Reggeli dicséret: Lecke az életről

"Többet ér a szegény, de bölcs gyermek a vén, de ostoba királynál, aki nem ismeri el, hogy figyelmeztetésre szorul." -Prédikátor 4,13

Igazán az teszi érdekessé ezeket a sorokat, hogy szinte bizonyos, hogy egy vén király írta őket. :-)
De hát mit is akar tanítani nekünk a prédikátor?

Talán jobb azzal kezdeni, hogy itt nem valaki olyanról van szó, aki prédikálni akar. Különösen nem ma, amikor ez a szó már elszakadt az eredeti jelentésétől, ti. prédikál - Isten igéjét hirdeti (ami minden ember sorsát jobbá teszi) és pejoratívvá vált - "megmondja a tutit".

Salamon sokkal inkább önkritikát gyakorol magával és az egész világgal szemben. Mert ugye, mindenki király akar lenni, mert azt gondolja, hogy ez egyenlő a hatalommal, az erővel, a gazdagsággal, a bőségben való jóléttel. De ugye, emlékszünk még ennek a könyvnek az elejére, ami valahogy úgy szólított meg minket, hogy: minden hiábavalóság...

Bizony így van! A vén, de bölcs király pontosan tudja, hogy hiábavalóság a hatalom, ha nem jól élnek vele. Hiábavaló az erő, ha nem tudjuk helyesen használni. Hiábavaló a pénz és a bőség, a jólét, ha öncélú.

Mindezeknél többet ér az a szegénység, ami az életre nevel. Ami megmutatja, hogy leginkább nem annak örülünk, ami az ölünkbe pottyan, hanem annak, amiért megdolgoztunk, amiért megszenvedtünk. Ezért fontos nekünk gyermeknek lenni, annak maradni egy bizonyos értelemben. Mert a gyermek még tanulni akar és tanítható. Nem hiszi, hogy mindenben neki van igaza és azt sem, hogy ő az, aki pontosan ismeri és érti a világot. Az élet nagy kérdéseivel kapcsolatban mindig a nálánál bölcsebbre hallgat, megőrizve alázatosságát, tőle vár válaszokat a kérdéseire. 

Ezért szólítja meg a prédikátor a legtöbbször az ifjút: "Örvendezz ifjú, a te ifjúságodban!..."

Bejegyezte: Restás László