod jóvá azt a mennyei csekket, ami az életre és a kegyességre való (2. Péter 1:3), hogy elhiszed Isten ígéreteit, amit az Igéjében adott, majd úgy cselekszel, mintha azok igazak lennének. Mert igazak is! Jézus már aláírta a nevét az Ige valamennyi ígérete alá, és te a társörököse vagy. Nem te vársz Rá, Ő vár rád.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése