2016. június 12., vasárnap

Kenneth E. Hagin-Lelkünk megmentése

Az Ő akarata szült minket az igazságnak Igéje által, hogy első zsengéje legyünk az Ő teremtményeinek… Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott Igét, amely képes megmenteni a lelkeiteket.- Jakab 1,18. 21.



Mi a helyzet a lelkünkkel? A lelkünk nem üdvözül, amikor mi újjászületünk? Nem. Sok olyan keresztény van, akinek már van üdvössége és be van töltekezve a Szent Szellemmel évek óta, de a lelke még nincs megmentve! Akadnak, akik éltek és meghaltak anélkül, hogy a lelkük megmentésére valamit is tettek volna. A mennybe jutottak? Természetesen. Isten gyermekei voltak, a szellemük Istentől született. Tudnunk kell azonban, hogy a lélek nem születik újjá. A lélek megmentése egy folyamat.
Jakab levele nem bűnösöknek, hanem keresztényeknek íródott. És Jakab azt mondja nekünk, hogy a lelkünknek még nincs üdvössége. A Jakab 1,21 mindaddig zavart okozott bennem, amíg rá nem jöttem a szellem és a lélek közti különbségre. Az ember szelleme — a belső ember — megkapja az örök életet és újjászületik. Az értelmével és az érzelmeivel — tehát a lelkével — azonban még foglalkoznia kell. Meg kell újítania.
Megvallás: Én szellem vagyok. Nekem van lelkem. Testben élek. Isten szült ENGEM az Igazságnak Igéje által. Én újjászülettem. Most pedig szelídséggel fogadom a beoltott Igét, amiben megvan az erő, hogy megtartsa a lelkemet. Az értelmem folyamatosan megújul Isten Igéje által.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése