Ha mi el is buktunk, sőt el is rejtőztünk – Isten vágyik a velünk való közösség helyreállítására. Megkeres. Engedd magad megtalálni!
„Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett. Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.Amikor azonban meghallották az ÚRisten hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az ÚRisten elől a kert fái között.De az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el. Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem. Akkor az ÚRisten ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.”

Magyarázat

Néha panaszkodunk, hogy mennyi mindenre kell figyelnünk, vagy dicsekszünk, hogy már milyen sok mindent láttunk. Ezek azonban csak „ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés” (1Jn 2,16). Sajnos csak ezek vannak szemeink előtt. Nem látunk bele Isten világába.
Az édenkertben volt meg a legnagyobb esély arra, hogy az Istennel való szoros közösséget és annak örömét ne homályosítsa el semmi más. Csak egy fa volt ott. Vagyis: volt ott egy fa! S ettől a fától nem látták az „erdőt” – a bőségesen elégséges, a túláradóan rájuk ömlő isteni jelenlétet. Megnyílt ugyan a szemük, de ez elrejtőzéshez vezetett. Viszont Isten belelát az így megváltozott világba is. Az emberekébe. A miénkbe. Az enyémbe is tehát…
Nem az elrejtőzés gyenge és eredménytelen próbálkozásainak hiábavalóságára figyeltem most fel. Hanem az úgyis kereső, megtaláló, szólító Istenre. Halld csak: rádöbbent nyomorúságos helyzetedre. Felfedi előtted, amit ő pontosan tud: „ettél a fáról”. De nem vádlón és kíméletlenül teszi ezt, hanem új esélyt adó könyörülettel: „Talán ettél? Arról?” Be lehetne vallani előtte bűnödet. „Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten.” (Jón 3,9) Lásd meg őt, és lássék rajtad kegyelme!
(Papp Dániel)