Varga László: Isten asztaláról

"Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el."      Ézsaiás 40,30-31

Kétféle biztatást kapunk ezekben a gyönyörű verssorokban. Az első, hogy ne rémüljünk meg, ha elfáradunk és megbotlunk! Velejárója ez az emberi életnek. Nem lehet egy életen át folyton lelkesedni, egyfolytában boldog örömmel dolgozni, mindent pontosan, jól végezni. Igen, tudni kell, hogy el fogunk fáradni. Meg fogunk botlani. Hibákat fogunk elkövetni, és el fogunk keseredni. Csalódni fogunk önmagunkban és másokban, és nagyon szomorúak leszünk. Amikor ez bekövetkezik, tudnunk kell: igen, ez olyan természetes, mint nyár után az ősz. De azt is tudnunk kell, hogy ez akkor következik be, amikor eltévesztettük a helyes irányt. Olyankor meg kell torpanni, körül kell nézni, hogy újra megtaláljuk. A másik biztatás a fontosabb: tudatosítani kell magunkban, hogy Isten akkor is velünk van, tőle kaphatunk új iránymutatást, azzal együtt új erőt. Ha benne bízunk, ha rá figyelünk, akkor ahogy a helyes irányt megtaláljuk az Ő segítségével, meg fogjuk kapni a hozzá való új erőt is. Erőnk megújul, szárnyakat kapunk, feladataink kedvesek lesznek, újra lendülettel vághatunk neki az élet rengetegének. De csak ha Istenben bízunk. Ez az, amit nem szabad elfelejteni.

Jó Istenem, édes Atyám, elfáradt gyermekként jövök hozzád segítséget kérni. Megfáradtam, megbotlottam. Nagyon nehéz ez a mi életünk. Annyi a tévút, annyi az árok, annyi a veszedelem. Túl sok az, amit kérnek tőlem, nem vagyok hozzá elég erős. Nem tudok megállni, új erőt gyűjteni, a mindennapi hajszában egy kicsit megpihenni. Nem bízhatom másban, egyedül csak benned. Kérlek, adj új erőt, több erőt! Szállni szeretnék, repülni feléd és az emberek felé, jókedvvel, lendülettel végezni a rám váró feladatokat. Állj mellém, kérlek, és Szentlelked erejét újítsd meg bennem! Ámen.