| 1 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, | | 2 hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. 3 Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett; | | 4 akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, 5 akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen. |
|
 Isten szomorúsága és Krisztus szomorúsága tükröződött Pál szomorúságában. "Nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom van az én szívemben." Ez majdnem túlzásként hangzik. Pál úgy érzi, sok embernek nehézséget okoz, hogy megértse az ő szomorúságát. Ezért ünnepélyesen esküt tesz (1.v.). Igazat mond Krisztusban. Nem hazudik, és lelkiismerete, melyet Isten Lelke ural, a bizonyíték erre. Aztán elmondja nekünk fájdalmának okát: "Testvéreim elvetik Jézus Krisztust."
Tudatában kell lennünk annak, hogy a Jézus Krisztus követésére való felszólítás, ha engedelmeskedtünk neki, szenvedést okoz nekünk. De olyan örömöt is szerez nekünk, amely mélyebb és nagyszerűbb bármi más gyönyörűségnél. Ugyanakkor az új örömmel újfajta szomorúság is beköltözik hozzánk.
Sok minden miatt fogunk szenvedni, de szenvedésünk legmélyebb szintje ez: Isten szomorúságában részesülünk, amint Isten szeretetében részesülünk.
Minden szeretet fájdalommal jár. Akik fájdalommentesen kívánnak élni, tartsák távol életüktől a szeretetet. Ha senki nem érdekel, minden esélyed megvan rá, hogy nem sérülsz meg, hacsak azt a "drágalátos kis énedet" meg nem sértik. De ha történetesen szereted feleségedet, az ő fájdalma átjárja saját lelkedet is. És ha egyike vagy azoknak, akik osztoznak magával Istennel az ő szeretetében, érezni fogsz valamit az ő szomorúságából, amikor bűnt vagy egy bűnöst látsz.
Vannak emberek, akik úgy beszélnek Isten szeretetéről, mintha az valami távolról érkező kedvesség lenne: "Valaki ott fenn szeret téged." Lehet ebben a nyers megállapításban valami igazság, feltéve, hogy belátjuk, mi idegenek maradunk ez isteni "kedvesség" számára, míg Ő maga nem költözött szívünkbe. Szeretete nem marad "ott fenn". Csak akkor ismerjük meg az ő szeretetét, amikor Lelke belénk költözött. (Róm 5,5)
Ha egyszer az Úr belénk költözött, lehetetlen, hogy közömbösek maradjunk, amikor Ő haragszik, hogy gyűlöljük, amit Ő szeret, vagy szeressük azt, amit Ő gyűlöl. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése