2016. június 16., csütörtök

Jákób tusakodása

Szükségünk van jellemformálódásra.

 

 Bevezetés: 1Móz 32,23-33

 

Alaptermészetünk – megromlott képmások lettünk
Alaptermészetünk – testi

Megtérésünk után bár Isten bűneinket eltörölte – még hosszú idő, míg Isten átformálja életünket, hogy jó gyümölcsöket teremjünk.

A JELLEMFORMÁLÓDÁS FOLYAMAT

Nem értünk még célba!!!

A baj az, ha azt gondoljuk nekünk már nem kell változnunk!
Engednünk kell, hogy Isten kezébe vegye életünket
Felhasználja ebben:
  • Igét
  • Imát
  • Közösséget
  • Szolgálatot
Ma egy ötödik eszközt nézünk meg, a próbákat

Ez a legkeményebb, de Isten mégis használja, mert sokunk szíve olyan, hogy nem hallgat az Igére, sem a közösségre… De mikor nehéz helyzetbe kerül az életünk, akkor megállunk, készek vagyunk változni.

Nézzük Jákob életét!

Neve: Csaló, hazug – ez kifejezte jellemét is

Vallásos nevelést kap, ahol Isten megtapasztalásáról beszélgettek (Ábrahám, Izsák élete)

Ennek ellenére önző, akaratos ember lesz belőle. Gyakori a gyülekezetekben is
  • elveszi az elsőszülöttségi jogot
  • elveszi az atyai áldást
  • két feleséget is szerez magának (Lea és Ráchel)
Talpraesett, életrevaló ember. Kész megdolgozni a szükségletei beteljesítéséért, de ha ez nem megy, akkor csaláshoz is folyamodik.

Saját elképzeléseink a boldogságról, az életről, gyakran mások, mint amit Isten gondol róla!

Pont egy mai emberideál! – De Isten szemében nem kedves az ilyen embernek az élete. Szomorúan nézhette Jákob életét. Mint sokunk életét is így szemléli az ÚR a mennyben 
Tapasztalataim Németországban

Imája is önző: 1Móz 28,20-21
  • feltételeket szab
  • Ha minden OK, te vagy az ÚR
De ha nem segítesz, akkor majd megfogom én szerezni. Tulajdonképpen nincs Rád szükségem, csak arra, hogy add az áldásodat!

Torz Istenkép: Isten értünk van, azért, hogy kiszolgáljon minket, hogy mindig jól érezzük magunkat

Sokan szeretnének ilyen Istent: Olyan, mint egy mennyei kifogyhatatlan bankkártya, vagy egy automata: bedobom az imát, kiadja a kért áldást!

Azt gondolja az ember: NEKEM EZ JÁR!, MERT MEGÉRDEMLEM!

Nem érezzük ezek mögött a gondolatok mögött az önzést?!
Gyakran hívők is úgy vagyunk Istennel, hogy elvárjuk Tőle, hogy szemet hunyjon bűneink, rendezetlen dolgaink felett, de számon kérjük Őt, ha nem adja meg azt, amit szeretnénk! Követelőzőek vagyunk! Isten tartozik nekünk azzal, hogy kényelmessé tegye életünket, minden szükségünket kiszolgálja…

Megrendül a belé vetett bizalmunk

De legtöbbször mi hívők is megtaláljuk, hogyan szerezhetjük meg magunk az áldásokat: Jer.2.13.
Be akarjuk biztosítani magunkat az életre. Közben elfeledjük, mit jelent igazán hívőnek lenni, mit jelent tudni, hogy a célunk nem ezen a földön van.
ITT ÉS MOST AKARUNK MINDENT MEGSZEREZNI, pedig ezen a földön küldetésünk van!

Jákob élete is ilyen volt, nagy csalódásokat, konfliktusokat nem élt meg: 12 fia, 1 lánya született

De Isten meg akarja tanítani valami nagyon fontos igazságra, hogy higgyen! Bízzon teljesen az Istenben. De ehhez ki kell hízni Jákob alól a talajt!

Sajnos más lehetőség nincs sokszor: Jak 1,2-4

„Próbák nélkül csak elkényeztetett gyerekek jutnának a mennybe, az pedig pokollá tenné azt”


Istennek be kell törnie jellemedet, mint Jákob jellemét! – szelídítés

Tusakodás

Megy haza Jákob. Jákob tönkretette testvére Ézsau életét. De annak már több mint húsz éve. Gondolhatta, az idő már megoldotta a problémát: DE NEM TETTE
Ézsau szíve megkeményedett, tele volt haraggal, gyűlölettel, élete megkeseredett.

Önzésünk, mások életét is tönkre teszi, nemcsak a magunkét. Az idő pedig nem old meg semmit. Gyakran tesszük ezt: tönkretesszük egymás életét játékainkkal, önzéseinkkel, kegyetlenkedéseinkkel. Közben nem érezzük, hogy mit is tettünk (empátiahiány)

Ézsaut az évek során megedte a méreg!

Jákobi természetünk gyakran jelen van a gyülekezetben, mikor egymást bántjuk, egymás életét tesszük tönkre, és még nem is látjuk ezt problémának. Mert nekünk van igazunk!

Imádkozunk, tele vagyunk kritikával, meggyőződéseink vannak, közben a mélyben feszülnek az indulatok.

Jákob az élete eddigi menetére tekintve gondolja ezt a problémát is megoldja. Egy igazi menedzseri gondolat: lefizetem a tesómat.
CSAK AZ EMBERI KAPCSOLATOK NEM ÍGY MŰKÖDNEK!

Pénzen nem lehet mindent megvásárolni. Küldök néhány ökröt, juhot, aztán minden rendben. Kiszúrnánk egymás szemét is látszat megoldásokkal.
Ézsaut azonban nem kápráztatja el a pénz – szíve tele van bosszúval. (ez sem dicséretes hozzáállás) 400 emberrel jön, nem azét, hogy barátkozzon
Jákob még nem tudja, hisz sohasem gyakorolta, hogy a rendezésnek más módja van. Ő még jákobi természete szerint gondolkodik: képtelen az alázatra, a bocsánat kérésre, az áldozatra, az együttérzésre.

Szüksége van, hogy Isten a kezébe vegye egy kicsit!

Most jön a tusakodás! Gyakran, amikor már minden emberi lehetőség véget ér, akkor kezdi keresni az ember az Urat, akkor kezdi Istent keresni, mikor már önmaga képtelen megoldani problémáját.

Nem szeretjük az ilyen helyzeteket, de ilyenkor mutat rá az Úr, mennyire önzőek, mennyire hamis úton járók vagyunk. Istentől függ az életünk, s mi megpróbáltuk saját magunk irányítani azt.
Vak sötét van – ez is lehet üzenet értékű!

Volt már ilyen helyzetben az életed, mint Jákobnak, ha még nem nem igazán tudod, milyen fájdalmas is ez a tusakodás, de milyen csodás az eredmény, ha megharcolod.

Amikor az életedben minden összeomlik, összetörnek az álmaid, kapcsolataid felmondják a szolgálatot, pénzed nem számít, akkor kétségbeesel

És ha akkor odaállsz Isten elé, tudod, csak Benne bízhatsz, ha Ő most nem segít mindennek vége. De ebben a küzdelemben elsősorban a te jellemed változik. Isten megtöri a te büszkeségedet, önteltségedet, önzésedet. Nem szereted, de szükséged van rá, ha Isten szerint való életet akarsz élni!

Jákob kéri az Isten áldását: el nem engedlek, amíg meg nem áldasz. Most nem számít az idő, hogy jó műsor van a tévében, hogy várnak a barátok. Most csak ISTEN VAN. S tudod, ha meg nem áld téged véged van.

Éreztél már ilyet. Voltál már ilyen tusakodásban? Ha nem csak magadban, magaddal tusakodsz állandóan, akkor nem jutottál el odáig mint Jákob.
Nagyszerű kereszténynek lenni, mikor minden sikeres az életedben, de szükséges, hogy Isten összetörje hamis illúzióidat. RÁMUTASSON EGYEDÜL BENNE BÍZZ? CSAK TŐLE FÜGG AZ ÉLETED.

Jákob megsérül. Tulajdonképpen olyan sebet szerez, amely egész életében magán hordoz. Az ilyen tusakodások, életszakaszok mindig ottmaradnak jelként az életeden, de a szíved változik közben.

Ki győzött ebben a harcban? Isten, mégis azt mondja, hogy JÁKOB.

Amikor Isten győz az életed, a büszkeséged, az önző vágyaid felett, akkor vagy Te a győztes. Különben vesztes vagy. A vereség sokszor a győzelem (Csodás álmok jönnek)

Jákobnak megváltozik a neve: Izrael (Isten győztese, harcosa)
Kifejezi megváltozott a jelleme, élete.

Akarsz te is Izrael lenni?

Milyen ez az új jellem? 1Móz 33,2-3
Leborul 7szer a bátyja előtt. Erre képtelen lett volna azelőtt. Tele volt gőggel, önzéssel. Most tud alázatos, szelíd és szerető szívű lenni.

Ézsau reakciója: eléje futott, nyakába borult és sírtak

Csodálatos – egy húsz éves konfliktus oldódik meg egy pillanat alatt. Mert az egyik embert átformálta az ÚR, s adott alázatot az életébe! Képes lennél erre te is, vagy tele van a szíved önzéssel, gyűlölettel, indulatokkal. Szükséges, hogy Isten megtörje jellemedet.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése