Igazak Urunk szavai, a világon nyomorúságunk van. Kétségkívül nekem is részem van benne. A cséphadaró még nincs szögre akasztva és nem is lesz, amíg a szérû földjén fekszem. Hogyan is érezhetném otthon magam az ellenség földjén, hogyan örvendezhetnék, amíg számûzött vagyok, hogyan lehetnék kényelemben a pusztaságban? Ez nem az én nyugalmam helye. Ez a tüzes kemence világa, a kohóé és a kalapácsé. Bizony, tapasztalataim megerõsítik az Úr szavának igazságát.
De Õ kér: „Bízzatok!", mert tudja, milyen hajlamos vagyok a levertségre. A megpróbáltatásban szellemem könnyen elcsügged. De nem engedhetem, hogy erõt vegyen rajtam ez az érzés. Ha az Úr arra kér, hogy bízzam, nem szabad levertnek lennem.
Mivel bátorít az én Uram? Gyõzelmével! Azt mondja: „Én legyõztem a világot!" Az Õ harca sokkal keményebb volt, mint az enyém. Én „még nem állottam ellen egészen a vérig" (Zsid 12,4). Miért kételkedem hát a gyõzelemben? Lásd - én lelkem -, az ellenség egyszer már legyõzetett. Legyõzött ellenséggel harcolsz. Ó, te világ, tudd meg, hogy az Úr Jézus legyõzött, és kegyelme segítségével én is legyõzlek. Ezért bízom, és dicséretet énekelek gyõztes Uramnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése