"A másik tanítvány", "a szeretett tanítvány" János evangéliumában mindig éppen ő, János, aki szerénységből nem nevezi meg magát. Ő az, aki az asszonyok híradására Péterrel együtt rohant a sírhoz, fiatalabb lévén előbb ért oda, de tisztelettel megvárta idősebb társát. Nagy lehetett a bosszankodása. Ő nagypénteken mindennek tanúja tudott lenni, ami Jézussal történt. Befurakodott a Nagytanács gyűlésébe, majd Pilátus palotájába. Mellette ment a Golgotára. Ott állt végig a kereszt alatt, Máriát támogatva. Segített a testet leplekbe göngyölni. De a feltámadásról lekésett. Annak nem volt emberi tanúja, ő sem lehetett az. A kirendelt őrök elájultak, azok sem láttak semmit. Mi volt az, amitől János egyből hinni tudott? A lepedők helyzete. Ő ismerte azokat a legjobban, ő göngyölte bele a testet. Azok a lepedők most is úgy voltak a kőpadon, ahogy ő odahelyezte. Nem széthányva. Mintha a test most is köztük lenne. Azokat a lepleket nem dobta szét senki. Ahogy ott feküdtek, azokból nem lehetett kibújni. Azokból csak feltámadni lehetett. Ez az üres sír titka. Mikor pár óra múlva Jézus a bezárt ajtón át megjelent köztük, tudhatták: Ő már mennyei létformába öltözött.
Uram, boldog lehetett János, aki látta a lepleket és hitt. Már azelőtt hitt, hogy megjelentél volna előtte. Mi csak betűket látunk, kijelentésed betűit. De Szentlelked azokat éppen olyan bizonyossá teheti, mint a lepleket János számára. Tanítványaidnak személyesen mutattad meg magadat, és láttak. Te mondtad: boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek. Én hiszek, köszönöm, hogy nekem is megmutatod magad. Látlak az Úrvacsora kenyere és bora mögött. Látlak, ahogy Könyved leírja, hogyan vándoroltál Galilea útjain. Látlak szenvedni a kereszten. Látlak megjelenni a tó partján. Add, hogy mindig boldogan lássalak, míg szemtől szemben láthatlak majd a mennyben! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése