Csodálatos vers, igazi költői műalkotás. Gyönyörködhetünk benne. Pedig nem csupán gyönyörködésre való. Azonnal megérezzük, miért szerették magyar őseink annyira az Ószövetséget, és benne különösen a Zsoltárokat. Mindig magunkénak éreztük őket. A mi panaszaink sírtak a szomorú zsoltárokban, minket vigasztalt Isten biztatása és a rá felelő hívő bizonyságtétel. Ha gyermekeink, unokáink jövőjére gondolunk, ha szomorúan nézzük, mivé lett Európa népeinek keresztyénsége, hogyan omlott porrá népünk gazdag kultúrája, hite, egyháza, mi sem tudunk mást mondani: oltalmazd, Urunk, a mi szőlőnket, a mi jövendőnket, a mi utódainkat, mert mi is a Te néped vagyunk!
Uram, Istenem, olyan nagy dolog, hogy magunkra ismerhetünk szent Könyved csodálatos verseiben. Minket is Te ültettél szülőföldünkbe, mi is annyi bűnt halmoztunk fel ellened és egymás ellen, minket is kitettél minden vadkan taposásának, mi is hozzád sírunk büntető kezed súlya alatt. Add, hogy ne csak magunkra, de rád ismerjünk az igében, és bizalommal tudjunk hozzád kiáltani. Ne tedd olyanná Európa katedrálisait, mint Kis-Ázsia bibliabeli városainak palotáit, Pál apostol gyülekezeteinek épületeit! Ne engedd, hogy őseink keze munkája semmivé legyen, s gyermekeink földönfutóvá. Ne engedd, hogy pogányságra jussanak unokáink, hogy ne tudjanak benned bízni, tanításodból erőt nyerni, bizalmadban megerősödni! Nagyon elhagyott Téged a mi népünk, vezess vissza magadhoz! Segíts, hogy ebben én is vállalni tudjam, ami az én feladatom, s legyen eredménye imádságomnak és bizonyságtételemnek! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése