2016. június 11., szombat

Napi áhítat-Gedeon legyőzi az ellenséget

Hét témája: Gedeon mint szabadító
Olvasmány: Bír 7,15–25
Aki a végsőkig kitart a küldetésében, még ha meg is semmisítik, akkor sem fog kudarcot vallani.


„Amikor Gedeon meghallotta az elmesélt álmot és annak a megfejtését, leborult imádkozni. Azután visszatért Izráel táborába, és azt mondta: Keljetek föl, mert kezetekbe adta az ÚR Midján táborát! A háromszáz embert három csapatra osztotta, mindenkinek a kezébe egy-egy kürtöt adott, meg egy üres cserépfazekat és egy fáklyát a fazékba. Majd ezt mondta nekik: Rám figyeljetek, és aszerint cselekedjetek; amikor én elérem a tábor szélét, ugyanazt tegyétek, amit én teszek! Ha megfújom a kürtöt én, meg a velem levők mind, akkor ti is fújjátok meg a kürtöt az egész tábor körül, és kiáltsátok: Az ÚRért és Gedeonért! Amikor Gedeon és száz embere a tábor széléhez érkezett a középső őrségváltás elején - mert éppen akkor állították fel az őröket -, megfújták a kürtöket, és összetörték a kezükben levő cserépfazekakat. Ekkor belefújt a kürtbe mind a három csapat, és összetörték a cserépfazekakat; bal kezükben fogták a fáklyákat jobb kezükben pedig a kürtök voltak, amelyekkel kürtöltek, és kiáltoztak: Fegyverre, az ÚRért és Gedeonért! Mindenki megállt a helyén a tábor körül. Az egész tábor viszont futásnak eredt, ordítozva menekültek. Mert amikor megfújták a háromszáz kürtöt, az ÚR egymás ellen fordította az emberek fegyvereit az egész táborban. Menekült a tábor egészen Bét-Sittáig, Cerérá felé, az ábél-mehólái partig, Tabbat fölött. Ekkor fegyverbe szólították az izráelieket Naftáliból, Ásérból és egész Manasséból, és üldözőbe vették Midjánt. Gedeon követeket küldött Efraim egész hegyvidékére ezzel az üzenettel: Jöjjetek le Midján elé, és foglaljátok el a vízhez, a Jordánhoz vezető utat Bétbáráig. Fegyverbe szólították az efraimiakat mind, és elfoglalták a vízhez, a Jordánhoz vezető utat Bétbáráig. Elfogták Midján két vezérét, Órébet és Zeébet is, és megölték Órébet az Óréb szikláján, Zeébet pedig a zeébi présháznál ölték meg. Azután üldözték Midjánt; Óréb és Zeéb fejét pedig elvitték Gedeonhoz a Jordánon túlra.”

Magyarázat

Olyan meseszerű minden. Sáskahadnyi ellenség, akikkel háromszáz harcos áll szemben kürtökkel, cserépfazekakkal és fáklyákkal „felfegyverkezve”. És mindez mégsem mese, hanem egy Isten általi szabadítás csodája.
Bebizonyosodott, hogy a kezdetben gyámoltalanul megtett hitlépések jelentik az alapját a nagy győzelmeknek. Kiderült, hogy tényleg nincs szükség harminckétezer emberre a küzdelemben. Isten megmutatta, hogy aki benne bízik, az általa szabadulásra talál. Aki az Úrban bízik, az nem szégyenül meg.
Hol tart a te életed? Meddig jutottál az Istentől kapott életutadon? Kitartóan követed a tanítását, vagy megtorpantál valahol útközben? A győzelem azoké, akik mindvégig kitartanak. Téged is erre hívott el Isten.
Isten nem kér lehetetlent, amikor a győzelem felé vezet. A szabadítás csodáját ő fogja végbevinni, tőled azt kéri, hogy tedd meg az engedelmesség lépéseit. Még akkor is, ha ésszerűtlennek és ostobának tűnik. Mint kardok helyett kürttel és cserépfazékkal indulni csatába...
Mire kér téged Isten? Mi az, ami észszerűtlennek és ostobának tűnik számodra, amiről azt gondolod, hogy csak nevetségessé teszed vele magad? Nem lehet, hogy erre a lépésre van szükséged, hogy rajtad is megmutathassa szabadítását az Úr?
(Hajnal Zoltán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése