2016. június 16., csütörtök

Rick Warren Hogyan mozdítsuk előre gyülekezetünk tagjait a növekedésben? 7.


Isten azt akarja, hogy minden keresztény éretté váljon szellemileg. Az Ef. 4,14-ben ez áll: "hogy többé ne legyünk kiskorúak, hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel Krisztushoz". Azt akarja, hogy minden keresztény felnőjön és szándéka szerint igazi szellemi érettségre jusson. Ebben nekünk kell segíteni a gyülekezeti tagokat. Meg kell mutatni, hogyan juthatnak a passzív tagságból az érett, szilárd, növekvő és az Úrban erős hívő életre.
Szó lesz még téves elképzelésekről és félreértésekről a szellemi növekedéssel kapcsolatban. Azután mondok néhány javaslatot arra, hogyan segíthetjük a szellemi növekedést.
Az első félreértés szerint az újjászületés után automatikusan felnövekszünk. Ez nem így van! Úgy látszik, hogy sok gyülekezet ezt hiszi, mert se terve, se programja, hogy miként segítse az emberek szellemi növekedését, pedig ez nem történik véletlenül. Azért következik be, mert rászánjuk az időt és a fáradságot.
A növekedés akarat kérdése. Dönteni kell és mindent megtenni érte. A biblia ezt mondja a Zsidók.5:12-ben: ennyi idő multán már tanítóknak kellene lennetek mégis arra van szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédének alapelemeire. A Filippi 2-ben ezt olvassuk: "félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az Ő tetszésének megfelelően". Mit mond ez az ige?! Munkáljátok üdvösségeteket! Nem az üdvösségünkért kell munkálkodni, mert azt hit által tesszük magunkévá, de az új élet részleteit ki kell munkálnunk. Majd azt mondja, hogy Isten munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést. Figyelem! Te is teszel valamit és Isten is tesz valamit. Szellemi növekedésedben megvan a szellemi rész és megvan a te részed is. Te dolgozod ki a részleteket és Isten adja hozzá a szükséges erőt az életedben.
Valójában az érettségünk a mi elkötelezettségünk következménye ami azzal az odaszánással kezdődik, amit a Róma 6,13 így ír le: adjátok magatokat teljesen az Istennek.
A második félreértés az, hogy a szellemi növekedés misztikus és csak nagyon kevesen képesek elérni. Nehéz eljutni a lelki nagykorúságra és ez nem is gyakorlati kérdés. Sok hívő gondolkodik így: soha nem leszek érett keresztény, ez csak az olyanok kiváltsága mint a vének, pásztorok, szuperszentek. A szellemi növekedés azonban nagyon is gyakorlati kérdés. Mindenki éretté válhat szellemileg ha kialakítja az ehhez szükséges szokásokat. Az 1Tim. 4-ben ez áll: "ezekkel törődj, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen". Amint időbe kerül a testi erőnlét megőrzése, a szellemi frissesség is idő és energiaigényes. Ha előrehaladsz bizonyos szokásokban, akkor rálépsz a szellemi érettséghez vezető útra.
A harmadik téves elképzelés: a szellemi érettség elérhető azonnal ha megvan a kulcs. A világ számos pontján járva azt láttam, hogy sok hívő keresi a titkos kulcsot, csodapirulát, megtapasztalást amely hirtelen megváltoztatja, amitől érett lesz, megszűnnek a problémái és nem esik kísértésbe. Keresik ezt egy élményben, könyvben, szemináriumon vagy egy konferencián. Szeretnének valamit, ami azonnal megváltoztatja őket. Ez nem így működik.
A szellemi növekedés egy folyamat és ehhez idő kell. A lelki növekedés lassú folyamat, amely igénybe veszi az egész életünket. Az elmúlt 25 évben tanulmányoztam, hogy mitől növekednek az emberek szellemi életükben. Rájöttem, hogy mi kell ehhez. Ezt el tudom mondani de nem tudok gyors receptet adni. A növekedés időt igényel.
A negyedik félreértés az, hogy a szellemi növekedés a tudásunkkal mérhető le. De az érettség több, mint tudás. Sok gyülekezet úgy gondolja, hogy a biblia ismerete elég a szellemi nagykorúsághoz. Ha fejből tudod a biblia könyveit, ha eleget tudsz a biblia szereplőiről, ha képes vagy igei tanításokról vitatkozni, ha tudod idézni a bibliát, akkor érett hívő vagy.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a szellemi érettség sokkal inkább kifejezésre jut a tetteinkben, mint a tudásunkban. A szellemi érettséget sokkal inkább mutatják a cselekedeteink, mint az ismereted. A biblia azt mondja, eljutunk az érettségre és ez egy folyamat, amibe fel kell növekednünk. Ez a növekedés sokféle tapasztalatot igényel. A szellemi élet több, mint az elméleti ismeret. Nemcsak hitvallás, hanem jellem.
A biblia azt írja, hogy az igének cselekvői, ne csupán hallgatói legyünk. Jakab ezt mondja: mutasd meg nekem a hitedet tettek nélkül, én is megmutatom a hitemet a tetteimből. Az Efézus 5,8 szerint: "valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban". Éljetek úgy mint a világosság fiai. Nem az számít amit tudsz, hanem az, amit teszel. Jézus még határozottabb a Máté 7,16-ban: "gyümölcseikről ismeritek meg őket". A növekedéshez többre van szükség az ige ismereténél. A biblia azt mondja, hogy veszélyes az igét úgy ismerni, hogy ne az szerint cselekednénk. Ha úgy tanulmányozom az igét, hogy csak az értelmemig jut el és nem engedem, hogy átalakítsa az életemet, személyiségemet és viselkedésemet, akkor két veszélyes következménye lesz.
Először is a tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet épít. Az éretlen ismerőseim a bibliaismeret valóságos tárházai, de önigazultak, ítélkezők, kritikusak és közel sem úgy viselkednek, mint Jézus. Többről van itt szó az ismeretségnél. Jézus egyszer azt mondta a farizeusoknak, tévelyegtek mert nem ismeritek sem az írásokat sem Isten erejét. Ez meglepő, hiszen a farizeusoknak kívülről kellett tudniuk a biblia első öt könyvét. Másik veszély, hogy az ismeret növeli a személyes felelősséget. A mélyebb ismerettel együtt jár a szigorúbb ítélet. A biblia azt tanítja, hogy aki tudna jót tenni és nem teszi, bűne az annak. Tehát ha anélkül tanulmányozom az írásokat, hogy alkalmaznám az életemre, akkor még szigorúbb ítéletnek teszem ki magam. Ez a veszélye a szellemi ismeretnek. Több kell az elméletnél, megtapasztalások.
Az ötödik félreértés az, hogy ez kizárólag magánügy. Olyan dolog ami csak rád és Istenre tartozik. Ez nincs benne a bibliában. Az ige szerint közösségre van szükségünk, ami növekedést ad. Nem tudunk egészségesen növekedni egyedül. Közösségre van szükségünk. A Zsidó 10-ben ezt olvassuk: "ügyeljünk, hogy egymást kölcsönösen, szeretettel és jó cselekedetre buzdítsuk. Összejöveteleinkről ne maradjunk el, ahogy mások szokták, hanem bátorítsuk egymást". Az 1János 1,7 azt mondja: szellemi érettségünk egyik bizonyítéka, hogy közösségünk van más hívőkkel. Ezért nem lehetsz szellemileg érett, csupán magányos igetanulmányozással. Az I.János 4:20 szerint aki nem szereti a testvérét akit lát, nem szeretheti Istent akit nem lát. Jézus azt mondta: ha nem vagyunk közösségben más hívőkkel, akkor hiábavaló az istentiszteletünk. Rendezzük ügyeinket a testvéreinkkel, mielőtt elé visszük az áldozatunkat.
Foglaljuk össze az eddigieket. Ha szellemileg éretté akarsz válni, meg kell értened, hogy a szellemi növekedés odaszánással kezdődik és ez egy folyamat, nem azonnali. Új szokásokat kell kialakítani s a növekedés a fenti öt cél alapján mérhető le.
A gyülekezeti kapcsolat serkenti a növekedést, ezért vizsgáljuk meg, miként segíthetünk mások nagykorúvá válásában.
Három alapelvről lesz szó:
Először is, ha segíteni szeretnél valakinek szellemi növekedésében, segítened kell abban, hogy odaszánja magát mert minden növekedés odaszánással kezdődik. Semmi nem történik, amíg nem döntünk a növekedés mellett. Keresztény vezetőként talán ez a legfontosabb dolog, amire megtaníthatod az embereket. Így ismeretlenül, ha elmondod mire kötelezted el magad, megmondom, hol leszel 15-20 év múlva.
Az odaszánásod alapján, megfigyelve, hogyan töltöd el az idődet, mire költöd a pénzedet, mire fordítod az energiádat, megmondom, hol leszel 20 év múlva. Nagyon gondosan kell megválasztani az elkötelezettségünket, mert ez határozza meg sorsunkat a földön és az örökkévalóságban. Ahogy szellemi elkötelezettségünk meghatározza a növekedésünket, úgy egy gyülekezet odaszántságáról ismerhető meg. Ezért legyetek célorientált közösség, amely elkötelezte magát az újszövettségi egyház öt fő célja mellett.
Nézzük, mi a legjobb módja annak, hogy az embereket az odaszánásra kérjük.
Először is légy határozott. A biblia szerint minden a hitetek szerint lesz. Amikor odaszánásra és az Úrral való mélyebb közösségre kérsz valakit, kérd magabiztosan és számíts arra, hogy jó döntést hoz. Pontosan mondd el, mit vársz tőle és magyarázd el a jó döntés előnyeit. Arra jöttem rá, hogy minél nagyobb odaszánást kérünk, annál kedvezőbb lesz a reakció. Néha a pásztorok attól félnek, hogy elveszítik a tagokat, ha nagy dolgokat kérnek. Az emberek azonban ezt nem veszik zokon. Valójában akkor készek az odaszánásra, ha nagy dolgok állnak előttük.
Ha erre példát keresel, csak olvasd a bibliát. Felszólított-e Jézus nagy elhatározásra?! Ilyesmiket mondott: hagyd hátra mindened, amid van és kövess engem - ez igencsak komoly odaszánást igényel. Ha a gyülekezeted nem kívánja meg az odaszánást, akkor ezt mások teszik meg. Ha nem a lelki növekedés, Isten igéje és a gyülekezet mellett kötelezzük el magunkat, akkor valami más foglal le.
Az a gond, hogy az emberek másodosztályú ügyekre szánják oda magukat. Arra szánják oda magukat amitől fontosak lesznek. Egy nagy cél lelkesíti őket. Isten tervezett így bennünket. Bontsd le a nagy elhatározásokat apró lépésekre, így az emberek napról-napra léphetnek egyet előre. Így segíthetsz nekik szellemi növekedésükben. Amíg nem tanítod meg, hogyan növekedhetnek a szellemi odaszánásban, addig nem fogod látni szellemi növekedésüket sem.
A második segítség a szellemi növekedés érdekében, támogatni őket új szokások kialakításában. A leggyakorlatibb módja az emberek érettségre segítésének, ha rávezetjük, hogy kialakítsák a hívő életükben nélkülözhetetlen szokásokat, mert a tanítványság szokásokat és fegyelmezettséget kíván. Örömteli szokások, amik nem csak úgy-ahogy elviselhetők. A krisztusi jellem fejlődik, ahogy növekszünk a jó szokásokban. Pl. nem mondhatom, hogy becsületes vagyok, ha nem szokásszerűen gyakorlom magam a becsületességben (vagyis mindig igaz rám). Ha azt mondom, hogy általában hűséges vagyok, az nem hűség. Az igazi hűség az amikor szokásommá válik.
Isten azt akarja, hogy növekedjek a szeretet, a hűség, az öröm szokásában. Legyek érzékeny más emberek szükségeire. Amikor segítesz a jó szokások kialakításában, segítesz a lelki növekedésben is. Hiszem, hogy van három olyan szokás, ami alapvető a keresztény életben.
Az életed három legfontosabb területe: az időd, a pénzed és a kapcsolataid.
Mondd el, mivel töltöd az időd, mondd el költekezési szokásaidat, milyenek az emberi kapcsolataid és én megmondom, mi fontos számodra. Ahogyan használod az Istentől kapott erőforrásokat, az rámutat, mi a fontos neked.
A legfontosabb szokás a naponkénti közösség Istennel. A második az adakozás Istennek. A harmadik egy Isten számára elkötelezett kiscsoport.
Nézzük meg közelebbről. Először is időt kell fordítanod minden nap Isten igéjére, amikor olvasod az Ő szavait és imádkozol. Olvasod az igét, szól hozzád, imában válaszolsz és ez által közösségben vagy Istennel. Ő azt akarja, hogy bensőséges kapcsolatban légy az Ő fiával, Jézus Krisztussal. Isten a maga számára teremtett és amíg ezt nem érted meg, addig nem sok értelme van az életednek.
Ő a Vele való közösségre teremtett ezért adott szellemet, ez az ami megkülönböztet az állatoktól. Soha nem látsz tehenet imádkozni, vagy kutyát hálát adni az ételért, de az ember képes kommunikálni Istennel, mert szellemet adott neki. Az Ő képére teremtett azzal a céllal, hogy közösségben legyünk vele. Ha nincs időnk megismerni Istent az igéjén és az imán keresztül, akkor pont azt mulasztanánk el, amiért megteremtett. Azt hagyom figyelmen kívül, amit Jézus a halálával lehetővé tett.
Jézus azért halt meg a kereszten, hogy helyreállítsa a közösséget Istennel. Mert bűneink megszakították a kapcsolatot, összetörték a hidat köztem és Isten között. Jézus eljött, meghalt a kereszten hidat építve amelyen újra közösségben lehetünk. Nagyon oda kell figyelni a naponkénti csendességre Istennel, hogy fejlődhessen a kapcsolatunk. Nem mélyülhet a kapcsolatod azzal, akivel nem töltesz időt.
A második szokás amit ki kell alakítanod, a heti tized vagy adakozás szokása.
Az 1Kor. 16-ban ez áll: "hogy a hét első napján vigyük adományunkat Istennek". Vajon miért? Melyik a hét első napja - a vasárnap (az istentisztelet napja-az adakozás is istentisztelet) amikor a pénzem első zsengéjét a hét első napján visszaadom Istennek és ez szokásommá válik, ezzel ezt mondom: Istenem első vagy az életemben és megmutatom ezt az időmön és a pénzemen keresztül.
A harmadik növekedést segítő szokás a kiscsoport-egy Istennek elkötelezett csapat, mivel a növekedéshez közösségre van szükség.
A harmadik segítség a szellemi növekedés előmozdítására az, hogy használjuk a növekedés öt építőelemét.
Az első építőelem az ismeret. isten igéjének az ismerete a biblia tartalmi ismeretét jelenti. Ismerem a szereplőket, az alapelveket, az igazságokat és az alapvető tanításokat. Ez az alapja minden szellemi növekedésnek. A biblia ezt mondja a Hós.4:6-ban: elpusztul a népem az ismeret hiánya miatt. Nem lehetsz erős keresztény Isten igéjének ismerete nélkül.
A második építőelemet úgy nevezem, hogy távlati látás. A távlat az élet szemlélete Isten szemszögéből. Annak megértése, hogy Isten miért teszi azt, amit éppen tesz. Nem csupán látni, hogy mit tesz, hanem azt is, hogy miért. A 103. Zsolt. 7. verse ezt mondja: Izrael fiai ismerték Isten cselekedeteit de Mózes ismerte az Úr útjait. Izrael fiai látták megnyílni a Vörös-tengert, látták a csodákat a Jordánnál, de Mózes tudta az okokat is, és ez a távlati látás.
Ez arra késztet, hogy jobban szeressük Istent, hogy ellene álljunk a kísértésnek és segít kezelni a problémáinkat. Megőriz a tévelygéstől, mert megértjük, miért teszi Isten azt, amit tesz, miért engedi meg problémáinkat, miért engedi, hogy az ördög kísértsen, hogy rossz dolgok történjenek jó emberekkel, miért engedte, hogy Jézus meghaljon a kereszten a bűneinkért….ha ezeket megértjük akkor értjük a távlati látást.
A harmadik építőelem a meggyőződés. A meggyőződések az értékek, elkötelezettségek és motivációk melyek, hatására a jót tesszük. Ha csak véleményem van valamiről, azt lehet vitatni, de ha meggyőződtem valami felől, akkor kész vagyok meghalni is érte. A meggyőződés a távlati látással születik.
Először megszerzed Isten igéjének ismeretét, másodszor Isten szavát tanulmányozva megtanulod, hogy Isten miért cselekszik és így távlatokban látod az életet. Ennek következtében meggyőződésed növekedni kezd. A meggyőződés épít és erős kereszténnyé tesznek. Ha nem állsz ki semmi mellett meggyőződéssel, valószínűleg mindenben el fogsz bukni.
A világtörténelmet tanulmányozva rájöttem, hogy az emberek akik a legnagyobb hatással voltak a világra nem a legokosabbak, nem a leggazdagabbak, nem is a legképzettebbek voltak, hanem akiknek a legmélyebb meggyőződésük volt. Ez a meggyőződés hatalma.
Sok évvel ezelőtt, Lenin a nagy kommunista vezér ezt mondta: adjatok 100 meggyőződéses embert és én megváltoztatom a világot. És majdnem megtette.
A meggyőződés erejének legjobb példája Jézus Krisztus. Nézd meg, hányszor mondta: ezt kell tennem. Meggyőződéssel élt. Ha már van igeismereted és látod: Isten miért teszi azt, amit tesz, majd erre ráépíted a meggyőződést (meggyőződtél, hogy a biblia Isten szava, hogy soha nem hagy el és nem marad el tőled, hogy a gyülekezet Isten családja stb.) akkor építheted
a negyedik elemet, ami a hozzáértés. Ez a keresztény élet módszertana. Meg kell tanítani az embereket arra, hogyan beszéljenek hitükről, hogyan álljanak ellen a kísértésnek, hogyan imádkozzanak, hogyan tanulmányozzák a bibliát, hogyan oldják meg a konfliktusokat. Isten azt akarja, hogy gyakorlottak legyünk. A Pál apostol Timóteushoz írott levelében ez áll: igyekezz kipróbált emberként megállni Isten előtt, mint olyan munkás aki helyesen hasogatja az igazság igéjét. Ha éles fejszéd van, kevesebb energiát igényel a favágás és a hozzáértés hozza a sikert. Ezért feltétlenül tanítsuk meg az embereket a hívő élet hogyanjaira.
Végül ott a jellem. A jellem az utolsó építőelem. Amikor már ismered Isten igéjét, tudod hogyan cselekszik Isten és miért. Amikor már megszilárdult a meggyőződésed Istenről, sátánról, a bűnről és az igazságról. Amikor már jártas vagy a keresztény életben, akkor növekedni fog a jellemed. A keresztény élet végső célja ez: hasonlóvá válni Krisztushoz viselkedésben és cselekedetben. Krisztushoz hasonlítani jellemünkben. Az igének cselekvőivé válni, megtanulni krisztusi módon gondolkodni, beszélni, bizonyságot tenni, hozzá hasonlóan szolgálni és cselekedni.
Ha felébreszted az odaszánásra való vágyat gyülekezeted tagjaiban, ha segítesz a szellemi szokások kialakításában és a növekedés öt építőelemére alapozol, akkor érett hívőket fogsz képezni, akik növekednek jellemükben és krisztusképűségükben. Isten áldjon meg! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése