2016. június 9., csütörtök

Kenneth E. Hagin-Az ember három dimenziója

Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől, és a ti egész valótok: szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.- 1Thessalonika 5,23.




Mérhetetlenül nagy segítségedre lesz a szellemi növekedésben, ha különbséget tudsz tenni a szellemed és a lelked között. Sok ember hiszi azt, hogy a szellem és a lélek ugyanaz. Még prédikátorok is! Úgy prédikálnak a lélekről, mintha az lenne a szellem.
A kettő azonban nem lehet ugyanaz. Ha az Ige alapján állíthatnánk azt, hogy a test és a lélek ugyanaz, akkor azt is állíthatnánk, hogy a szellem és a lélek is ugyanaz. A Zsidó 4,12 azonban azt mondja, hogy Isten Igéje által a lélek és a szellem szétválasztható. Segít megérteni az ember három dimenzióját, ha kizárásos alapon végiggondolod a következőket:
(1) Testemmel a fizikai világhoz kapcsolódom.
(2) Szellememmel a szellemi világhoz kapcsolódom.
(3) Lelkemmel az értelem és az érzelmek világához kapcsolódom.
Az ember szellem. A szellem az embernek az a része, amelyik ismeri Istent. Az embernek van lelke — az értelem, az érzelmek, az akarat. És testben él.
Megvallás: Én Istennek a fia vagyok, Isten gyermeke vagyok. A szellemem által vagyok kapcsolatban az én Atyámmal a szellemi világban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése