,,Felemelte a nép a szavát és sírt.,, -Bír 2,4
A Bírák 1. részének végén gyakran ismétlődik: Izrael a kanaánitákat adófizetőkké tette - de nem űzte el őket, pedig Isten határozottan megparancsolta Izraelnek, hogy a pogányokat utálatos bálványimádásukkal együtt irtsák ki, különben könnyen eltévelyítik Izrael népét.
Egyik napon Isten egy angyalt küldött, aki összegyűjtötte a népet, és megrázó bűnbánati prédikációt tartott nekik. Ez nagyon rövid volt. A kis gyermek is megérthette. De olyan ereje volt, mint a villámcsapásnak, s úgy megrázta az embereket, mint a mennydörgés. Az angyal Isten súlyos ítéletével fenyegette meg őket, ha Isten parancsát nem teljesítik.
A hatás megdöbbentő volt. Úgy folyt a könny, hogy azt a helyet Bókimnak nevezték, ami azt jelenti: könnyek völgye.
A nép bűnbánatot tartott. Ez abban jutott kifejezésre, hogy áldoztak az Úrnak állatok sokaságával. De a bűnbánat nem ért a szívek mélyéig. Pár verssel később már ez áll: "És elhagyták az Urat, és szolgáltak a Baálnak... És felgerjedt az Úrnak haragja Izrael ellen, és odaadta őket a rablók kezébe..." (14. v.)
És mi? Nem voltak igehirdetőink, akiket Isten küldött, kik úgy tettek bizonyságot, mint az angyal Bókimban? Nem maga Isten beszél hozzánk a Szentírás szavain át Szentlelke által? Nem ragadja meg szívünket a keresztről való beszéd? A világháborúk nem fenyegettek és büntettek mennydörgéseikkel? Nem folytak a könnyeik azoknak, akiket szíven talált az Ige? Rajtunk azonban nem segít a hamar felszáradó könny-ár, hanem csak az Isten Igéjének való engedelmesség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése