Isten asztaláról

Varga László -


"Így téríti el az embert a rossz cselekedettől,... Így akarja megőrizni lelkét a sírtól,... Így fegyelmezi... fájdalommal..."- Jób 33,17-19

Örök kérdése a hitnek: miért kell szenvedni? Valamennyire megnyugtató magyarázat volna: igen, ez a bűn büntetése. De annyit ér Isten szeretete, gondviselése, megváltása, hogy minden bűnt számon tart és igazságosan megbüntet? Hol van akkor atyai szeretete? És főleg, mi a haszna a hitnek és a jóakaratú engedelmességnek? Itt adja meg a választ Jób könyve, a látszólag ok nélküli szenvedés könyve. Újra meg újra mondanunk kell: ha jó eredményt lehetne elérni más úton, mint amit Krisztus elénk adott, nem lenne igaz egy szó sem a Szentírásból. De nem lehet. Minden más út nyomorúságra, megszegényedésre, pusztulásra, halálra vezet mind az egyén, mind a közösség életében. Isten pedig életet akar adni. Azért fegyelmez és irányít. Megmutatja a téves út téves voltát. Ne azt kérdezzem a nyomorúságban, Isten miért büntet. Azt kell keresnem, mit akar elérni, mire akar vezetni engem a szenvedéssel. Úgy találom meg irányítását, a lehetőséget, az egyetlen lehetőséget az életre, a boldogságra, a legmélyebb szenvedés mélyén is megkapható kiegyensúlyozottságra, életem értelmére, üdvösségemre.
Istenem, nagyon keserves a szenvedés. Hol a testem jajgat, hol a lelkem békétlensége, hol a munkám, családom, közösségem csődje, ezernyi oka van a panasznak. Ha tudom, hogy ez milyen bűnömnek a következménye, sokkal könnyebb elviselni. Sokkal nehezebb, mikor úgy érzem, hogy egyenes úton járok, mégis egymásután érnek a csapások, vagy a közös csapást együtt kell elviselnem azzal, aki Téged csak káromolni tud. Taníts meg, Uram, arra, hogy szereteted nem inog meg, s ha kételkedés nélkül rád bízom magam, Te végrehajtod minden jó tervedet. Ne az okát, hanem a célját keressem szenvedésemnek, amit biztosan megmutatsz nekem a maga idejében! Ámen.