13 Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött,
14 és így szólt: "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak."
15 És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret.
16 Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü.
17 Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet.
18 Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe.
19 Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, 20 ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké.
"Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahová elsőként bement értünk Jézus..."-(Zsid 6,19 és 20a)
Egy hajót látunk a zord időjárásban, távol a tengerparttól. Leereszti a horgonyt. Míg a horgonylánc letekeredik, a legénység egy imát mond el, hogy a horgony szilárd talajra találjon lenn, a láthatatlan mélyben.
Ezt a képet alkalmazza a Zsidókhoz írt levélből vett olvasmányunk. De a mi horgonyunk nem a láthatatlan mélybe ereszkedik alá. A lánc a láthatatlan magasságba hatol. "A kárpit mögé" hatol be, egyenesen a "szentek szentjébe", Isten színe elé, "ahová elsőként bement értünk Jézus". Hitünk horgonya Jézus kezében van. Jézus az Atya színe előtt van, s ez a szilárd talaj tartja horgonyunkat. Urunk befejezett és az ő még folytatódó munkája az egyetlen szilárd talaj, amelyre reménységünket építhetjük.
Zord időknek nézünk elébe. Ide és tova hánykolódunk majd. De hogyha reménységünket Jézus befejezett munkájára és az Atyánál lévő hatalmi helyzetére építjük, akkor "biztosan és erősen" lehorgonyozhatunk. Hitünk bizonyossága, vagyis hogy minden javunkra szolgál, és hogy az utolsó napon nem bolondokként, hanem győztesekként kerülünk elő, abban áll, hogy Krisztus az Atyánál van. Ő az a talaj, mely tartja horgonyunkat.
Egy természettudós észrevette egy különleges madárnak a fészkét jó három méter mélyen egy parti sziklafalon. Így szólt egy fiúnak: "Kereshetsz tíz dollárt, ha lemégy és hozol nekem egy tojást abból a fészekből." Megteszem, uram, de kérek egy kötelet a derekam köré, és azt akarom, hogy a kötél másik végét az apám fogja" - válaszolta a fiú. Miért akarta a fiú, hogy az apja fogja a kötelet? Azért mert tudta, hogy apja soha nem engedné el őt. Az apa lenne a horgonya.
Mi a hitünk alapja? Ki fogja a kötelet? Mi az a talaj, ahová horgonyunk beágyazódik? Sok millió embernek nincs bizonyossága. De ha horgonyod Jézus - az ő befejezett munkája és jelenlegi méltósága -, akkor nem veszhetsz el.
"Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, ahová elsőként bement értünk Jézus..."-(Zsid 6,19 és 20a)
Egy hajót látunk a zord időjárásban, távol a tengerparttól. Leereszti a horgonyt. Míg a horgonylánc letekeredik, a legénység egy imát mond el, hogy a horgony szilárd talajra találjon lenn, a láthatatlan mélyben. Ezt a képet alkalmazza a Zsidókhoz írt levélből vett olvasmányunk. De a mi horgonyunk nem a láthatatlan mélybe ereszkedik alá. A lánc a láthatatlan magasságba hatol. "A kárpit mögé" hatol be, egyenesen a "szentek szentjébe", Isten színe elé, "ahová elsőként bement értünk Jézus". Hitünk horgonya Jézus kezében van. Jézus az Atya színe előtt van, s ez a szilárd talaj tartja horgonyunkat. Urunk befejezett és az ő még folytatódó munkája az egyetlen szilárd talaj, amelyre reménységünket építhetjük. Zord időknek nézünk elébe. Ide és tova hánykolódunk majd. De hogyha reménységünket Jézus befejezett munkájára és az Atyánál lévő hatalmi helyzetére építjük, akkor "biztosan és erősen" lehorgonyozhatunk. Hitünk bizonyossága, vagyis hogy minden javunkra szolgál, és hogy az utolsó napon nem bolondokként, hanem győztesekként kerülünk elő, abban áll, hogy Krisztus az Atyánál van. Ő az a talaj, mely tartja horgonyunkat. Egy természettudós észrevette egy különleges madárnak a fészkét jó három méter mélyen egy parti sziklafalon. Így szólt egy fiúnak: "Kereshetsz tíz dollárt, ha lemégy és hozol nekem egy tojást abból a fészekből." Megteszem, uram, de kérek egy kötelet a derekam köré, és azt akarom, hogy a kötél másik végét az apám fogja" - válaszolta a fiú. Miért akarta a fiú, hogy az apja fogja a kötelet? Azért mert tudta, hogy apja soha nem engedné el őt. Az apa lenne a horgonya. Mi a hitünk alapja? Ki fogja a kötelet? Mi az a talaj, ahová horgonyunk beágyazódik? Sok millió embernek nincs bizonyossága. De ha horgonyod Jézus - az ő befejezett munkája és jelenlegi méltósága -, akkor nem veszhetsz el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése