Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Izrael, vagy: éjszakából világosságra

"Egy férfiú tusakodott vele egész a hajnal feljöveteléig. "

(1 Mózes 32, 24)

Jákóbnak úgy kellett megtapasztalnia Istent, mint ellenfelet. Hiszen Istennek még oly sok ellenvetése volt vele szemben. Igaz, hogy Ézsaúnak is sok kifogása volt Jákóbbal kapcsolatban, de az semmi sem volt ahhoz képest, ami Istennek volt irányában. Ott volt például az a hazugság, amit valamikor atyjával szemben elkövetett. Azután ahogyan kiravaszkodta magának az elsőszülöttségi áldást. Micsoda álnokság volt benne, amivel mindent saját előnyére igyekezett fordítani. - Milyen különös az, ahogy Jákób, Izrael népének ősatyja magán viseli a mindenkori ember jellemvonásait. Persze nemes vonás is akadt benne; valami magasztosabbra, nagyobbra vágyott. Ebben a tekintetben egészen más volt, mint Ézsaú, akiről az Írás azt mondja, hogy istentelen volt, azaz földhözragadt gondolkodású, szentségtelen ember, aki egy tál lencséért oly könnyelműen lemondott örökségéről. De Jákóbban még sok hiábavaló, nemtelen vonás is volt. Nem véletlen a neve sem. A Jákób név több mindent is jelent: valakinek a sarkát fogó, ravasz és alattomos. Emellett tele volt energiával; szívós volt és kitartó. Ez az embernek a természeti alkata, mindig szeretne elöl lenni, vezetőszerepet vinni. Ravaszsággal és álnok hazugságokkal előnyökre próbál szert tenni; becsvágy és pénzsóvárság uralják. Istennek kell itt belenyúlnia, midőn az embert elviszi egészen Penielig s ott megkóstoltatja vele a bűn felett kimondott isteni ítéletet és az arra kiszabott büntetést. Jákóbnak is le kellett vetnie régi énjét. Izraellé kellett lennie, hogy be tudja tölteni isteni hivatását. Amidőn azon az éjszakán egy ismeretlen hatalommal került szembe, a tusakodásban egyrészt felismerte bűnét, de másrészt Isten jelenlétét is. Hirtelen minden világossá lett előtte. Isten jelenléte mindig olyan, mint a tiszta és finom tükör, amelyben a legkisebb szeplő is azonnal meglátszik és nem rejthető el. Az a szorongás, ami ebben az éjszakai tusakodásban elfogta őt, a bűn miatt való szorongás volt. Hóseás azt mondja róla, hogy "sírt". Egész mélységében átérezte engedetlenségét és akaratosságát. Megalázta magát. Már előzőleg is volt egy ilyen érzése: "kisebb vagyok minden te jótéteményednél, melyet szolgáddal cselekedtél" - most azonban egészen összetört. Bűne ellene tett bizonyságot. Könyörögni és fohászkodni kezdett.