Mennyei kincsesláda-tanítások blogja

2016. június 12., vasárnap

Janyik Józsefné-SOKAN VANNAK A HIVATALOS DE KEVESEN A VÁLASZTOTTAK 3..

HANGSÚLYOS ÜZENETKÉNT KELL KIHIRDETNÜNK, HOGY EZEKBEN A A NAPOKBAN ELKEZDŐDÖTT A HIVATALOSOK ÉS A VÁLASZTOTTAK SZÉT VÁLASZTÁSA. AZ IGÉK PRÓFÉTAI KINYILATKOZTATÁSÁN KERESZTÜL BE FOGJA MUTATNI AZ ÚR A SZENT SZELLEM ÁLTAL. Az igékben meg fogjuk látni a hivatalosaknak is szentségbe kell járni és kell, hogy legyen fehér ruhájuk. Az igei alátámasztásokat nézzük:„Arra törekedjetek, hogy mindenkivel békességben legyetek és megszentelődjetek, ami nélkül senki sem fogja meglátni az Ura" ( Zsidók 12:14. Csia Lajos f ). „Azután láttam, ímé egy nagy sokaságot, amelyet senki meg nem számlálhatott. Minden nemzetből, ágazatból és népből,és nyelvből és királyi szék előtt és a Bárány előtt állta, fehér ruhában öltözve és az ő kezeikben pálmaágak” (Jelenések 9: 7. Károli rev f). Tanítson a Szent Szellem az Isten igéje alapján bennünket, hogy kik azok a kiválasztottak, az Atya terve szerint. „akiket a szerint, ahogy Isten, az Atya eleve kiismerte őket, kiválasztottak, hogy a Szellem megszentelésével engedelmeskedjenek, és a Krisztus Jézus vérével meghintsék őket. Mindig több kegyelem és békesség töltsön be titeket” (I Péter1: 2 Csia Lajos f). Térjünk vissza a laodíceai korszak gyülekezeteihez, olvassuk még egyszer: „Én mindazokra, akiket kedvelek, vétküket rájuk bizonyítom, és őket megfenyítem: Légy buzgó azért, és térj új felismerésre. Lásd az ajtóhoz álltam és zörgetek. Ha valaki hallja szómat és ajtót nyit, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom, ő pedig énvelem. A győzelmesnek megadom, hogy velem trónomra üljön, mint ahogy én is győztem, s Atyámmal együtt leültem az ő trónjára” (Jelenések 3: 19 – 21). Az Úr újra és újra bizonyítja az Ő szeretetét, az Ő teremtménye, az ember felé, de a bűnt el nem szenvedheti, hisz az Ő egyszülött Fiát adta a világ bűneiért. Azt olvastuk az igéből, hogy a laodíceai keresztényeket is kedveli az Úr, és a vétküket rájuk bizonyította, megfenyítette, megadva a lehetőséget a megtérésre. A laodíceai keresztények között vannak olyanok, akik meghallják az Úr zörgetését a szívük ajtaján és megnyitják az ajtót, hogy vele vacsorázzanak. ,,ŐK A VÁLASZTOTTAK, AKIKET E KOR SZELLEME NEM TETT SÜKETEKÉ”. Az együtt vacsorázás közben Jézus elmondja, mi az Atya terve ezekben a napokban a kiválasztottak számára. Ahogy Jézus a földi életében semmit nem tett az Atya terve és akarata nélkül, ugyanez az elvárás a kiválasztottak felé is. Számukra is egy út van kijelölve, hogy az Atya terve megtudjon valósulni ezekben a napokban, hogy helyre álljon a megírt ige igazsága és tisztelete. Ők lesznek az Isten tervének a szószólói és eszközei. ,,A KIVÁLASZTOTTAK BENSŐSÉGES INTIM KAPCSOLATBAN LESZNEK SZERELMES VŐLEGÉNYÜKKEL JÉZUS KRISZTUSSAL. SZÍVÜKBEN EGYRE ÉRŐSSEB A VÁGY, HOGY MINDENT AZ ATYA TERVE SZERINT CSELEKEDJENEK”. Amíg a menyegzőre hivatalosak saját megtisztulásukkal, felkészülésükkel vannak elfoglalva. ,HA UGYAN MEGÉRTIK AZ ÚR ÜZENETÉT AZ IGÉK PRÓFÉTAI ÖSSZEKAPCSOLÁSBAN ÉS KINYILATKOZTATÁSÁBAN”. Addig a választottak a Szellem megszentelésével, engedelmességben keresik az Atya tervét, ami napjainkra van elkészítve. Szívükben egyre erőteljesebb a vágy, hogy teljességgel kiábrázolódjon Jézus Krisztus hasonlatosságára való átváltozás. Nézzük az igei alátámasztást! ,, Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak a mértékére” (Efézus 4: 13. Károli rev f). Nézzük tovább a a laodíceai gyülekezetnek küldött üzenetet. Újra olvassuk a (Jelenések 3:21).,,A győzelmesnek megadom, hogy velem trónomra üljön, mint ahogy én is győztem, s Atyámmal együtt leültem az Ő trónjára.” AZ IGÉKET PRÓFÉTAI ÜZENETKÉNT HIRDETJÜK KI. AKIK A ZÖRGETÉST MEGHALLOTTÁK BEENGEDTÉK JÉZUS KRISZTUST ÉS MEGNYITOTTÁK MAGUKAT TELESSÉGGEL AZOK A BÁRÁNY MENNY ASSZONYÁVÁ LETTEK. VAN ITT AZ IGÉNEK MÉG EGY NAGYON HANGSULYOS PRÓFÉTAI ÜZENETE! MIÉRT A VACSORA IDEJÉN ZÖRGET AZ AJTÓKON JÉZUS? MERT ESTE VAN,ÉS KÖZEL JÉZUS KRISZTUS VISSZA JÖVETELE. KÖVETKEZIK A FÖLD GOLYÓ LEGSÖTÉTEBB ÉJSZAKÁJA. AMIKOR ISTEN ÍTÉLETÉIVEL MEGFOGJA LÁTOGATNI EZT AZ ISTENTELENÉ VÁLT VILÁGOT MERT INKÁBB ELHITTÉK AZ EMBEREK NAGY TÖBBSÉGE A GONOSZ A GYÍKKOS ELLENSÉG SZAVÁT.A TEST VÁGYAINAK ÉS KÍVÁNSÁGÁNAK ÉLTEK. A PÉNZT SZERETTÉK INKÁBB, MINT ISTEN ÖRÖK ÉRVÉNYŰ IGÉJÉT. JÉZUS KRISZTUS AZ ÍTÉLET ELŐTT ELFOGJA VINNI AZOKAT AKIK TELJESEN AZ ÖVÉI LETTEK ÉS MEGTISZTÍTOTTÁK A RUHÁIKAT A BÁRÁNY VÉRÉBEN. Pál apostol írja „Mert Isten buzgóságával buzgólkodom értetek. Mert egy férfival jegyeztelek el titeket, hogy majd szent, tiszta szűzként állítsalak benneteket a Krisztus mellé” (II Korintus 11: 2. Csia Lajos f). Az Isten igaz és megmásíthatatlan igéjéből az is be lesz bizonyítva, még miben különböznek a Bárány menyegzőjére hivatalosak és a választottak. A Jelenések könyvében 4 helyen olvasunk ezzel kapcsolatban fehér ruhákról. Olvassuk sorban az igét: (1973 -ban fordították ezt a Bibliai fordítást) (Jelenések 3:5) „ A győztest fehér ruhába öltözteti, nevét nem törlöm ki az Élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt.” (Jelenések 6:11) „Mindannyian fehér ruhát kaptak, azzal, hogy egy kis ideig legyenek még türelemmel, míg teljessé nem lesz társaik és testvéreik száma, akiket szintén megölnek, akárcsak őket.” ( Jelenések 7:9) „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből, nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhákba öltözve, kezükben pálmaág.” (Jelenések 19:7-8). „Örüljünk és ujjongjunk és dicsőítsünk, mert eljött a Bárány menyegzőjének a napja, a menyasszonya felkészült. Megadatott neki, hogy ragyogó fehér patyolatba öltözzék, a patyolat a szentek igazi tetteit jelenti.” AZ IGÉKBŐL EGYÉRTELMŰEN ÉS VILÁGOSAN BE LETT MUTATVA, HOGY A MENNY ASSZONY RUHÁJA KÜLÖNBÖZIK. A TÖBBI FEHÉR RUHÁTÓL ÉS ŐK ÜLTEK JÉZUS KRISZTUS KIRÁLYI TRÓNJÁRA MINT Ő IS ÜLT AZ ATYA KIRÁLYI TRÓNJÁRA MERT ŐK GYŐZTESEK VOLTAK ÉS MINDENT AZ ATYA TERVE SZERINT CSELEKEDTEK EZEN A FÖLDÖN JÉZUSSAL NAPONTA ÉLŐ KÖZÖSSÉGBEN ÉLTEK . A Jézus Krisztussal megélt intim kapcsolatból áttudták venni azokat a terveket, ami egyenként elvolt készítve a számukra és a Szent Szellem ereje által azt megvalósították. Tehát érthetővé vált a Szent Szellem kinyilatkoztatásából a hivatalosak és a választottak közötti különbségtétel. Bárány menyegzőjén ott lesznek fehér ruhában a hivatalosok, és Jézussal a Trónon pedig a menyasszony a Bárány felesége. HOGY NAPJAINKBAN MIVEL PRÓBÁLJÁK ELHITETNI A VÁLASZTOTTAKAT EZZEL. ( folytatjuk). J Jné.
Bejegyezte: Isten kincsesládája dátum: 15:07:00
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Címkék: TANÍTÁSOK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

✨Mobiltelefonon az internetes verzióra kattints az oldal alján❣️

A KÉPEKRE kattins❣️

✨Áldott, Szép Karácsonyi Ünnepet Kívánok Sok -Sok Szeretettel💓

✨Áldott, Szép Karácsonyi Ünnepet Kívánok Sok -Sok Szeretettel💓
✨🎄💓✨🎄💓

❗... Áldott Estét, éjszakát! 😇🙏

❗... Áldott Estét, éjszakát! 😇🙏

⭐ÁLDOTT, SZÉP ESTÉT, REGGELT és NAPOT KÍVÁNOK SOK SZERETETTEL❣️

⭐ÁLDOTT, SZÉP ESTÉT, REGGELT és NAPOT KÍVÁNOK SOK SZERETETTEL❣️
https://abibliamindenkie.hu
Ebben a blogban felekezetmentes tanításokat osztok meg veletek. Mindegyik igazi lelki útravalót kínál napról napra, és Isten Igéjének ereje által, nem mindennapi élményt és életedben pozítív változást hoz a rendszeres forgatásuk!

CSOPORTJAINK - OLDALUNK

  • Mennyei Kincsesláda
  • Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok
  • Karizmatikus Találkozások - Isten Tanítói-Katonái
  • Isten kincsesládája

KATTINTS A KÉPEKRE❣️

KI ÜDVÖZÜLHET❓

KI ÜDVÖZÜLHET❓
Aki hisz és bemerítkezik üdvözül‼️

MEGTÉRŐ IMA 🙏

MEGTÉRŐ IMA 🙏
Georgisz tanítások

Hogyan olvasd a Bibliát?

Hogyan olvasd a Bibliát?
Istvan Stramszki -

👉KATTINTS IDE❣️

❣️Biblia365 nap alatt - Olvassuk el együtt a Bibliát egy év alatt heti listával❣️ Morvay Péter Könyvtára! Azok számára, akik hetente egyszer...

🌟Meghal, és Jézus megmutatja neki a bűnt...❣️

🌟Meghal, és Jézus megmutatja neki a bűnt...❣️
FONTOS TANÍTÁSI RÉSZ -

🌟Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi tápláléka- -

🌟Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi tápláléka- -
Georgisz Pásztor felolvasásával -

🌟IMÁDKOZD AZ IGÉT - ISTEN IGÉJE NEM TÉR VISSZA ÜRESEN❣️

,,💞Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.,,

🌟Ismerd meg a Bibliád! RÖVID VÁLTOZAT - Lényegretörő Biblia ismeret❣️

🌟Ismerd meg a Bibliád! RÖVID VÁLTOZAT -  Lényegretörő  Biblia ismeret❣️
A bibliai könyvek rövid áttekintése: /Aki még nem olvasta, olvasta, de elfelejette sok részét, egyedül nem megy, nem érti egyedül, nincs rá ideje, elkezdte, de abbahagyta stb, stb.../

REGGELI CSENDESSÉG - AUGUSZTUS☀️❤️

REGGELI CSENDESSÉG - AUGUSZTUS☀️❤️
Amikor megízleled a mennyet -

🌟Csendes Percek ❣️

🌟Csendes Percek ❣️
PAX televizió - Napi indító segítség pár percben a Bibliát tanulványozva -

❤️MAI IGE - Meghallgatható, bátorító üzenetek❤️

❤️MAI IGE - Meghallgatható, bátorító üzenetek❤️
Lejátszási listák, videó sorozatok -

⭐Van Erőm - Videó tanítások lejátszási listája⭐

⭐Van Erőm - Videó tanítások lejátszási listája⭐
Videó tanítások -

❤️VEKKER PERCEK

❤️VEKKER PERCEK
Vekker Keresztény Közösség -

🌟JÉZUS BISZTRÓ❣️

🌟JÉZUS BISZTRÓ❣️
A mai menü 👨🏻‍🍳 : Máté Evangéliuma -

🌟JÉZUS BISZTRÓ - Máté Evangéliuma - ZÁHONYI VIKTOR❣️

🌟JÉZUS BISZTRÓ - Máté Evangéliuma - ZÁHONYI VIKTOR❣️
Vekker Kereztény Közösség

PAX Televízió🌟

PAX Televízió🌟
Napi áhitatok - Videó tanítások - Podcastok - PAX Televízió

🌟A BIBLIA HANGJA REFLEXIÓK🙏

🌟A BIBLIA HANGJA REFLEXIÓK🙏
Biblia hangja sorozat részeit elemezzük - PAX Televízió

🌟A BIBLIA HANGJA INRI 🙏

🌟A BIBLIA HANGJA INRI 🙏
Hanganimációs sorozatunkban Jézus szavait hallgatva -

🌟OLVASD VELÜNK A BIBLIÁD - MAGYARÁZATTAL✨ ISTENTISZTELETEK❣️

🌟OLVASD VELÜNK A BIBLIÁD - MAGYARÁZATTAL✨ ISTENTISZTELETEK❣️
Csodálatos összefüggések! ✨Péceli Baptista Gyülekezet - Uzonyi Barnabás lelkipásztor

🙏😇 IMÁK GYŰJTEMÉNYE - HANGOS KÖNYVEK✝️📖

🙏😇  IMÁK GYŰJTEMÉNYE - HANGOS KÖNYVEK✝️📖
Georgisz Pásztor Tanításai

🌟Kenneth E. Hagin - Jézus Neve, Szent Lélek vezetése❣️

🌟Kenneth E. Hagin - Jézus Neve, Szent Lélek vezetése❣️
HANGOSKÖNYVE

🌟Hit Rádió - Hitélet❣️

🌟Hit Rádió - Hitélet❣️
Hit Gyülekezet Rádió műsoraiból -

🌟HITCAST❣️

🌟HITCAST❣️
🌟HITCAST❣️ A Hitcast a marosvásárhelyi Hit Gyülekezete podcast csatornája

🌟Joyce Meyer videó tanításai❣️

🌟Joyce Meyer videó tanításai❣️
Sorozatok - Lejátszási listák

🌟Isten hozott kedves...❣️

🌟Isten hozott kedves...❣️
Pax televizió -

YESHUA PERCEK 🕎Messiási zsidó tanítások

YESHUA PERCEK 🕎Messiási zsidó tanítások
🌟PAX Televízió csatornától❣️

KEDVENCEIM:

  • Nyári Attila - Biblia Elvitelre
  • Biblia tanulmányok
  • Bibliai morzsák - Háló Sándor
  • Bibliai Szemüvegen Keresztül! Felragyogó Kegyelem
  • Fülöp László Örömhíre
  • Keskenyút -Abonyi Sándor
  • Napi Áhitatok
  • Nicelife
  • Reisinger János több ezer előadásának gyűjtőhelye
  • Istenkereső - Nochta Pál oldala

REGGELI TANÍTÁSOK

  • 🎵 Reggeli Csendesség✨Kertész Marika
  • 🎵 Reggeli köszöntő 🌠 Reisinger János
  • 🎵Hajnali Csemege🎀Péter Vatai
  • 🎵Napi IGE
  • 📖A Nap Igéje❣️
  • 📖Egy Csoda Minden Nap⭐
  • 📖Örömteli mindennapok 😇
  • 📖Reggeli dicséret🌹
  • 📖Van Erőm⭐
  • NÉZZ FEL RÁ❣️

Rövid videó tanítások:

  • Georgisz Pásztor
  • Jézusbisztró
  • Mező Pál
  • Nagy József lelkész
  • Napi IGE
  • Van Erőm
  • Vekker percek

🌟NAPI ELEDEL

  • BIBLIAI HIT
  • EZ AZ A NAP magazin
  • Gyulai Református Egyházközség
  • Hit Hírek
  • Igeversek és gondolatok
  • Kereszteny idezetek-zenekシ
  • Kiáltó Szó A Pusztában
  • Mai IGE
  • Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
  • Tápláló igék

🌟DÉLUTÁNI TANÍTÁSOK

  • Carl Eichhorn: "Isten műhelyében"
  • Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak
  • Charles H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza
  • Cseri Kálmán - A kegyelem harmatja
  • Kenneth E Hagin tanításai
  • Oswald Chambers "Krisztus mindenek felett"

ESTI TANÍTÁSOK

  • Kenneth Copeland
  • Andrew Wommack
  • Joyce Meyer
  • Mai Ige - UCB - Videó hanganyaga
  • Napi IGE hanganyag gyűjteménye - GODCASTER
  • Teljes Evangéliumi tanítások Blogja
  • Adrew Wommack - Jézussal mindennap Blogja
  • Mai Ige tanítások Blogja
  • Joyce Meyer tanítások Blogja
  • Prófétikus írások Blog
  • Karizmatikus Klasszikusok Blogja
  • Rick Warren - ÉLŐ Remény Oldal
  • Karizmatikus Klasszikusok Oldal
  • Teljes Evangéliumi Tanítások Oldal

Szokalopulosz Georgisz + Patricia Biblia iskola

  • Alapozó Bibliaiskola
  • Alapozó Bibliaiskola 2.
  • Az összes Georgisz tanítás
  • Felépülés a szellemi visszacsúszásból
  • Jézus Neve
  • Karizmákról röviden...
  • Patricia: Eszter klub
  • Patricia: Nők a Bibliában
  • Szabadulás a gonosztól...
  • Szenvedéssel tűrni... Növekedni az Úrban
  • Szólj nyelveken!

PODCASTOK - BIZONYSÁGOK

  • 700club Magyar
  • ATV - Sunday - 700 -as club
  • Bizony, Isten!
  • Bizonyságok, élettörténetek
  • Istenélmények sallang nélkül podcast
  • PAX Televízió
  • Túlélők podcast

VEKKER Keresztény Közösség

  • Jézusbisztró YouTube
  • #vekkeronline - Vasárnapi Istentiszteletek
  • Fóris Tamás bibliai üzenetei - Podcast:
  • Fóris Tamás YouTube
  • Jézus Bisztró Facebook
  • VEKKER Facebook oldal
  • Vekker Keresztény Közösség YouTube
  • Vekker Oldal
  • Vekker Percek YouTube

Kenneth Hagin: Hangoskönyvek

  • Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi Igéje Hangoskönyv
  • Kenneth E. Hagin: A gyógyulás a miénk! Hangoskönyv
  • Kenneth E. Hagin: EL-SHADDAI (2) Hangoskönyv
  • Kenneth E. Hagin: EL-SHADDAI 1.rész Hangoskönyv
  • Kenneth E. Hagin: Isten orvossága Hangoskönyv

Karizmatikus Klasszikusok

  • Andrew Wommack - YouTube
  • Andrew Wommack Facebook - Weboldala
  • DEREK PRINCE összes tanítása
  • Dicsőségháza.hu
  • Istenkereső.hu
  • Joseph Prince videótanítások magyarul
  • Joyce Meyer Magyarul
  • Joyce Meyer Ministries - Facebook
  • Joyce Meyer Ministries - YouTube
  • Kenneth E. Hagin Videók magyarul
  • Keskeny út
  • MEGTÉRÉS.COM
  • NAPI ÁHITATOK.HU
  • Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól
  • VAN REMÉNY

HIT GYÜLEKEZET

  • Hit Rádió
  • Hit Gyülekezete Cegléd
  • Hit Gyülekezete Hatvan
  • Hit Gyülekezete Marosvásárhely
  • Hit Hírek
  • HIT LEXIKON
  • Hit Rádió Plusz
  • HITköznapok

DICSŐÍTÉSEK

  • Agapé Worship
  • Ararat Worship Collective
  • Dics-Suli
  • Hit - Régi dicséretek
  • Hit Gyülekezete Dicséretek
  • Hit gyülekezete dicséretek - Vidám Vasárnap
  • Új Forrás

NOVÁK ZSOLT oldal

  • Novák Zsolt YouTube oldal
  • Novák Zsolt Facebook
  • Novák Zsolt: Egy - Két perces videók

Magamról

Saját fotó
Isten kincsesládája
Teljes profil megtekintése

✨Mobiltelefonon az internetes verzióra kattints az oldal alján❣️

A KÉPEKRE kattins❣️

✨Áldott, Szép Karácsonyi Ünnepet Kívánok Sok -Sok Szeretettel💓

✨Áldott, Szép Karácsonyi Ünnepet Kívánok Sok -Sok Szeretettel💓
✨🎄💓✨🎄💓

❗... Áldott Reggelt és Napot! 😇🙏

❗... Áldott Reggelt és Napot! 😇🙏

✨ISTENTISZTELETEK GYÜLEKEZETEK LINKJEI✨❣️

✨ISTENTISZTELETEK GYÜLEKEZETEK LINKJEI✨❣️
Azokat a Gyülekezetek emeltem ki, amit kiimádkoztam, amiket ismerek személyesen is, illetve rendszeresen hallgatom évek óta Igehirdetésüket!✨

🌟Horváth Betti Prédikációi-2025.12. 13💓

🌟Horváth Betti Prédikációi-2025.12. 13💓
Dicsőség Háza Gyülekezet Cegléd & Kecskemét -

🌟Fodor Sándor - A hála megnyitja az áldás útját❣️

🌟Fodor Sándor - A hála megnyitja az áldás útját❣️
Hit Gyülekezet Marosvásárhely - 2025.11.01

✨Vegyétek Krisztus Testét✨ ÚRVACSORA IGÉJE - DICSŐÍTÉS❣️

✨Vegyétek Krisztus Testét✨ ÚRVACSORA IGÉJE - DICSŐÍTÉS❣️

ELŐKÉSZÜLET az ÚRVACSORÁRA❣️

ELŐKÉSZÜLET az ÚRVACSORÁRA❣️
Carl Eichhorn: Isten műhelyében -

🌟Elizabeth Sanders Keresztény Misszió❣️

🌟Elizabeth Sanders Keresztény Misszió❣️
2025.11.30

🌟Vekker Keresztény Közösség❣️

🌟Vekker Keresztény Közösség❣️
Fóris Tamás -

🌟Péceli Baptista Gyülekezet -

🌟Péceli Baptista Gyülekezet -
PRÉDIKÁCIÓK -

Georgisz: A hit 7 szintje 2025/11/23

Georgisz: A hit 7 szintje 2025/11/23
Hit Gyülekezete - Cegléd

🌟A tisztelet kultúrája - Tisztelet-sorozat❣️

🌟A tisztelet kultúrája - Tisztelet-sorozat❣️
Belvárosi Gyülekezet -

🌟Efézusi Levél Sorozat / Agapé lejátszási lista❣️

🌟Efézusi Levél Sorozat / Agapé lejátszási lista❣️
AgapéGyülekezet Pestszentlőrinc -

Népszerű bejegyzések

  • Romokból életet✨🌹
    ,,🌹Vesszőszál hajt ki Isai törzsökéről, hajtás sarjad gyökereiről. Az Úr lelke nyugszik rajta, a bölcsesség és értelem lelke, a tanács és e...
  • A NEGYEDIK ⭐ 🎄
    „✨⭐ Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott ...
  • ❣️A HÁLA IMÁJA❣️
    Mindenért, amit adtál, hálát adok Neked, Istenem! Mindenért, amit elvettél hálát adok Neked, Istenem! Mindenért, amit segítségeddel megtehet...

Az oldal látogatottsága

🌟Ruth könyve : HELYREÁLLÍTÁS, családi áldás A FELTÁMADÁS EREJE ÁLTAL❣️

🌟Ruth könyve : HELYREÁLLÍTÁS, családi áldás A FELTÁMADÁS EREJE ÁLTAL❣️

🌟❣️PÁRKAPCSOLATRÓL - HÁZASSÁGI SZÖVETSÉG: Képre kattintva❣️

🌟Hogyan segítsük gyermekeinket a bibliai párválasztásban❣️

🌟Hogyan segítsük gyermekeinket a bibliai párválasztásban❣️
Szokalopulosz Patrícia - NŐI ALKALOM

🌟Megváltozott életek: Szokalopulosz Georgisz és Patrícia❣️

🌟Megváltozott életek: Szokalopulosz Georgisz és Patrícia❣️
HITCAST -

🌟A sikeres párkapcsolat titka - Fóris Tamás❣️

🌟A sikeres párkapcsolat titka - Fóris Tamás❣️
Vekker - Tanítási sorozata -

✨Hogyan tudod felismerni, ki az igazi számodra❣️

✨Hogyan tudod felismerni, ki az igazi számodra❣️
Nagy József lelkész

🌟Párválasztás - Fodor Sándor🌟

🌟Párválasztás - Fodor Sándor🌟
Teljes Hangoskönyv -

🌟A szeretet ereje - Fodor Sándor

🌟A szeretet ereje - Fodor Sándor
Hit Gyülekezet Marosvásárhely - 2025. aug. 1.

🌟Nőként a házasságban - Fodor Sándor

🌟Nőként a házasságban - Fodor Sándor
Hit Gyülekezet Marosvásárhely - 2025. jul.30.

🌟Férfiként a házasságban - Fodor Sándor

🌟Férfiként a házasságban - Fodor Sándor
Hit Gyülekezet Marosvásárhely - 2025. jul.29.

🌟A Szeretet, Ami Megváltoztatja a Házasságot – Fodor Sándor

🌟A Szeretet, Ami Megváltoztatja a Házasságot – Fodor Sándor
Hit Gyülekezet Marosvásárhely - 2025. jul.28.

🌟Teljes Házassági Alkalom – Fodor Sándor Prédikáció -59.26

🌟Teljes Házassági Alkalom – Fodor Sándor Prédikáció -59.26
Hit Gyülekezet Marosvásárhely - 2025.07.28.

🌟Házasságunk története❣️- "Mintha ezer visszhang mondta volna hogy Ő az"

🌟Házasságunk története❣️- "Mintha ezer visszhang mondta volna hogy Ő az"
Szokalopulosz Georgisz és Patrícia -

🌟Így lett a kegyetlen válásból hosszú, boldog házasság - Arató Ádám és Kati ❣️

🌟Így lett a kegyetlen válásból hosszú, boldog házasság - Arató Ádám és Kati ❣️
Házasságunk története -

🌟Házasságunk története - Joób Gergely és Viktória ❣️

🌟Házasságunk története - Joób Gergely és Viktória ❣️
"Mentőt kellett hívnunk az esküvőnk napján"

🌟Házasságunk története - - Kulcsár Árpád és Mária❣️

🌟Házasságunk története - - Kulcsár Árpád és Mária❣️
- „Nincs házasságom, ha nincs a gyülekezet"

🌟Házasságunk története - Surjányi Csaba és Zsófia❣️

🌟Házasságunk története - Surjányi Csaba és Zsófia❣️
Házasság hete

🌟Házasságunk története - Rácz Ödön és Henrietta❣️

🌟Házasságunk története - Rácz Ödön és Henrietta❣️
Házasság hete

🌟Házasságunk története - Diósy György és Krisztina❣️

🌟Házasságunk története - Diósy György és Krisztina❣️
Házasság hete

🌟Házasságunk története - Papp Ignác és Edina

🌟Házasságunk története - Papp Ignác és Edina
🌟Happy Day - Házasság hete❣️

🌟Házasságunk története: "nárcisztikus férj voltam" - Márk Tibor és Klaudia

🌟Házasságunk története: "nárcisztikus férj voltam" - Márk Tibor és Klaudia
Happy Day - Házasság hete❣️

🌟Házasságunk története - Csuka László és Friderika

🌟Házasságunk története - Csuka László és Friderika
🌟Happy Day - Házasság hete❣️

🌟Házasságunk története - Hack Péter és Márta

🌟Házasságunk története - Hack Péter és Márta
🌟Happy Day - Házasság hete❣️

🌟Házasságunk története - Borbély József és Rita❣️

🌟Házasságunk története - Borbély József és Rita❣️
🌟Happy Day - Házasság hete❣️

🌟Házasságról beszélgetés

🌟Házasságról beszélgetés
lelkész házaspárral, Nagy Józseffel és Erikával❣️

🌟Házasságunk története - Petrőcz László és Katalin❣️

🌟Házasságunk története - Petrőcz László és Katalin❣️
🌟Happy Day - Házasság hete❣️

🌟Happy Day - Házasság hete❣️

🌟Happy Day - Házasság hete❣️
A házasságról tabuk nélkül: veszélyforrások, válságok, megoldások - Németh Zita

❣️🌟HÁZASSÁGRÓL - ÉLETRESZÓLÓ SZÖVETSÉGHEZ GYAKORLATI TANÍTÁSAINAK GYŰJTEMÉNYE🌟❣️

❣️🌟HÁZASSÁGRÓL - ÉLETRESZÓLÓ SZÖVETSÉGHEZ GYAKORLATI TANÍTÁSAINAK GYŰJTEMÉNYE🌟❣️
Fodor Sándor Pásztor tanítsainak gyűjteménye - Marosvásárhely

🌟Őszintén a párkapcsolatról: Mitől lesz tartós? - Q&A❣️

🌟Őszintén a párkapcsolatról: Mitől lesz tartós? - Q&A❣️
Házasságkérdések Fodor Sándor Pásztorral - Marosvásárhely

🌟Új Forrás – Élő koncert Marosvásárhelyről❣️

🌟Új Forrás – Élő koncert Marosvásárhelyről❣️
2025.06.21

🌟MENNY BIZONYSÁGAI❣️

Mennyben járt gyerek🌟❣️

Mennyben járt gyerek🌟❣️
Bizonyságok -

🌟Oden Hetrick Tiszteletes Bizonysága a Mennyről❣️

🌟Oden Hetrick Tiszteletes Bizonysága a Mennyről❣️
A 80. mennyei látogatása után abbahagyta a számlálást...

❣️Elragadtatás által járt a mennyben!❣️

❣️Elragadtatás által járt a mennyben!❣️
FANTASZTIKUS!! NE HAGYD KI!! NEKED SZÓL❣️

Istentiszteletek - Gyülekezetek - Teljesség igénye nélkül :)

  • Agapé Gyülekezet / Pestszentlőrinc
  • Aratás Gyülekezet
  • Belvárosi Gyülekezet Budapest
  • Dicsőség Háza Gyülekezet Cegléd & Kecskemét
  • Georgisz tanítások OFFICIAL
  • Golgota Budapest
  • Gál Család
    Karácsony, a növekvő világosság
  • Hit Gyülekezete Győr
  • Imádságháza Gyülekezet
  • Kecskeméti Baptista Gyülekezet
    2025.12.25. Immánule - örömhír? (Kaszala István)
  • Marosvásárhely Hit Gyülekezete prédikációk
    Szólj Uram, mert hallja te szolgád! Egy szó, ami mindent megváltoztat. #shorts
  • Pasaréti Református Gyülekezet
    Karácsonyi istentisztelet 2025.12.26. – Pasaréti Református Gyülekezet
  • Péceli Baptista Gyülekezet
    Zűrzavaros karácsony - Uzonyi Barnabás
  • Reformált Baptista Gyülekezet
    Jó törvény, rossz hatások - Róma 7, 7-13 (2025 december 21. délelőtt)
  • Somogyi Péter - Budapest Fasor Református lelkész -
    2025.12.25. - Élő közvetítés a Budapest-Fasori Református Egyházközségből
  • Szigetszentmiklós Szabadkeresztény Gyülekezet -
  • Vekker Keresztény Közösség
    Online bibliai felfedező kurzus 👉 www.bibliaifelfedezo.hu 2026 Január #hit #biblia #felfedezőút
  • Végh Tamás Református lelkész -
    48 Karácsony/3. Róma 8 , 32
  • Wesselényi utca
    Karácsonyi istentisztelet - 2025.12.25. - Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet
  • Égő Szívvel Magyarország Ébredéséért Közösség
  • Élő Ige Gyülekezete
    Karácsonyi Istentisztelet | Bányik Roland | 2025.12.20. | Élő Ige Gyülekezet
5 megjelenítése Az összes megjelenítése

OLDALAIM

  • Az Isten kincses ládája oldal
  • Charles H. Spurgeon Tanításai
  • Cseri Kálmán tanításai
  • Isten műhelyében: Carl Eichhorn
  • Kenneth E Hagin tanításai
  • Krisztus mindenek felett - Oswald Chambers
5 megjelenítése Az összes megjelenítése

FORDÍTÓ

BIBLIÁK - HANGZÓBIBLIÁK - LEXIKONOK - TANÍTÁSOK

  • A Biblia Mindenkié
  • Károli Biblia - Hangzó Biblia - Újszövetség
  • Hangzó Biblia - Egyes Ó és Őjszöv.
  • Keresztyén bibliai lexikon
  • Keresés GotQuestions.org Magyar
  • Hangzó Biblia - INRI -
  • NAPI HANGZÓ BIBLIA
  • NAPI HANGZÓ BIBLIA - A 365 EPIZÓD EGY OLDALON
  • Biblia Elvitelre
  • Bibliai Szemüvegen Keresztül!
  • Biblia Tanítások

Rendszeres olvasók

TARTALOM:

  • 💓Benny Hinn Hogyan alkalmazzuk Jézus vérét (1)
  • A hegyek üzenete (1)
  • A Hét Igéje (21)
  • A kiválasztottak (The Chosen) (1)
  • A Nap Igéje (640)
  • A Pünkösd (6)
  • A Valóság Rapszódiája-Chris pásztor (56)
  • Adrew Wommack tanításai (1)
  • Advent (48)
  • Agapé Gyülekezet (1)
  • Áhítat morzsák (29)
  • Áldott szép estét és reggelt (22)
  • Áldott szép napot (24)
  • Áldott szombatot (2)
  • Áldott Új Hetet (14)
  • Áldott Vasárnapot (10)
  • Alfa-Omega tanítások (19)
  • Amanda Buys (9)
  • Andrew Wommack (84)
  • Aratás Gyűlekezet Prdékiációi (1)
  • ATV - Sunday (1)
  • Az Est Igéje (21)
  • Az Ige az élet kenyere (13)
  • Az Úr Igéje (27)
  • Békesség ösvénye (1)
  • Belvárosi Gyülekezet. (1)
  • Biblia Elvitelre - Nyári Attila (1)
  • Biblia-Ige (890)
  • Biblia-Ige magyarázatok (37)
  • Bibliai Hit (1)
  • Bizonyságaid örökkévaló örökségem (340)
  • Bizonyságok (27)
  • BUÉK (3)
  • Carl Eichhorn: Isten műhelyében: Vágy az üdvösség után (IV.) (1)
  • Charles Capps (4)
  • Charles H. Spurgeon (19)
  • Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak (303)
  • Csendes percek (49)
  • Csendes percek Istennel (73)
  • Cseri Kálmán Igehirdetései (35)
  • Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja (392)
  • David Yonggi Cho élete (1)
  • Derek Prince (81)
  • Dicsőítések (97)
  • Dicsőség Háza Gyülekezet Prédikációi (3)
  • Dr. Nasir Siddiki bizonysága (3)
  • E.W. Kenyon (19)
  • Egy Csoda Minden Nap (222)
  • Egy ismerős ismerőse (1)
  • Egy új élet (2)
  • Elizabeth Sanders Keresztény Misszió (1)
  • Élj egyedül is teljes életet (1)
  • Ellen G. White: Az én életem ma (74)
  • Ellen G. White: Krisztusi élet (29)
  • Ellen G. White: Maranatha (38)
  • Ellen G. White: Napi áhítatok (100)
  • Ellen G. White:Isten csodálatos kegyelme (97)
  • Élő Ige Gyülekezet (1)
  • Fodor Sándor Prédikációi (11)
  • Georgisz Pásztor Prédikációi (51)
  • Gloria Copeland (58)
  • Golgota Budapest Gyülekezete (1)
  • GYÓGYNÖVÉNYEK (3)
  • Győztes élet (35)
  • Gyürüs Panni (2)
  • Halottak napja (3)
  • Házasság hete (2)
  • Házasságunk története (1)
  • Heti imagondolatok (50)
  • Hit Gyülekezete Marosvásárhely (1)
  • Hit Rádió - Hitélet (1)
  • Hit Rádió Hitélet (2)
  • Hitcast (4)
  • Hitcast: Bibliai hősők (1)
  • Hitcast: Megváltozott életek (4)
  • Húsvét (13)
  • Ige-Rómabeliekhez írt levél (22)
  • Igei megvallások (64)
  • IMA (51)
  • Isten asztaláról (342)
  • Isten csodálatos kegyelme (78)
  • Isten ígéreteinek tárháza (368)
  • Isten műhelyében (361)
  • Isten szent Igéje (1)
  • Istentiszteletek (1)
  • Jelenések könyve (32)
  • Jézus magvetői (1)
  • Jézus példázatai (8)
  • Joel Osteen (124)
  • Joyce Meyer (67)
  • Kapj meg egy teljesen új szívet! (1)
  • Kat Kerr - A menny bemutatása (1)
  • Kenneth & Gloria Copeland (24)
  • KENNETH COPELAND (86)
  • Kenneth E. Hagin (193)
  • Keresztény versek (113)
  • Készenlétben (1)
  • Köszöntünk Szent Szellem! (170)
  • Krisztus mindenek felett (347)
  • Krisztus Szeretete Egyház - Élő közvetítései (1)
  • Legyen előbbre való a másik! (1)
  • Lét-Ige (1)
  • Lukács Evangélium (5)
  • Lustaság fél egészség (1)
  • Ma Jézust magát szolgálhatod! (1)
  • Mai Gondolat (122)
  • Mai Ige (234)
  • MAI IGE - Bob Gass írásaiból (57)
  • Mai Igerész (119)
  • Mai ima (12)
  • Mai megvallásom (1)
  • Mai Üzenet (1)
  • Marilyn Hickey - A SZENT SZELLEM GYÜMÖLCSE (5)
  • Marilyn Hickey: Szent Szellem a te Segítőd (1)
  • Micsoda az ember? (1)
  • Mindennap az Ige fényében (350)
  • Mindenszentek napja (1)
  • Mit ér az ember ha vén? (1)
  • Mit keresel mindenekelőtt? (1)
  • Nagy József lelkész prédikációi (2)
  • Napi áhítat (408)
  • Napi áhitatok (1)
  • NAPI CSENDESSÉG (1)
  • Napi Gondolatok (59)
  • Napi Hangzó Biblia - 365 napra (2)
  • Napi Ige (110)
  • Napi Ige - Evangélium - Gondolatok (1)
  • Napi Zsoltár (2)
  • Napi1Ige (26)
  • Necelife (1)
  • Negyven Bibliai vers Jézus Krisztus születéséről (1)
  • Nem kell a segítséged! (1)
  • Nicelife (53)
  • Nicelife - Imádság és Ige (2)
  • Nicelife-Keresztény házasság (6)
  • Nicelife-MERJ SZERETNI (6)
  • Nicelife-Párkapcsolat (22)
  • Nicelife: Bizonyságok (1)
  • Novák Zsolt Prédikációi (1)
  • Nyelveken szólás (11)
  • Olvasnivaló Istenről (120)
  • Örömteli mindennapok (530)
  • Patricia Szokalopulosz tanításai (4)
  • PAX Televízió (13)
  • Péceli Baptista Gyülekezet (2)
  • Podcastok (1)
  • Prófétai Áhítatok (43)
  • Pünkösd (4)
  • Receptek (3)
  • Reggeli csendesség (426)
  • Reggeli dicséret (1831)
  • REINHARD BONNKE (105)
  • Reisinger János (1)
  • Rick Warren (13)
  • Rick Warren-Napi remény (26)
  • Ruth könyve (1)
  • Shabbat Shalom (56)
  • Sid Roth: EZ TERMÉSZETFÖLÖTTI (9)
  • Sütemények (4)
  • Szegedi Otthon Gyülekezet (1)
  • Szellemi fegyverek (3)
  • Szeresd Izraelt (2)
  • Szeresd nagyon Istent (1)
  • Szombat 5 (1)
  • TANÍTÁSOK (272)
  • Tanítók bemutatása (15)
  • Tanmese (2)
  • Úrvacsora (11)
  • Ünnepek (3)
  • Van Erőm (663)
  • Van remény (6)
  • Vekker Bizonyságok (2)
  • Vekker Keresztény Közösség (17)
  • Vekker Percek (2)
  • Victoria Osteen (16)
  • Videó tanítások (30)
  • Virágvasárnap (1)
  • Zsoltárok (53)

Blogarchívum

  • ►  2025 (962)
    • ►  december (79)
    • ►  november (89)
    • ►  október (100)
    • ►  szeptember (72)
    • ►  augusztus (60)
    • ►  július (80)
    • ►  június (49)
    • ►  május (68)
    • ►  április (86)
    • ►  március (78)
    • ►  február (73)
    • ►  január (128)
  • ►  2024 (1028)
    • ►  december (66)
    • ►  november (74)
    • ►  október (65)
    • ►  szeptember (68)
    • ►  augusztus (84)
    • ►  július (88)
    • ►  június (92)
    • ►  május (68)
    • ►  április (75)
    • ►  március (89)
    • ►  február (103)
    • ►  január (156)
  • ►  2023 (1757)
    • ►  december (126)
    • ►  november (146)
    • ►  október (182)
    • ►  szeptember (130)
    • ►  augusztus (122)
    • ►  július (133)
    • ►  június (129)
    • ►  május (144)
    • ►  április (145)
    • ►  március (151)
    • ►  február (137)
    • ►  január (212)
  • ►  2022 (1421)
    • ►  december (146)
    • ►  november (105)
    • ►  október (132)
    • ►  szeptember (109)
    • ►  augusztus (119)
    • ►  július (109)
    • ►  június (100)
    • ►  május (123)
    • ►  április (91)
    • ►  március (110)
    • ►  február (118)
    • ►  január (159)
  • ►  2021 (496)
    • ►  december (140)
    • ►  november (213)
    • ►  október (141)
    • ►  június (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2020 (3)
    • ►  december (1)
    • ►  május (1)
    • ►  január (1)
  • ►  2019 (4)
    • ►  július (2)
    • ►  május (1)
    • ►  február (1)
  • ►  2018 (359)
    • ►  december (1)
    • ►  október (2)
    • ►  szeptember (5)
    • ►  augusztus (9)
    • ►  július (3)
    • ►  június (24)
    • ►  május (43)
    • ►  április (30)
    • ►  március (50)
    • ►  február (58)
    • ►  január (134)
  • ►  2017 (3773)
    • ►  december (133)
    • ►  november (158)
    • ►  október (206)
    • ►  szeptember (180)
    • ►  augusztus (304)
    • ►  július (324)
    • ►  június (407)
    • ►  május (477)
    • ►  április (429)
    • ►  március (459)
    • ►  február (198)
    • ►  január (498)
  • ▼  2016 (2939)
    • ►  december (340)
    • ►  november (435)
    • ►  október (411)
    • ►  szeptember (406)
    • ►  augusztus (338)
    • ►  július (273)
    • ▼  június (308)
      • Biblia tanulmányozás - Lukács evangéliuma 14. rész
      • Andrew Wommack-Mert ilyen apa csak egy van
      • Alfa-Omega tanítások-Az ítélkezés
      • Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Magyarázzuk vagy ...
      • KENNETH COPELAND : Hagyd magad mögött a múltat!
      • Kenneth Hagin : Mi engedtük meg!
      • Krisztus mindenek felett-TEDD MEG MOST
      • Isten ígéreteinek tárháza-Vissza, azután előre
      • Reggeli dicséret-Isten fiának barátai
      • Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Tökéletes bocsánat
      • Napi áhítat-Elizeus, a holtában is életre keltő
      • Biblia-Ige magyarázatok-Jézus példázatai- A mustár...
      • Biblia-Ige magyarázatok- Jézus példázatai -A konkoly
      • Biblia-Ige magyarázatok-Jézus példázatai-A magvető
      • Kenneth E. Hagin - A BIBLIAI HIT (részlet)
      • Joel Osteen: Öröm és vigasság szava
      • Isten ígéreteinek tárháza-Felhívás imádságra
      • Alfa-Omega tanítások-Isten szőlője
      • Gloria Copeland: Kétségbeesésből elkötelezettség!
      • Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Háromnapi csend
      • Nicelife-MEGBOCSÁTÁS-3. nap
      • GLORIA Copeland : A dicséret fegyvere!
      • Alfa-Omega tanítások-Iga
      • Olvasnivaló Istenről- „LÁTTAM A MENNYET” (I.-II.-...
      • Ellen G. White: Maranatha-A fenevad képmása
      • Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja -Mi az örök élet?
      • Isten ígéreteinek tárháza-Egy pillantás az Úrtól
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 12.
      • Derek Prince: Próbáld meg elképzelni őt, amint ott...
      • Napi áhítat-Mózes, a különleges próféta
      • Andrew Wommack- Mennyire vagy elkeseredve?
      • Isten ígéreteinek tárháza-Adj hálát neki; lakozz a...
      • T.B.Joshua-SZABADÍTÁSOK
      • T.B.Joshua-IMA a nézőkért
      • Varga László-Isten asztaláról
      • Krisztus mindenek felett-MINDIG MOST
      • Isten ígéreteinek tárháza-Már nem tart soká
      • Napi áhítat-Örökre emlékezetes lesz az igaz
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 11.
      • Dicsőítések-Úra hív az a hang
      • Napi áhítat-Így szokott tenni Jób
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 10.
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 9.
      • Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Felkészített szolga
      • Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Adjon békességet!
      • Isten ígéreteinek tárháza-A mennybe vivő lépcső
      • Dicsőítések-Hadd mondjam el, szeretlek, én Uram!
      • Alfa-Omega tanítások-Ismerjük fel, hogy kik vagyunk
      • Kenneth Hagin: Isten bennem!
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 8.
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 7.
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 6.
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 5.
      • Andrew Wommack: Dönts és örvendezz!
      • Rodney H. Browne: Üldöztetés az Ige miatt
      • Kenneth Hagin : Kegyeltség!
      • KENNETH COPELAND-Ne hagyd, hogy a viszálykodás elf...
      • Rodney H. Browne: Hogyan szabadulhatunk meg adóssá...
      • Napi áhítat-Amit atyátoktól hallottatok
      • Dicsőítések-AZ ÚR ÖRÖMMEL TÖLTI BE A SZÍVEMET
      • Napi áhítat-Egy igaz apai szív
      • Andrew Wommack-“Már most!”
      • Napi áhítat-Aki építené a falat
      • Bizonyságaid örökkévaló örökségem-
      • Isten asztaláról-Varga László
      • Mindennap az Ige fényében-A ROSSZUL ÉRTELMEZETT HŰSÉG
      • Krisztus mindenek felett-A KIKERÜLHETETLEN VIZSGA
      • Napi áhítat-Aki építené a falat
      • Isten műhelyében-Jézus szeretetét engedelmesség által
      • Isten bátorító szava, a “Ne félj”
      • Kenneth Hagin -Hitünk tápláléka -Tavasz
      • Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Vedd birtokba!
      • Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Könyörüljön rajtad!
      • KENNETH COPELAND- Válaszd az életet!
      • Kenneth Hagin : Fejlődés!
      • Gloria Copeland-Amikor nehéz idők jönnek!
      • Dicsőítések-Én még mit sem tudtam Rólad
      • Bizonyságaid örökkévaló örökségem-
      • Isten asztaláról-Varga László
      • Mindennap az Ige fényében-A KEGYELEM EGGYÉ TESZ
      • Krisztus mindenek felett-A BELSŐ PAPI SZOLGÁLAT
      • Isten műhelyében- A Jézus iránti szeretet engedelm...
      • Joyce Meyer: Elmélkedj az igén!
      • Napi ige - Krisztus, a kőszikla
      • BIZONYSÁGOM
      • KENNETH Copeland : Szükségünk van egymásra!
      • Reinhard Bonnke: Szabad vagy?
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 4.
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 3.
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 2.
      • Derek Prince: A váltság a kereszten 1.
      • Derek Prince - Mindenre kiterjedő ellátás...lehets...
      • Bizonyságaid örökkévaló örökségem-
      • Isten asztaláról-
      • Mindennap az Ige fényében-A KEGYELEM ALÁSZÁLL
      • Krisztus mindenek felett-ELJUTOTTÁL-E MÁR A "MIUTÁ...
      • Napi áhítat-Apai áldás
      • Isten műhelyében-Aki az Úr Jézust nem szereti, leg...
      • Erős Mónika-Szeresd az Urat
    • ►  május (270)
    • ►  április (158)
Minden jog fenntartva! Az oldalon szereplő minden írás megjelenitése csak a forrás megjelőléssel!. Egyszerű téma. Téma képeinek készítője: merrymoonmary. Üzemeltető: Blogger.