Az egyiptomi rabságból való kiszabadulás után két út állt Isten népe előtt. Mindkét úton nehéz harcok árán lehetett eljutni az ígéret földjére. A rövid út a Földközi-tenger partján vezetett. De a tapasztalatlan rabszolganépnek a jól szervezett filiszteusokon kellett volna áttörnie, s erre nem volt felkészülve. Tapasztalatra volt szükségük. Kerülő útra. Kellett a rettegés, mikor a hadsereg ellenük vonult. Kellett a csodálatos szabadulás a tengeren át. Kellett a megállás a Sínai-hegy alatt, a törvényadás, a nemzetté alakulás. Kellett a manna: megtanulni, hogy az életet mindennap Isten kegyelme adja. Csak ezáltal lettek alkalmasok a honfoglalás győzelmes harcaira. Ne csodálkozzunk, ha Isten minket is kerülő, néha cikkcakkos utakon vezet. Nekünk van szükségünk rá. Úgy tanít, felkészít, néha kemény leckékkel gyakoroltat, míg alkalmasak leszünk nehezebb feladatok végzésére. De Ő vezet. Előttünk jár, gondoskodik rólunk, nevelget. Azt akarja, hogy az Ő népe legyünk. Eredményes, öntudatos, győzelmes, boldog népe, mely rábízza magát, s vele kéz a kézben hajtja végre rendeltetését, saját egyénisége kiteljesedését, megvalósulását, ezáltal boldogságát és üdvösségét.
Jó Atyánk, milyen sokszor érezzük úgy, hogy magunkra hagytál, hogy erőnk feletti feladatok elé állítottál, hogy legszívesebben abbahagynánk mindent, belesüllyednénk egy céltalan, tehetetlen, csak önmagáért élő világba. Ne hagyj el olyankor se, Atyánk! Vezess tovább, kerülő utakon, erőnkhöz szabott feladatokon át magad felé! Hadd érezzük mindennap, hogy előttünk jársz, mint a pusztában, füst- és tűzoszlopban, választott néped előtt. Krisztust lássuk mindig magunk előtt, kereszthordozásban, ha kell, győzelmes, boldog munkában, ha úgy akarod, de mindig a Te harcaidban, szolgálatodban, értékes, szép életben. Te adj hozzá erőt, Urunk! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése