Hogy helyesen, vagy helytelenül gondolkozunk az imádságról, az attól függ, milyen az elképzelésünk róla. Ha az imádságot úgy vesszük, mint a tüdő lélegzését vagy a vér keringését, akkor helyesen gondolkozunk. A vér szakadatlanul kering, a lélegzés is szakadatlan. Nem vagyunk tudatában ennek, mégis megállás nélkül folyik. Nem mindig vagyunk tudatában annak sem, hogy Jézus tökéletes kapcsolatban tart minket Istennel; mégis így van, ha engedelmeskedünk neki. Az imádság nem gyakorlás, hanem élet. Őrizkedj mindattól, ami gátolja feltörő fohászaidat. "Szüntelen imádkozzatok" - azaz mindig őrizd meg a szívedből feltörő fohászkodás gyermeki szokását. Jézus soha nem tesz említést meg nem hallgatott imádságról: határtalanul bizonyos volt abban, hogy az imádság mindig meghallgatásra talál. Megvan-e bennünk is a Szent Szellem által ez a kimondhatatlan bizonyosság, ami Jézusban volt az imádságról, vagy arra az időre gondolunk, amikor Isten látszólag nem felelt imádságunkra? "Aki kér, mind kap" (Mt 7,8). Még ha mondjuk is, hogy "de... nem...", Isten azonban a legeredményesebb módon hallgatja meg az imádságot nemcsak néha, hanem minden időben. Lehet, hogy a meghallgattatás bizonyítékát nem mindig azon a területen találjuk meg, ahol szeretnénk, vagy várjuk. Várjuk-e, hogy Isten feleljen az imádságra? A veszély abban van, hogy felhígítjuk a dolgokat, amikről Jézus beszélt és úgy értelmezzük, hogy megfeleljenek a józan észnek is, de ha csak józan ész kellene hozzá, akkor neki nem lett volna érdemes kimondania. Mindaz, amit Jézus mond az imádságról, természetfeletti kinyilatkoztatás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése