Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja,

19. Mindennapi bocsánatunk

...és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek... (Mt 6,12)

https://www.youtube.com/watch?v=9g7xyvjji7k

Ezt a kérést Jézus egy és-sel kapcsolja az előző mondathoz. Azt hangsúlyozza ezzel, hogy amilyen nélkülözhetetlen a mindennapi kenyér, olyan nélkülözhetetlen a harmonikus élethez a mindennapi bocsánat is. Ahogyan elpusztul az, aki nem táplálkozik egy ideig, ugyanúgy elpusztul a lélek, megromlik a közösség, ha nem gyakoroljuk a rendszeres bocsánatkérést és megbocsátást.
Mert minden bűn elválaszt minket Istentől és egymástól. A megbocsátás pedig újra összeköt és eggyé tesz. Vágyunk az őszinte közösségre, de ennek ára az őszinte megbocsátás.
Ez mindig azzal kezdődik, hogy látnunk kell és néven kell neveznünk a saját bűneinket (nem a másokét). Nem szabad úgy tenni, mintha nem lennének, és nem szabad konzerválni sem őket. „...a nap ne menjen le a ti haragotokkal..." (Ef 4,26) A rejtegetett harag, keserűség, vádaskodás megmérgezi nemcsak a kapcsolatot, hanem a saját lelkünket is.
Bátran kérhetünk bocsánatot Istentől, mert „kegyelmes és irgalmas ő... szeretete nagy" (Jóel 2,13). Készen van nála a bocsánat minden bűnünkre, mert Jézus Krisztus elszenvedte minden vétkünk büntetését. A kereszten eltörölte az ellenünk szóló adóslevelet (Kol 2,14).
Tele van a kezünk adóslevelekkel, s ha azokat nem dobjuk el (nem bocsátunk meg szívből másoknak), nem tudjuk elvenni Istentől a nekünk szükséges bocsánatot. Az készen van, tőlünk függetlenül, de úgy lesz a miénk, ha mi is szívből megbocsátunk.
Milyen régi és friss sérelmeket kellene elengednem akár bocsánatkérés nélkül is?